Azon kevés kiváltságosak közé sorolta magát, akik a jelenségek felszine mögé látnak
Frank azon tűnődött, hogy új novelláját, mely az összes közül az első, egyes szám első, vagy harmadik személyben írja. Pontosan tisztában volt vele, hogy ez a legfontosabb kérdés. Még nem tudta miről fog írni, de mindenekelőtt szerette volna tisztázni ezt a meglehetősen ostoba dilemmát. A folytatásból nem csinált gondot, hisz tudta, ha a kérdésre megfelelt, már csak le kell írni a történetet. Korábban voltak már próbálkozásai, jó néhány éve írt már, de előbb vagy utóbb szemétbe dobta, vagy elégette kéziratait. Ez a novella most egészen más lesz.
Franknak nem volt kenyere a sietés, huszonnégy éves, még nőtlen, ideiglenes foglalkozása: hidegburkoló segédmunkás.
Volt már irodakukac egy vidéki város Társadalombiztosítási Főosztályának családi pótlék osztályán, egy darabig amerikai élelmiszercsomagokat pakolt és osztott szét az Ökumenikus Szeretetszolgálat kötelékében, mint önkéntes, néhány szemesztert végighalgatott a Műszaki Egyetem építőmérnöki karán, de matematikából megbukott a tanár miatt, előtte főiskolára járt, ahol kiválló tanuló volt, de a teológia miatt azt is otthagyta. Végül teológiára nem ment, de volt kubikos, számítógépkezelő, műszaki rajzoló, és egy építőipari kisszövetkezetnél kertészként alkalmazták.
Mindezeken kívül, és legfőképpen munkanélküli volt. Frank tudta, hogy mindezek csak állomások az életében. Azon kevés kiváltságosak közé sorolta magát, akik a jelenségek felszine mögé látnak. Ő valójában író, de ahhoz, hogy kilépjen az illegalitásból, mesterművet kell készítenie. A tapasztalatokat elraktározta, kis papírfecnikre firkálta, amiket már nem tudott elolvasni, de a lényeg, hogy megvoltak. Gondosan elő kell készíteni a novella születését, és ehhez természetesen idő kell.
Nem sietett.
Leült az asztalhoz, és sokáig vacakolt a tollal. Teleírt egy papírt, és miután nem jutott eszébe megfelelő folytatás (egyes szám harmadik személyben írt) úgy döntött, hogy kész a novella.