Pipiske

A nyárestéken vörös volt az ég, és talán az volt a legszebb pillanat, amikor hunyorítva a távoli felhőkre meredtem, aztán a vörösről lejjeb ereszkedvén megláttam a kékeszöld hegyet. Eszembe jut az énekes majális és a zenebonás nyári este, amikor öten-hatan álltunk azon a drága erkélyen, felkapaszkodtunk a korlátra, és ott volt Rőceiék háza, ablakukból valami „az én babám”-os nóta szólt, a túloldalán meg a hegy a Pipiskével, kinyitható vásári dodzsemet láttunk piciben, és vörös volt az ég, egyikőnk valami fülbemászót dúdolt, a vásárnak meg villogtak a fényei, aztán fáklyás felvonulás következett, és az egész olyan volt, mint egy édes álom, de ezt nem tudtuk, csak boldogok voltunk, és reménykedtünk, hogy holnap mi is odamegyünk, és üveges kólát iszunk majd szívószállal.