Úgy érzem, feltétlenül írnom kell néhány mondatot Zoli koncertjéről, mert bár nem voltam ott, de így is nagyon sikeresre sikerült.
Mi, a gyerekekkel és Magival csak a főpróbára juthattunk be, ahol az utolsó darabnál egy zenész nagyon bekavart, egy csomót önállóskodott, kritizált, nem ment együtt a többiekkel, Zoli a végén felháborodottan kikelt magából, csak úgy közöttünk, magyarul, a kórustagok mondták is, hogy ez biztos a család, mert hallották a magyart, igen, mondtam, ez tényleg a család, a Miklósnak is görcsben volt a gyomra, meg is jegyezte, hogy a próba óta nem látta a Zolit mosolyogni, és ez rossz jel, Vili viszont azt mondta, hogy rossz főpróbát mindig jó előadás követ, a Miklós egyébként Zoliék barátja, videózni jött, neki és Vilinek jutott a két szabadjegy, nekünk már nem jutott, így meg nem akartak beengedni, mert 100 sekel a jegy, a templom megtelt, gyerekek egyébként sem mehetnek be, meg ők úgyis fáztak volna ott a hűvösön, így legalább hamarabb indulhattunk haza az Abu Gush-i négy napos zenei fesztiválról, ahol zsidó a közönség, arabok a házigazdák, és keresztények a vendéglátók.
Ez a koncert volt a záró, az internetes kritikák szerint az egész fesztivál gyöngyszeme, Zoli által kórusra írt virtuóz román cigányzene.
Tíz sekelért megvettem a műsorfüzetet, ahol Zoli is szépen ki volt nyomtatva, meg persze a kórusa, a „Kollegium Tel Aviv”. A koncert végén felállva tapsoltak, visszatapsolták őket, siker volt ottan. A karrier beindult.