Hideg van, és olyan rövidek a nappalok! Egyre többször befűtünk, de néha még ez is kevés. Pár napja, amikor szendvicset készítettem a konyhában, és reszkettem, és el voltak gémberedve az ujjaim, észrevettem, hogy látszik a leheletem. Azóta nagyon fűtünk.
Attól tartok, hogy nemsokára a fagyasztót sem kell majd használnunk, a húst egyszerűen csak felstócoljuk a polcra, és ha enni akarunk belőle, kiolvasztjuk a mikrohullámú sütőben.
Éjjelre előmelegítjük az ágyat egy ósdi hősugárzóval, de reggel már ügyelnem kell arra, hogy a nyakam mellett ne jöjjön be a hideg a paplan alá, mert akkor nagyon rossz.
És mindennek a tetejébe elérkezett az, amitől minden évben rettegek; a néhány hónap, amikor sötétben megyek dolgozni és sötétben érek haza. A forralt bor ideje ez, a sült gesztenyéé meg a sütőtöké, és a halványan világító asztali lámpáké.
(Arra kérek mindenkit, hogy ne dohányozzunk, mert káros az egészségre. – Az élet káros az egészségre. – Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi.)
Az utcán sűrű köd gomolyog, a strandon nem pancsol senki.