Szívem kívánsága

most, hogy a rák gyanúja felmerült -még ha csak egy sokadik, legrosszabb eshetőségként is- hirtelen nagyon rosszul kezdtem érezni magam

Elmentem a nőgyógyászhoz egy kis panasszal, s ha már ott voltam, elsoroltam még ezt-azt, amik bár nem igazán zavartak, de azért jelen voltak. Az orvos értetlenül csóválta a fejét, csak amikor ultrahanggal kezdett vizsgálni, mondott egy jelentőségteljes „aha”-t.
– Egy nagyméretű cisztája van – közölte, megmérte, és lefotózta. Aztán kissé izgatottan kutatgatott a dossziémban:
– Mikor volt itt utoljára? Másfél éve? Már akkor is volt egy kisméretű ciszta…

Elmagyarázta, hogy mindenképp szükség lesz orvosi beavatkozásra, egyrészt a ciszta nagy mérete miatt, másrészt, mert lát valami megvastagodott szövetrészt, ami aggodalmat kelt. Ez lehet akár rákos daganat is. Beutalt egy csomó vizsgálatra, és azzal búcsúzott, hogy reméli nem kapok valami drámai eredményt… Az utóbbi években volt néhány szomorú kimenetelű látogatásom nála, így már ismerős volt aggódó tekintete…

Nem vagyok egy vaslédi tipus, állandó fáradtsággal, gyengeséggel küzdök, s már elfogadtam ezt a helyzetet, de most, hogy a rák gyanúja felmerült -még ha csak egy sokadik, legrosszabb eshetőségként is- hirtelen nagyon rosszul kezdtem érezni magam.

Mint istenfélő hívő ember, mindent ami történik, először is az Úrtól veszem. Az első gondolatom ezúttal az volt, hogy az Úr újra megállított. Ez már kétszer megtörtént az utóbbi években, akkor is számot vetettem Őelőtte, s könnyítést adott szorult helyzetemben. Most harmadszorra kellett megállnom, s belátnom, hogy még mindig nem tettem meg a megfelelő tisztogatást az életemben.

Kicsi gyermekeim vannak, Tőle kaptam őket, nem gondolom, hogy az lenne az akarata, hogy elvegyen tőlük, de azt is tudom, hogy nem érthetem meg a gondolatait és végzéseit. Néhány napon át nehéz harcot kellett vívnom, hogy megerősítsem a Benne való bizodalmamat.

Megosztottam az eseményeket a gyülekezet vezetőségével, s kértem imádságukat. Ők, és a szülők is heteken át hordozták az Úr előtt betegségemet.

Mivel műtétre készültem, közölnöm kellett a munkahelyemen is, hogy egy hónapon át valószínű nem számíthatnak rám.

Sok, szeretetetből és aggódásból fakadó tanácsot kaptam. Orvosokat, terápiákat ajánlottak, ami még csak jobban összezavart. Valaki azt mondta, vigyem az Úr elé, hogy hol végezzék a műtétet. Az az igazság, hogy nem vagyok nagyon orvospárti. Elsősorban Istenben bízom, aztán választok egy megbízható orvost, de nem megyek a világ végére miatta. Tudom, hogy a döntéseit, a kezét a legmagasabb fórumról irányítják. Most, hogy ezekkel a kérdésekkel kellett szembenéznem, az a gondolat erősödött meg bennem, hogy én valójában csak ebben a mennyei rendelőben bízok. Aki szeretetből teremtett engem pontosan a megfelelő ponton tudja érinteni a betegséget. Ez volt a szívem kívánsága.

A  Zsoltárok könyvét vettem elő, mint legtöbbször a nehéz helyzetekben. Ahogy Dávid imádságait olvastam, beláttam, hogy sajnos nem illenek rám az ő jellemzői. Ha az Úr a szívem állapota szerint itél, nem vagyok jogosult a szabadítására.

A műtét előtti napokban be kellett mennem a kórházba, elvégezni az utolsó vizsgálatokat, felkészülni a műtétre. Mielőtt odaértem, még kinyitottam a Bibliám, s a 20. zsoltárt olvastam. „Cselekedjék veled szíved szerint, és teljesítse minden szándékodat.”

A kórházban a legfontosabb adminisztrációk után rögtön részletes ultrahang vizsgálatra küldtek. A doktornő végig kommentálta amit lát, s amikor a bajos részhez értünk, közölte, hogy nincs SEMMI rendellenesség. Sem kicsi, sem nagy ciszta, meg semmi egyéb nem egyértelmű dolog. Ő is, aztán az orvosi stáb akik később még megvizsgáltak, többször hangsúlyozták, hogy a kezelőorvosom nagyon jó szakember, s kissé értetlenül tanácskoztak mit is tegyenek. Aztán úgy döntöttek, hogy azonnal megkapom a kórházi elbocsátó levelet, amit a műtét elvégzése után, gyógyultan kaptam volna meg.
Isten iránti hálával a szívemben értesítettem rögtön a családomat, a gyülekezet vezetőit a jó hírről, hogy a műtétet a mennyei rendelőben már sikeresen elvégezték.

Sokféle történetet hallottam ebben az időben, műtétekről, gyógyulásokról. Tudom, hogy több esetben még egész nagy ciszták is felszívódnak. Engem persze főleg az a bizonyos megvastagodott szövetrész aggasztott, ami miatt sürgős volt az orvosi beavatkozás. Amikor a kezelőorvosomtól elváltam, ő azzal biztatott, hogy ki tudja, talán már nem is lesz ott a ciszta, mire a kórházba érek… Tisztában voltam ezzel is, mégis tudtam, hogy Isten irányítja a betegség alakulását, s az ő végzése szerint rosszabbodhat, javulhat, vagy akár meg is szűnhet a baj.

Olyan az életünk, mint a mező füve. Itt Izraelben még inkább tapasztaljuk ezt. Ezért is hálát adok Istenünknek minden napért, amellyel megajándékoz bennünket.
Magi