Elolvastam a nap főhírét az újságban, miszerint jön az atomháború. Fog kelleni építeni atombunkert a házban. Meg is beszélem majd Mózesbácsival, a gondnokkal.
– Jó estét Mózesbácsi, szép időnk van, már elnézést, nem építünk egy atombunkert a pincébe?
– Petikém, hát mindent lehet ugye, csak akarni kell, ahogy azt mondani szokták ugye.
– Mózesbácsi én megveszem az anyagot, meg a szöget, meg mindent, azt építsük mán meg.
– Petikém. Hát Petikém. Ugye. Lehet aztat, csak. Ugye. Hát fúró. Jó kis ütvefúró kell. A fiamnak ugye van, azzal egy pillanat alatt be lehet lőni a lyukat a falba kéremszépen, az olyan. Meg ugye nem mindegy kéremszépen, hogy az ember milyen faanyagot hoz aztán. Ugye. Meghát a pincébe hova ugye. Hát ezt meg kell ugye beszélni.
– Uff Mózesbácsi! Tudjamit? Köpök a bunkerére. Ugye.
Amúgy jófej az öreg. Kicsit körülményes, de rendes.