Fesztivál

Az izraeli Galilea közepén ülsz egy zsúfolt amfiteátrumban, a színpadon több ezer táncos

Most a táncról fogok írni, mert táncfesztivál volt a városban, évente egyszer van csak ilyen, eseményszámba megy, adja magát a téma.

A két kempingszék miatt, melyeket az amfi bejáratánál vettem jutányosan, a biztonságiak egy sor vita után sem engedtek be arra a részre, melyen szerettem volna ülni, mondván, hogy az a széknélkülieké, a szék csak betakarna másoknak. Oldalra rekedtünk így húgommal, ott viszont öreg nénik tolakodtak elénk magastámlás régi székeikkel, befedve nekünk a kilátást. Nem láttunk semmit.

Szerintem mérőszalaggal kellett volna mérni a székek magasságát, és aszerint kialakítani az ülésrendet. Ha védik a füvönülők kilátását, akkor miért veszik semmibe az alacsonyszékeseket?

De térjünk át a székekről egy barátságosabb témára, a világításra. Direkt felfigyeltem a mindenféle színben erősen szembevilágító reflektorokra. Zöld, sárga, piros, kék,… egyedül a helyhiány miatt nem folytatom most a felsorolást, pedig nagy a kisértés.
A világítótestek nagy része forgott is, meg villogott persze, mint a dizsiben, biztos a hangulat fokozása végett, gondoltam magamban, bár ez nem volt konkrét gondolat, csak amolyan tudatalatti érzés, mely most is csak azért jött elő, hogy legyen mit írni ebbe az erőltetett bekezdésbe, még akkor is, ha tudom, hogy teljesen felesleges.
Egy bekezdéssel több, kit zavar?

A kerekesek nagyon keményen megérintettek. A tolókocsisok táncáról van persze szó, elérzékenyítettek, felállva tapsoltam a több tízezres tömeggel, csak nekik jutott állótaps, az is hosszan elnyúlva. Valószínű egyébként, hogy nem is a rokkantak tánca, hanem a csak nekik szóló tapsvihar ríkatott meg egy kicsit, pedig nem tartom magam nyafogós típusnak, de ha ott látnád a féllábút az elismeréstől önfeledten nevetve a színpadon, akkor te sem tartanád vissza könnyeidet, mert átfutna rajtad a lábleszaggató robbanásnak a zaja, a vértócsa, a kínzó fájdalom, a szenvedés, és a tolókocsislét szürke, lélekölő egyhangúsága.
Sok itt a hadirokkant, még több a terrorakciók áldozata, de vannak közlekedési balesetekben megnyomorodottak is szép számmal, nem csoda, ha kialakították a maguk szubkultúráját különféle szakkörökkel, táncklubokkal, hasonlók.

Egy arab együttes is fellépett a közeli városkából, ahol a kocsimat javíttatom, mert ők a legolcsóbbak, bár elég pocsék munkát végeznek. Tetszett a táncuk (vagy inkább ugrálásnak nevezném), mivel erősen más volt, tömény keleti dübörgés amatőr módon, még a drúz fűszerillatot is szagolni véltem a levegőben, mikor népiesen megjelentek ottan. Ugyanolyan tapsot kaptak, mint a többiek, úgyhogy senki se jöjjön nekem nagy demagógul azzal, hogy itt nincsen egyenlőség. Van.

Különösen megragadó az, mikor az izraeli Galilea közepén ülsz egy zsúfolt amfiteátrumban, a színpadon több ezer táncos, fiatalok, szépek, körbenézel, és melletted is szép lánykák üldögélnek a füvön, ilyen alapon akár ök is a színpadon lehetnének, de ők most a füvön vannak elterülve, mintegy tartaléknak. Honnan ez a rengeteg fiatal, honnan van ennek az országnak ilyen aranytartaléka?

És itt mindenki tud héberül táncolni, szinesen, fiatalosan, vidáman, szabadon.
Itt még az öregek is megfiatalodnak, ők is táncraperdülnek, jól néz ki, mikor az öreg mama felugrik melletted, és ropja, csak úgy spontán, még nevet is hozzá, mi kivetnivaló van benne.

A kirakodóvásárról most nem írok, sem a tüzijátékról, a prágai feketeszínház fellépéséről, a kadanai meztelenekről, a csilei, török és a többi külföldi együttesről, a tömegtáncoltatásról, a koreográfia-versenyről, a lovas és biciklis rendőrosztagokról, a varázslónőkről, a messiáshívők „a város megtérését szolgáló” akcióiról.
A vattacukorárusról viszont írtam néhány sort.

Kapcsolódó anyag:
Tökéletes rend
Furcsa tánc
Néptáncfesztivál