Megtörtént az a kellemes csoda, hogy -életében először- így szólt Magi: kedvem volna beülni veled valami hangulatos helyre…
Kézenfogva mentünk a művészkávézóba, sikerült egyszerre lépni vele, ennek örültem. Felmentünk az emeletre, mert ott picit meghittebb volt. Szivesen valami festőállványt ragadtam volna, hogy lerajzoljam őt ahogy ott ült keresztbetett lábakkal, olyan modellesen megdöntött felsőtesttel, de nem volt nálam ceruza. Ő is sokáig kotorászott toll után a táskájában, de nem talált. Meg papír sem volt nálunk.
Csendben elszöszmötölgettünk, és miután Magi is kikaparta széles, négyszögletes süteményes tálját, felfigyeltem a rajta maradt fagyi-, csokikrém-, és tejszínhabmaradékok elrendezésére, és megjegyeztem neki, hogy ha fel lehetne akasztani, kapásból kitenném a hálószobám falára, mert irtóra művészi, és ez most nem bók, mert tényleg az.
Lehet, hogy ezen buzdult fel, mert egy hét múlva megint közölte -életében másodszor-, hogy szeretne beülni velem valahová. Most a tajlandi éttermet választottuk, de erről most nem írok, mert roppant késő van, és holnap kelni kell.
🙂