Sokszor piszkálja a fülemet, hogy bizonyos tragédiák után csodákról kezdenek beszélni. „Nagy csoda történt a gyerekkel, aki nem halt szörnyet a szüleivel az autószerencsétlenségben”, „nagy csoda történt az anyával aki nem égett oda a gyerekeivel a házukban pusztító tűzben” – és egyéb efféle elbeszélések.
Hasonló csodák estek meg a jeruzsálemi rabbiiskolában is a merénylet során, melyről így számolt be az egyik újság: „A helyszínen lévő tanulók csodákról beszéltek, melyek a vérengzés során történtek. Mint például az a két rabbi, akiknek a könyvtárban kellett volna lenniük a mészárlás idején, de késtek…, vagy az a fiú, aki az asztalnál ült, tanult, és a lövések ellenére a helyén maradt a Gemara lapjai mellett, a terrorista csak ránézett és lövés nélkül továbbment, mintha nem is látta volna őt”, és így tovább.
Azt reméltem volna hívő emberektől, hogy ők képesek megfelelő tisztelettel adózni halott társaikról. Hisz ha a „csoda” számukra Isten kegyelmét jelenti, akkor miért nem találta jónak kegyelmét gyakorolni azok felé, akik szörnyethaltak? Ők nem voltak méltók kegyelmére és könyörületére? Azért nem történt velük csoda, mert vétkeztek valamivel? Vagy azt értik ez alatt, hogy ha a lövések ellenére tovább tanultak volna, és nem hagyják ott a Gemara-t – megmenekültek volna?
Talán éppen hívő embereknek kellene jobban ügyelni a különbségre, ami a véletlen és Isten keze között van. A csodák mennyei eredetűek, a szerencse viszont földi, pusztán száraz statisztika. Érdemes lenne több érzékenységet tanúsítani az áldozatok családjai felé, akik most arra kényszerültek, hogy kiderítsék, miért nem nyerték el azt, amit más családok elnyertek, miért omlott össze egy pillanat alatt egész világuk, míg mások útját csodák szegélyezik.
Miért gondolják azok, akik szerencsések voltak, hogy csoda történt velük?
Tudjuk, hogy egyes emberek, akik átvészelték a holocaustot, megerősödtek hitükben amiatt, amin átmentek, mások viszont -ugyanazon okok miatt- egyszer és mindenkorra „végeztek Istennel”. Ezt sokféleképpen lehet magyarázni, de biztos, hogy ez nem teológia, hanem pszichológia.
Csodák nem történnek olyan könnyedén. Néha a világ meglep minket azzal, hogy nem úgy viselkedik, mint ahogy számítottunk rá. Meglepődünk, hogy a lehetséges történések közül éppen az történik, aminek a statisztikai valószínűsége különösen alacsony. Alacsony, de nem lehetetlen, és ha valami megtörténhet, az nem csoda, legalábbis szerintem. Csoda az valami olyasmi, aminek a megtörténése teljességgel lehetetlen.
Ha egy ember átmegy az úton, és egy pillanattal az után, hogy fellépett a járdára, elrobog mögötte egy kamion, az nem csoda, ha az ürge nem sérül meg, de ha a kamion elüti az illetőt, átmegy rajta, és emberünk egy karcolás nélkül megússza, az már csoda volna.
„A golyó a füle mellett süvített el, és csodás módon nem sérült meg.” Hát könyörgök, mi itt a csoda?!! Ha a golyó átment volna rajta, és ennek ellenére sértetlen marad, az az lett volna. Jó lenne, ha módjával bánnánk a csodákkal, mert a háborúban -mint minden háborúban- aki a tűzvonalban tartózkodik, esélye van, hogy megsérül, és arra is hogy sértetlen marad.
Ha a Hamasz rakétáit hozom példaként, sokkal nagyobb a valószínűsége annak hogy megúszod a becsapódást, mint hogy megsérülsz, még akkor is ha a nyílt utcán tartózkodsz a támadás idején. Ez az esély még nagyobb, ha a légiriadóban védett helyre menekülsz, és még ennél is nagyobb, ha egyáltalán nem vagy a rakéták hatósugarában.
„Ma is csoda történt, mert egy házat földig rombolt a rakéta, de senki sem sérült meg, mert üres volt a ház.”
Mellesleg, ha -hívő emberként- akkor használod a „csoda” szót, mikor az események mögött felülről jövő irányító kezet vélsz felfedezni (a lakók éppen nem voltak otthon), akkor -ha következetes akarsz lenni- mikor valami nem jó történik (sérülés, halál, földrengés, holocaust…), akkor is azt kell mondanod, hogy csoda történt…
Magyarul: használd helyesen a hébert!
(Megjegyzés: a magyar „csodával határos módon…” sokkal jobban hangzik, mint az itt használt kifejezés, bár tudom, hogy kábé ugyanazt értik alatta, de ma valamibe mindenképpen bele akartam kötni…)
Tőled szokatlan elemző írás. Nagyon tetszett!
És mindez nem csak Izráelre érvényes, ez mindenütt megállja a helyét.
Remélem lesznek még hasonló cikkek!
Tulelesi mechanizmus talan az hogy a szerencses esetekre koncentral az aki reszese, vagy tudomast szerez egy szerencsetlensegrol. Lehetseges hogy kozonsegesse teszi a csoda szot, kiveve ha csodaval hataros modon veletlenul magyarul beszel az esetrol.:)