Elég szomorkás dolog, hogy elfelejtem nagyonszép magyar anyanyelvemet. Erre akkor jöttem rá, mikor elgondolkodtam, hogy miért döcög olyan nehézkesen ez a szájt, és kikövetkeztettem, hogy a nyelv a tettes, egyre nehezebb kifejezni magam, alapszavakat keresgélek hosszasan, a Babylon-ból fordítok le dolgokat héberről magyarra, és ez fáj.
Mikor az éj leple alatt szerelmet vallunk, vagy halálosan komoly dolgokról sustorgunk Magival az ágyban, ha hevesen érvelünk valami nézetkülönbség keretében, álomból kelve szólunk egymáshoz borzasan, ijedtünkben, vagy haragunkban kiáltozunk, és mindezt héberül tesszük, ez azt jelenti, hogy nagy baj van.
Az egyetlen dolog, ami magyarul folyik, az ennek a blognak az írása, és a szüleimmel való ritka beszélgetés*. Na jó, itt-ott ezen kívül is elhangzik egy-két magyar szó, de az inkább csak véletlenségből, vagy a régről maradt görcsös nyelvőrző igyekezet csökevényeként.
Az is lehet, hogy ilyenkor csak tudatalatt lelkiismeretmegnyugtatok.
Komolyan fontolgatjuk, hogy 1-2 évre visszaköltözünk huba, hogy a gyerekek megtanulják a magyart, mi meg felevenítsük az anyanyelvünket, csakhát a masírozó magyar gárdák…
(*Háromfajta ember van: aki tud számolni és aki nem.)
Melegen ajanlom az magyarul olvasast, csodakra kepes…Es tetejebe elvezetes is.
Erdekes kis blog, maradok es olvasgatom!
sztem én is maradok! Sok goldenblogos kattintgatás után ez az első, ami még tetszik is, mindenféleképpen, kinézet, tartalom. Tetszik.
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke
Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet – és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, —
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó – egy kép – egy zamat!
Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki „beslisszol”, elinal,
Nem „battyog” az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
— Elárulja kósza nesz –
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
húú micsoda vers!
egyszerűen szenzációs ez a magyar…!!!! a héber meg sem közelíti, csupán annyiban több, hogy régibb, de gazdagság tekintetében a magyar felülmúlhatatlan, bár angolul csak gagyogok (hogy mondják ezt héberül?) és egyéb nyelven nem tudok