Lépésmérő

Problémák merültek fel a súlyomat illetően, csak vonszolódom, elefántul érzem magam, folyton nassolok, hiányzik a sportos szellemű szökkelés, fulladozok, feszülök. És a legelszomorítóbb, hogy a túrákon hízok a legtöbbet…

Egyszer jószándékból rendszeresen futni kezdtem, de az első szűkös kör után rámjött a hasmenés, és majdnem leájultam a vécéről. Gyöngyöző homlokom a hideg csempének nyomva megfogadtam magamban, hogy nem futok többé, és átállok a járásra.

Döntésemet megerősítendő jelnek tekintettem, hogy a másnap adtak a gyárban egy járásmérőt: hét napig nálam lehet kipróbálásra, ha tetszik, jutányosan megveszem, ha nem, sértetlenül visszaadom.

A készülék kísérőbrossúrájára az volt írva, hogy rendkívül tudományos kutatások szerint ha tízezret lépsz egy nap, akkor egézséges vagy, és nem kell futnod, vagy edzőterembe járnod sem. Az átlagos lépésszám egy átlagos embernél (munkábamenet, bolt, ovi, bank…) 3000-4000. Csak mérni akartam, hogy mennyit mozgok naponta, így – kicsit csalva többet lépve, hogy jobb színben tünjek fel, meg hogy ne kelljen a munkahelyi járkáláson túl sportolnom – a következő napi átlageredmény született: 14,000 lépés (ami mintegy tíz kilométernek felel meg), valamint 418 kilokalória testemből való kiégetése.
A szép eredmények ellenére mégis tovább híztam.
„Az egészséged egy rövid járásra van tőled!” – hirdette a brossúra hazugul.

Egyik este a „Táncolni született” műsort néztem a fotelban, és annyira megtetszett a mozgás, hogy majdnem felugrottam én is ropni, de végül inkább sütit gyömködtem a számba, és a fenekemen maradtam.
(olvass itt az öt évvel későbbi drámai változásról!! >>)