Szaturnuszról jött magasabb rendű lények tevékenységének tulajdonítja a Föld és az ember létrejöttét
Az elmúlt szombaton drúz hívőkért imádkoztunk, mert hitetlen drúzok fenyegették meg őket, hogy ha nem tagadják meg hitüket, akkor bizony elpusztulnak.
A drúzoknál közel annyit ér egy emberélet, mint egy csipkelődő szúnyogé – ha zavarsz, agyoncsaplak.
Ezért is folyik náluk oly gyakran a vér.
A család, a közösség, a falu becsülete mindenek fölött való. Ha egy drúz lány hozzámegy egy arab legényhez, mindketten halál fiai, bujdoshatnak egész életükben, ami nem jó.
Végül zsidó messiáshívők menekítették ki a négy megfenyegetett családot a faluból, a drúz hitetlenek meg -válaszként- ledózerolták az üresen maradt házakat. És most a kimenekítő zsidók is veszélyben vannak.
Szóval nem babra megy itt a játék.
Az utóbbi időben a mi közösségünkből is jelezték már néhányan, hogy örülnének, ha levenném nevüket és adataikat a – gyülekezetben szabadon osztogatott – telefonlistáról, bár ők nem a drúzoktól, hanem zsidó vallás-fanatikusoktól tartanak, akik jó néhányszor bizonyították már, hogy nem maradnak le drúz felebarátaiktól, és ők is tudnak kellemetlenséget okozni egy-két családi ház, imaórának helyet adó sakk-klub, meg hívő irodalmat árusító könyvesbolt porráégetésével.
Egyébként ezek a középkorból itt ragadt fekete-ruhások is következetlenek, mert például ahelyett, hogy Magi kolléganőjének a háza mellett tüntetnének hónapokig az ellen, hogy a nő Szaturnuszról jött magasabb rendű lények tevékenységének tulajdonítja a Föld és az ember létrejöttét (mely hit tudvalevőleg nagyon távol áll a zsidóság tanításától), annak az idős özvegynek teszik pokollá az életét, aki minden idejét és pénzét öt árva örökbefogadásának és felnevelésének szentelte. Az egyetlen baj vele, hogy hiszi, hogy Jézus a Messiás (akinek érkeztét pedig már – többek között – a zsidó Ézsaiás próféta is pontosan megjövendölte).
Ha őrültjeink hagyják, hogy városunkban „Szabadkőműves”-nek nevezzenek el körteret a szabadkőművesek címerét ábrázoló szoborral, boszorkánykonferenciát rendezzenek nyilvános helyen, sex-centert avassanak, és Szaturnusz-hívők rohangáljanak gondtalanul, mit zavarja őket egy messiáshívő?
De nem is ezek a dolgok kavartak fel leginkább az elmúlt szombaton, hanem az, hogy az egyik gyülekezeti énekes nem bírta abbahagyni az ének végén a „kadosh” (szent) szó dallamos mondogatását, és miután már mindenki elhallgatott, ő gitárkíséret mellett folytatta emelt hangon: „Kadosh, kadosh, kadosh…”, aztán miután lassan, meg-meg állva elmondta vagy hússzor, fokozatosan halkítani kezdett: „kadosh, kadosh, kadosh…”, és rémülten vettem észre, hogy túlságosan lassan halkít.
Gyors számítás után arra a következtetésre jutottam, hogy ha ebben az ütemben folytatja a halkítást, körülbelül másfél óra múlva fog teljesen elnémulni.
Azt is érzékeltem, hogy ezzel ő is tisztában van, kicsit meg is ijedt ettől, de valahogy mégsem tudott gyorsítani a halkítás ütemén.
Az emberek a helyett, hogy valamiféle réveteg szentségbe merültek volna (hisz nyilvánvalóan ez volt a mantrásan szenteskedő eredeti szándéka), zavartan tekintgettek egymásra, és szabadulást kerestek a csapdából.
Zsebemben (davka) bicska nyílt.
Itt jöttem rá, hogy az én híres, mindenféle másságok, meg szubkultúrák iránt tanúsított, korábban határtalannak hitt toleranciám is véges, és tudtam, hogy most érkeztem el ehhez a ponthoz.
Már éppen úgy döntöttem magamban, hogy ha még egyszer meghallom a „kadosh” szót, felállok, kisétálok az ajtón, és örökre otthagyom a gyülekezetet… – mikor egy öreg bácsi imádkozni kezdett.
Szívetszaggató, megkönnyebbült sóhaj szakadt ki a közösség tüdejéből, de örömünk korainak bizonyult, mert az ima végén meghallottuk az énekes halk, alig hallható hangját, amint folyamatosan erősödve azt mondogatja: „kadosh, kadosh, kadosh…”
Az ellen harcolok most bensőmben, hogy az üldöző drúzok élére állva ne robbantsak ki országos méretű vallásháborút a szenteskedők ellen.