bár az is lehet, hogy más típusú madár kakilta le ruhámat
A pinceraktárban büdös volt, azt hittük, hogy a valami résen valahogy bejutó nagycica megdöglött és csak egy kölyke maradt életben, mert távoli nyávogásfélét hallottunk, Magi nejlonzsákot és kesztyűt hozott, erővel rábeszélt, hogy én takarítsam el a tetemet, ellenkeztem, de most is alulmaradtam, egyébként is hogy nézne ki, hogy a nő hullaeltakarít, férje meg a szoknyája mögül kukucskál szorongva, valami botfélével megböktem a dög polc alól kilátszó hátát, nejem megszidott, hogy miért a szövőszékével lökdösöm a dögöt, az megmozdult, ebből mindjárt tudtuk, hogy még él, tehát nem pusztult el, nem is lenne logikus, hogy az anya már bűzlik, az újszülött meg nyávogat, erre korábban nem gondoltunk, néhány nap múlva újra lemegyünk megnézni, hogy mi van. Ez egy mondat volt.
A szemüvegemet akartam megtörölni a rajtam lévő fehérpólóval, de hosszanelnyúló, undorítóra száradt galambtrágyába akadtak ujjaim, bár az is lehet, hogy más típusú madár kakilta le ruhámat még a szárítón. Ez utólag megmagyarázta, hogy miért szenteltek hasamnak különös figyelmet a melletem mosolyogva elmenők. Feleségem már a madárinfluenza kitörésekor közölte, hogy az illetlen szárnyasok betegségterjesztő viselkedése miatt nem tereget többet az erkélyre, ez célzás volt, hogy ideje szárítógépvásárlásra (régen!) tett igéretemet beváltani, értettem a célzást, igéretet nem váltottam be, biztos emiatt kaptam most a büntetést.
Kocsimosóba vittem a kocsit, az egyik ablakot nyitva hagytam (nem direkt), képembe spriccelt abból a forgó valamiből a szappanos lé. Kellemetlen volt. Máskor jobban oda kell majd figyelni. Ezt a tanulságot vontam le az esetből.
A bevásárlóközpontban rámjött a hasmenés, beszaladtam a vécére, de a mellettem lévő vécéfülkében egy idős bácsi telefonált kisunokájával, nem akartam büdös zajjal megzavarni a beszélgetést, visszatartottam, sokáig beszélt, pedig tudta, hogy mellette van valaki, tekintettel lehetett volna rám, én soha nem telefonálok a vécéről, nem szép dolog, egyszer megpróbáltam, de a vonal túloldalán lévő hang azt mondta:
– Mi ez a visszhang, csak nem vécén trónolsz…?
– De.
Minél tovább vársz, annál nagyobb zajjal történik utánna a dolog, kellemetlen. Mikor a bácsi befejezte a telefonálást, arra gondoltam, hogy már kínos volna ilyen hosszú csend után kiengedni a dolgot, vártam, hogy végezzen a társam, de nem iparkodott, végül dolgavégezetlenül jöttem ki a fülkéből, és ekkor láttam, hogy az ember már nincs ott, elment. Lo szamti lev (nem vettem észre-a szerk.)
Ekkor visszaültem.