Ködös

Az egyik reggel teljesen szokásos módon kezdődött, Magi hétkor munkába ment, én felkeltem a gyerekekkel, kávét készítettem, a fiúk zabpelyhet ettek, aztán szendvicskészítés, fogmosás, utolsó simítások a frizurán… mikor véletlenül kitekintettem a félig elhúzott függönyön… és megrökönyödve megláttam a ködöt! KÖD!! Itt mindig hétágra süt a nap, és agyonunt bárányfelhők mosolyognak az égen. Az idén télen csupán kétszer esett eső, akkor is […]

Revioli

Egy bunkerben ülök, fehérek a betonfalak és ventillátor nyomja be a forró levegőt. Aztán megunom az ücsörgést, elmegyek tésztát gyúrni a laborba, és bár először csinálok ilyet, jól sikerül, megtöltöm túróval, és cikkcakkosra vágom, így lesz belőle túrós revioli. Ebéd után a hegyet nézem, néha elbóbiskolok, de mindig újraébredek és továbbnézem. Aztán drúzok és beduinok […]

Kicsi életünk

Mondjuk egymás után a kakás vicceket és gurgulázva kacagunk rajtuk, meg olyanokat mondunk, hogy “most, hogy ilyen hűvösre fordult az idő, egész nap bent kuksoltam a villanyradiátor mellett, ezért gondoltam, most kijövök segíteni egy kicsit apa”, amitől apa egy kicsit megáll pihenni és kihúzza a derekát. Aztán jó lesz az idő, mezítláb megyünk át Jánosbácsihoz, kérünk […]

Ébredés

<< előzmény Magam vagyok. Kicsit olyan az egyedüllét, mint mikor senki nincs veled, és egyedül vagy. Korareggel kelek, kimászok a kolléganőm asztala alól, a nap épphogy kibújik a hegyek mögül, sárgásmeleg foltokat vet a laborfalra, a gyerekekre gondolok, aztán Magira. Eszembe jut a gyerekkori tanya vasárnapreggeli zsongása, amiről tavalyi elrepülésük előtti este beszélgetünk, meg az […]

4 napos sivatagi túra

December közepén a Negev sivatagban és a Judeai sivatagban túráztunk néhányan. Összedobtam egy rövid maceget-et, ahol több fotó látszik, mint itt >> Az első két nap Vili, Zsófi (unokatesó), Steve és én voltunk együtt. Sde Boker kibucban letettük a kocsit egy beduinlopástól őrzött parkolóban, aztán teljes felszereléssel a hátunkon útnak indultunk. Attól tartottunk, hogy az […]

Purim

A múlt héten az eső elmosta az utcai farsangi felvonulást, ezért csak a munkahelyemen fotóztam bohóclányokat. Eytan lánynak öltözött, így táncolta végig az iskolai purimi bulit (a miniszoknyáját Magi készítette egy farmernadrág alsó szárából). Doronnak hiába könyörögtünk, nem volt hajlandó beöltözni, ő csak bolti sablon-maskarát akart, a Magi által előző este varrt öltözetet túl különlegesnek találta. […]

Nem beleesni a teherbe*

„Köszöni a miénk cég hogy ön választja miénk által gyártódott fogamzódás gátlásos pirula. Kérni hogy nagyon fontos ez a tájékoztató hogy Ön elolvasni és utasítások fenntartani. Nem fenntartja miénk cég nem tart felelősség de más esetben nem tart felelősség fenn szintén. Pirula rendszerben nyelése naponként este vagy reggel meggátolódik hogy Ön belees a teherbe. Ha […]

Oda-vissza

Egy ember elindul Balatonfüredről egy ismeretlen reggeli órában. Egyenletlen tempóban halad és estére Siófokra ér, szintén ismeretlen órában. Másnap reggel, egy ismeretlen órában visszaindul Siófokról pont ugyanazon az útvonalon, ismét egyenletlen tempóban halad (teljesen függetlenül az előző napi tempójától), és estére, egy ismeretlen órában megérkezik Balatonfüredre.
Lehetséges-e, hogy […]