Utitárs

Van, hogy odaképzelem magam mellé az autóba azt, akit éppen a legszívesebben vinnék valahova. És akkor mindig nézek jobbra, hogy vajon mit szól egy-egy gondolatomra. Többnyire hümmög, néha kifejti, miért nem ért egyet. Van hogy kéri hogy kapcsoljak át más zenére és együtt halgatjuk a számot ami mindkettőnknek tetszik. Valahogy van benne valami, de nehéz megmondani, […]

Kicsi életünk

Mondjuk egymás után a kakás vicceket és gurgulázva kacagunk rajtuk, meg olyanokat mondunk, hogy “most, hogy ilyen hűvösre fordult az idő, egész nap bent kuksoltam a villanyradiátor mellett, ezért gondoltam, most kijövök segíteni egy kicsit apa”, amitől apa egy kicsit megáll pihenni és kihúzza a derekát. Aztán jó lesz az idő, mezítláb megyünk át Jánosbácsihoz, kérünk […]

Bundáskenyér

Egyszer hazakísértem valakit Budapesten. Azt mondta, hogy nem-e mennék fel hozzá. Bort ittunk meg bundáskenyeret sütött miközben lassan hajnalodott. Míg ettük a bundáskenyeret, berakott egy kazettát. Aztán kimentünk az erkélyre, hogy cigizhessen. Ott álltunk, és néztük a lakótelepet. Egy lányon gondolkoztam, akiről korábban azt hittem, hogy szerelmes vagyok belé, és aki persze felém se nézett. Na mindegy, […]

Dávid hárfája

Szerelmes vagyok Eviatar Banai művészetébe, csodálatos hangja van, varázslatos dalokat ír, egyesek (én) szerint(em) ez a száma az egyik legszebb héber dal, mindenesetre a mai depressziósra sikerült vacak napom végén ez gyógyír volt a lelkemnek. Nyersfordítottam a szöveget (de nem szó szerint), talán picit visszaadja a jelentést, ami természetesen mindenkinek teljesen más… És akkor most […]

Mint a regényben

Visszatartanád a lapokat, hogy élvezd az oldalt. S mégis tovább peregsz. S a következő fejezetben nem ismersz a többiekre – de magadra sem. Nem is tudom… Olyan nagyon fura érzés… Ma éjjel újra voltam a honlapotokon és egy csomó mindent elolvastam, ami a múltkor kimaradt. Valahogy össze vagyok kicsit zavarodva. Egyrészt fantasztikus dolog egy kicsit […]

Frankpetizmus

Azt kéne csinálnom, hogy mostantól olyan bonyolultan írnék, hogy mondjuk csak minden negyedik szót összeolvasva lenne értelme a szövegnek, de erre nem jönne rá mindenki, viszont aki mégis, az mindent megtudhatna a világról, ki tudná olvasni a bejegyzésekből a Tündöklő Igazságot, rátalálna a Megváltásra […]

A rabló csajának a macskája

Azt álmodom, hogy a rabló macskája kimászik az óvárosi ablakon. Éjszaka, a harmadik emeleten. A rabló csaja felébred és ijedt. Én épp akkor lépek be a lakásba. Ott áll velem szemben az ijedt csaj. Heló, mondom. Heló, baj van, mondja. Mi az? kérdem. Meglógott a macska, mondja. Az baj, mondom. Heló, lép be a rabló. […]