Algoritmus

Kéne írni egy iszonyúan unalmas blogot. Beleírnám minden reggel, hogy reggel van, még nem ettem, de már voltam kakilni, és mindjárt elindulok dolgozni. Minden délben, hogy heló! Dél van! Tökjó, mindjárt vége a munkaidőnek. Minden este, hogy megérkeztem haza! Mindjárt fogok fürdeni. És senki se olvasná, mert tökre unalmas lenne és igazából semmi értelme sem volna, de szép lassan, sok-sok bejegyzés alatt elkezdene kirajzolódni valami minta. Ezért a mintáért írnám.

Aztán abbahagynám, de fent maradna a hálón és nyolc év múlva egy matematikus tökvéletlenül a „zoknimosás” keresőszóval megtalálná és elkezdené olvasni és valami kattanna és meglátná benne az algoritmust, és először írna belőle egy disszertációt, majd egy, kettő és három cikket, majd egy könyvet és két év múlva megkapná a matematikai nóbeldíjat, mint a bejegyzésmatematika feltalálója és úttörője, és idézni kezdenék, és szép lassan az irodalomtudomány is alkalmazná a bejegyzéselmélet alapelveit, és további tíz év múlva megjelennének olyan eszközök és tudományágak, amik nem is lehetnének bejegyzéselmélet nélkül, és a dolog gyökeresen megváltoztatna mindent, amit valaha gondoltunk a világról.

A zoknimosós matematikus világhírű lenne és egy nagyonmenő tanszéket vezetne egy nagyongazdag országban és tízezer dollárért tartana egy előadást. Én olvasnék a dologról valami népszerű magazinban, de úgy különösen nem izgatna. Boldogan élnék még pár évig és amikor a mennyországba megmondanák, hogy tulajdonképpen kiforgattam a világot a sarkaiból, akkor is csak elvigyorodnék, hogy tényleg? Dejó. És őőő mit lehet itt enni?