A kinti, poros építkezés miatt az ablakokat tilos volt kinyitni. A szoba tele lett ebéd után kieresztett, félig megemésztett gázokkal. Lábszag és vastag, fekete köntösökből kipárolgó fűszeres drúz faluszag terjengett a levegőben. Hányinger kaparta az agyamat.
– Ugye átviszik őket máshová!- kérdeztem ideges acsarkodással a főnővértől.
– Mihelyt lesz szabad hely.- válaszolta pattogva, és továbbált.
Este betelefonáltam, még akkor is a bűzben voltak szeretteim. Éreztem, amint megy felfelé az agyvizem.
– Péter -,halottam Magi halk, fuldokló hangját a kagylóban -, nem fogjuk kibírni itt holnapig. Kiköltözünk a folyosóra.
Lecsaptam egy mérges, százlábú férget. Mikor eltakarítottam a hullát, akkor vettem észre, hogy tévedésből a család kedvenc gekkóját vágtam agyon, aminek a gyerekek legóvárat építettek uszodával, és többcsillagos lakosztállyal.
Nyomasztó gyász uralkodott el a lakáson. A virágok elhervadtak, beborult az ég, a szemetesláda megtelt mindenféle hulladékkal, a gyerekek idegesítően nyüzsögtek.
Másnap belátogattam. Magi kitolta az ágyat a folyosóra, ott volt egy kis levegő, csend, nyugalom, én is megnyugodtam. Csodálva szemléltem feleségem hősiesen türelmes nagyszerűségét, mosolygott, megnyugtatott, vidámsága rámragadt, Doron gyógyulásnak indult, kisütött a nap, egy kint dolgozó munkás slaggal lespriccelte az ablakot, hogy megnevettesse beteg kisfiamat.