Benne volt az olvasókönyvemben, ahogy sétálni viszik a filodendront. De az még a fikuszos, filodendronos nyolcvanas években. A növények is ki tudnak menni a divatból. Fura. Szanzavéra mondjuk. Meg az a végtelenbe kúszó folyóka se divat már, ami – miután átkúszott a betonvasból hegesztett virágtartón – összesimult a makramé fali újságtartóval.
Ismerős nevek a lépcsőházból, hát hogy megnőtt ez a szanzavéra, kedves Klárika. Áhh, és a diffenbachia!
Álmot mesélni. Álmot úgy kell mesélni, hogy csak a legeslegvégén mondod: ezt álmodtam.
Ma tervzsűri, holnap üzemi szemle lesz. Sütöttem almás rétest az üzemviteli osztályvezetőnek, mert segített nekem, és ezt kérte viszonzásul. Falánk, az a típus, aki svédasztal közelben mindenféle gátlását levetkezi. Az ilyeneket nem érdeklik a lányok, választásra kényszerülve a mignon mellett döntenének. De van ebben valami esendő, ami az én szívemnek kedves.
Tíz évesen azt hazudtam az osztálytársaimnak, hogy van egy csajom, csak Ajkán él. Nem tudom, mért pont ott, arra sosem jártam, annyit tudtam, timföld. Ajkáról ki se fogy. Nemrég [fiú név] bevallotta, neki is volt hazugságcsaja, az övé szovjet volt, Szvetlának hívták, hagymakupolák között sétáltak a [fiú név] fejében. Na?