Cserfa alatt

Gyerekeim pöttyös labdával kergetőznek a zöld gyepen, egy cserfa tövében kis táblácska

57 év után korlátot szerelnek a hadsereg emeleteságyainak felső részére, mert legurultak a katonák. Lehet, hogy álmukban furdalta őket a lelkiismeret a palesztin nép szenvedéseiért, ezért hemperegtek folyton?

Cipi Livni az izraeli politika csillaga, vagy üstököse. Ha az üstökös rövidéletű, akkor kívánom neki, hogy legyen inkább csillag. Engem is levett a lábamról. Nagyágyú. Rosh hamemshala haba.

Ehud Olmertről hat évvel ezelőtt mondtam, hogy kormányfő lesz, de mindenki lehurrogott, ezért szégyenlősen elhalgattam. Mára bevált jóslatom.

Olmert 187 centis. A Sabak gondban van, mert egyik szabálya szerint a testőröknek 12 centivel magasabbnak kell lenniük védettüknél. Ilyen testőrgyűrűn keresztül esélyem sem lesz szerény 170 centimmel az új Canon-om lencséjének a végére kapnom a kormány fejét (lencsevégre kapnom a kormányfőt). Nem mintha szándékomban állna.

A katonalányok folyton átszabták a nadrágjukat alacsonyderekúra (fenékkilátszóra), még a fogdát is képesek voltak elszenvedni, csak hogy a fiúk láthassák kikandikáló feneküket, vagy bugyijukat. A tábornokok kemény harcot hirdettek a jelenség ellen, de mikor látták, hogy a lányok a hamasz terroristáknál is szívósabban állnak ellen (igaz, itt nem vetettek be likvidálórakétákat…), tárgyalóasztalhoz ültek, és megállapodtak az egységes, bár kisebb mértékű rövidítésben.

Egyre több iskolában mellőzik az üzenőfüzetet, és a tanítónénik sms-ben közlik a szülőkkel, hogy a gyerek késik, rossz, nem csinál házifeladatot, vagy éppen nagyon szorgalmas.

Az iskolabuszokban mától kötelező a biztonsági öv használata. Ettől persze még nem használják. Fittyet hánynak.

A világ 23 milliárd dollárral tartozik Izraelnek. Ezt tudva kicsit én is pénzesebbnek érzem magam.

Öt év óta a legalacsonyabb a munkanélküliség: 8,9%. Bibi varázsló volt.

Dombtetőn izraeli zászló, naplemente, a gyerekeim pöttyös labdával kergetőznek a zöld gyepen, egy cserfa tövében kis táblácska: Pistacia palesztina, arabul: Butum, Ezékiel 6:13.

Boldogok vagyunk a szentföldön, és ezt néha érdemes leírni, nehogy elfelejtsük.

Cserfa alatt” bejegyzéshez 2ozzászólás

  1. Honnan veszed,hogy „cserfa” alatt szaladgaltak a gyerekeid? Ha mar egyszer oda volt teve a kis tablacska, és ra is volt irva a neve, és az idezett helyen is pisztacia van, akkor pisztacia! Bocs a kiigazitasert!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .