Szombaton, mint tudjátok, a messiáshívők gyülekezetébe megyünk igét hirdetni, vagy hallgatni. Ma én hallgattam, más hirdetett, de nem nagyon hallottam hirdetését, mert sok volt a háttérzaj, ami – így 36 év után már – nagyon bosszantó tud lenni. Persze ha valami érdemleges hangzik el a szószékről, azt azért még meghallom.
Egy előttem ülő kopogócipős anyuka nem küldte be bibliaórára a gyerekét, az folyton elszaladt, az anyuka meg fel-fel ugrált előttem és próbálta becserkészni az engedetlent, végigkopogva cipőjével az igehirdetést. Mikor elkapta, szendvicset adott neki, hogy lekösse vele, az a földre morzsolódott, erre a pedáns anyuka – az alkalom kellős közepén, 80 ember előtt – előhúzott egy nagy seprűt, és söprögetni kezdett, úgy kellett az igehirdetőnek leállítania.
Valami oknál fogva ez az asszony mindig előre ül, hogy aztán onnan kergessék egymást (meg a gyülekezetet) őrületbe.
Miért éppen a csendes-talpú nők gyerekei vannak fent a gyerekfoglalkozáson!?
Egy apuka folyton azt mondta a kisbabának, hogy ssss…, pedig az meg sem nyikkant, csak a sss-ből tudtam, hogy biztos éppen halkan nyikkan. Ez is mit zavarkodik itten – gondoltam bosszúsan -, miért nem viszi a bébit a direkt neki épített hangszigetelt babaszobába, akkor az ő ideges sziszegését sem hallanánk.
Egy nyikorgócipős férfi meg vizet vitt az igehirdetőnek (mikor én hirdettem, nekem nem hozott). Annyira zavart a csoszogása, hogy befogtam a fülem, a szónok meg láthatóan félreértett, azt hitte, ellene tiltakozom, pedig nem.
Hasznosabb lett volna, ha a nyikorgó vízhordó inkább a helyén marad, és hagyja a beszélőt kiszáradni, bár gyanítom, hogy direkt azért jött hangoskodó cipőben, hogy mindenki felfigyeljen a szomjazó – általa történő -itatására, és lássák, hogy még a nyikorgás sem tántorítja el nemes buzgólkodásától.
A szónok egyébként se nem krákogott, se nem köhögött, se nem rekedt be, és – bár elég száraznak látszott – bele sem ivott a pohárba, de szerintem ezt már csak bosszúból, a zajongó büntetéseként: „farizeuskám, gyere máskor mamuszban”