Szaporulat

Ha sokáig beszélsz a szószéken, rádszólnak, hogy ne szaporítsd a szót, viszont ha valami jópofát mondasz onnan, nagyot nevetnek, és megtapsolnak

Ma a pótszékek bepakolása jellemezte a gyülekezeti alkalmat, folyton jönnek az új emberkék, megtérnek, csatlakoznak, miegymás, nincs mit tennünk. Kinőttük az alig két éve épített, és akkor még túl tágasnak hitt épületet, néha úgy nyomorgunk, mint középiskolás koromban a Miskolcra tartó csuklósbuszon, mikor a sofőr hátrakiáltott: Élével álljanak, ne lapjával!
– Gyerekkel vagyok! – felelte erre egy 10 éves suhancot ölben-szorongató roma-papa, és átadatta magának valaki ülőhelyét – de ez egy másik történet…

Két év alatt 7-ről 50-re nőtt a gyerekek száma, fáj is a fejünk miattuk, nincs hol tárolni őket, valszeg megvesszük a mellettünk megüresedő tömböt, hogy legyen hely az osztályoknak. A felnőttek számát 130 körülire becsülném – birshutchem.

Egyébként meg a mi gyülekezetünk a legjobb. (Már maga a tény, hogy én is ide járok, sokat dob rajta 🙂 A többiek túl zajosak, unalmasak, paposak, laposak, merevek, vadak, üresek, szentek, beképzeltek, törvényeskedők.

Nálunk van egészséges tanítás, éneklés alatt nem alszol el, lehet sokat nevetni, lehetsz fesztelen, nem írják elő, hogy mit gondolj, csinálj, hogy mibe öltözz, és milyen hosszú legyen a hajad, a szoknyád, a nadrágod, vagy a fülbevalód.

Mégis vannak mindenki számára világos határok, nincs rendetlenség. Ha táncolni akarsz, megteheted, ha bekötött fejjel, hosszú szoknyában ülsz csendben, akkor sem fog senki megszólni. Nem fognak félelemre alapozott közösséget ráderőltetni, de ha padlón leszel, rögtön ott terem valaki és felsegít. Ha beteg vagy, meglátogatnak, ha anyagilag leégsz, kisegítenek, de csak annyira, hogy meg ne gazdagodj. Eriggy dógozni!

Ha sokáig beszélsz a szószéken, rádszólnak, hogy ne szaporítsd a szót, viszont ha valami jópofát mondasz onnan, nagyot nevetnek, és megtapsolnak, néha lelkesen bekiabálnak, vagy hozzáfűznek valami építőt, ha unalmas vagy, elszunnyadnak, kimennek kávézni, süteményezni, vagy megtárgyalni a következő sivatagi túrát.

Sokan egy órát is utaznak, hogy idejöjjenek, pedig náluk is van gyülekezet, de rájöttek, hogy ez jobb, ígyhát ideszoktak. Sokszor a gyerekek hozzák a szülőket, addig nyafognak a haszontalanok, hogy itt jobb barátokra leltek, míg az anyukák beadják karcsú derekukat, vagy messzi fiataloknak van itt a szívük választottja, így családostul átszoknak ide… mi meg elmagyarázzuk a többi gyülekezetnek, hogy az elszívás nem felülről ered, hanem alulról, és ők megértően elfogadják.
Nincs más választásuk.

Azért eresztettem meg e pár pozitív sort, mert folyton szapulom a gyülit (tehetem, ezért is szeretem), és nehogy még azt higgye valaki, hogy a gyülekezet az valami rossz.
Nem, a gyülekezet az egy tök jó dolog.

Az alkalmak végén mindig van sütemény meg kávé, ping-pong, sakk, meg hasonlók… -erre most biztos azt mondja valaki, hogy „na ugye mondtam, tiszta klubélet”, nem apuskám, ez nem klubélet, hanem gyülekezeti élet, ahol képmutatás helyett egyszerűen jól érzed magad, és kész.