Kód

Kód van a laborunkon, mert új termékek titkait őrizzük féltve, senki nem ismeri a számot, csak mi, akik itt dolgozunk, és ha egyedül ülök a szobában, és hallom, hogy valaki nyomkodja kint a számokat, mindig megborzongok, hogy valaki illetéktelen akar behatolni, és biztos sikerül is neki megfejteni a kódot, ki tudja milyen szándékai vannak? a bizonytalanság könnyen felemészti idegrendszeremet, el is bújnék gyorsan, de mégsem teszem, mert milyen ciki lenne, ha mégis közülünk való lenne a bejövő, és látná, hogy elbújtam. Mivel magyaráznám meg neki? Vagy elő se jönnék, megvárnám a műszak végét, míg hazamegy. De mi van, ha tüsszentenem kell közben, vagy pisilni?

Egyébként is feltünne neki, hogy hová tüntem, biztos felhívna telefonon és látná, hogy a mobilomom az asztalomon van, hazatelefonálna, hogy nyugodjak meg, nem veszett el a telefonom, csak itthagytam, de Magi venné fel, bepánikolna, riasztaná a rendőrséget, végül éjszaka, elemlámpáikkal vakítgató rendőrök húznának elő a szekrényből, én pironkodva szégyenkeznék, egy túllelkes újságíró mikrofont nyomna a képembe, hogy akkor most mi történt, de én mindjárt sejteném, hogy csak megjátssza magát, ő valójában a konkurens humusz-cég beépített embere, a vállalatunkat akarja bemocskolni hazug történetekkel a holnapi hiradó vezérhírében, de egy ügyes csellel én leplezném le őt, bár nem mindenki hinne nekem, sőt, a többség nem, vagyis senki, szóval ezért nem bújok el, inkább hősiesen kivárom, hogy ki jön be a bekódolt ajtón, hátha mégis ismerős.