Magiék a Kaláka-koncert fénypontjaiként csillogtak. Reuven még az előadás előtt váratlanul behatolt a pódium mögé, és átnyújtotta Gryllus Vilmosnak a külön neki és Levente Péternek rajzolt tigrist. Vilmos bácsi őszintén elámult, tetszést nyert szemei előtt, aztán megörült neki. A koncert közepén hirtelen felemelte a rajzot, és bejelentette a lelkes tömegnek, hogy Reuven rajzolta Izraelből, aztán az eredeti programtól eltérően eldaloltak valami tigrises nótát is.
Családtagjaim protekcióval jutottak be az előadásra, mert már napokkal korábban minden jegy elkelt, de Magi írt az énekeseknek, hogy ugyan engedjék már be őket is, Izraelből vannak, szeretnék meghallgatni őket, mire visszaírt a Vilmos szupersztár, hogy nyugodtan utazzanak fel Pestre, mert ő márpedig betesz nekik négy széket. És valóban így lőn. Egy lyukas garast sem fizettek érette.
A végén még beszélgettek egy kicsit, mikor kiderült, hogy Izraelben csak azért nem jártak még Kalákát előadni, mert nem akadt patrónusuk, de nejem megigérte nekik, hogy majd ő intézkedik.
Vásároltak néhány könyvet, diszket, csecsebecsét melyekre autogrammot és sztáros ajánlást kaptak, aztán fényképezkedés és emilcsere következett. A boldogság a tetőfokra volt felhágva.
Mikor a munkahelyemen együttebédeltem egy kövér laboránshölggyel, és elmeséltem neki a történetet, láttam, amint egész arca vörösre hatódik, remeg a megilletődöttségtől, és mikor a közönség dörgő tapsához értem, belibabőröződött a nő, és jónéhány könnycsepp is kibuggyant erősen kifestett szeméből.
A leves elfogyasztása után a népek közötti barátságról fogalmazott meg néhány nagyon giccses gondolatot, meg valami olyasmit is említett, hogy a béke és a megértés a gyerekekből szökken szárba, vagy valami ehhez hasonlót, nem igazán emlékszem, mert túlságosan sületlennek hangzott, bár lehet, hogy éppen ezért kellett volna megjegyezni. Szárbaszökkenésről, békéről és gyerekről is beszélt, erre határozottan emlékszem, csak a mondatfelépítés, és a mondanivaló maga szökött meg.
Még mindig szipogott a korábban ontott könnyektől, mikor megkért, hogy feltétlenül tegyem közzé a történetet valami magyar újságban, mert nagyon sokat fog segíteni a zsidóság elfogadásában.
– Oroszországban sehol nem tapsoltak volna meg izraeli gyereket – mondta -, bár korábban azt hallottam, hogy Magyarországon sem szeretik a zsidókat.
– De, ott nagyon szeretik őket – feleltem büszkén.