Baj van. Az a baj, hogy ha cerkát fogok, valami miatt semmi sem jut eszembe amit leírhatnék. Ezért többnyire hallgatok. Vagy suttogok. Csöndes vagyok. Szavam se hallani. Persze mondanivalóm azért van, de az szavak nélkül is érthető.
És azt vettem észre, hogy mostanában már észre sem vesznek az emberek. Mintha nem is léteznék. A munkahelyemen is ez van. Keresztülnéznek rajtam. Nem rosszindulatból teszik, gondolom, egyszerűen csak nem illek oda. Sehova. Lehet, hogy valamit csinálnom kéne, hátha az feltűnik?
Most a keresztyénektől tök függetlenül az lesz, hogy mint a szentferenc megszabadulok az összes földi kívánságtól és minden eddiginél rojtosabb lesz az összes farmerom, és büdösebb a zoknim. Leveszem majd a trikóm bátran, köpök az uvéra, és hangosan énekelek az esőben. Alig várom. És prédikálok a madaraknak is akkor.
Van egy sziget, ahol úgy lehet fürdeni, hogy mindig világítanak fölötted a csillagok. Nem mondom el hol. Tengerésztitok. Elásott kincs, meg ilyenek.