Bugyigyár

Még a galileai nőibugyigyár minőségellenőrző részlegén dolgoztam, mikor majdnem agyonvertek az arabok. Azért haragudtak rám a gépkezelők, mert mikor minőségi hibát találtam a bugyikban leállíttattam a gépet, amivel rontottam a teljesítményükön. De hát ez volt a munkám! Mindig azt feltételeztem – mert ez látszott a leglogikusabbnak -, hogy az egyik éjszakai műszakon valami éles, sikamlós bicskával […]

Sztori

A munkahelyemen, a forgószékben unottan körözgetve hirtelen eszembe jutott a történet amit egy barátom mesélt, miszerint lakik felette egy festőhallgató fiú, de persze nem ez a történet, ez csak a kezdete, szóval úgy tudta meg, hogy felette él ez a festőhallgató, hogy egy hétvégén két napig szörnyen hangosan, folyamatosan a D. ment a magnóban, vagyis nem […]

A Szent család

„Az ötvenes években találtak egy csecsemőt Szent Lukács napján, ezért ez lett a neve: Szent Lukács. Az intézetben megismerkedett Ilivel és amikor tizennyolc évesek lettek és ki kellett lépniük a nagybetűs életbe, elvette feleségül. Szent Lukács és Szent Ilona nem adták át magukat az alkohol csábításának és hűségesek maradtak egymáshoz. Keményen dolgoztak és a társbérlet után […]

Ember vagy állat

A gyárnak több udvara van, annak a pergolája alatt ülök, amelynek déli oldaláról dél felé nézve a déli hegyekre látni. Nem messze tőlem óriási ventillátor zúg és a padlizsánsütés ruhába és bőrbe ivódó bűzös szagát nyomja ki a gyár gyomrából. Arra gondolok, hogy így negyven felé más ember vagyok, mint harminc felé voltam: kicsit lassabb, […]

Hazugságcsaj

Benne volt az olvasókönyvemben, ahogy sétálni viszik a filodendront. De az még a fikuszos, filodendronos nyolcvanas években. A növények is ki tudnak menni a divatból. Fura. Szanzavéra mondjuk. Meg az a végtelenbe kúszó folyóka se divat már, ami – miután átkúszott a betonvasból hegesztett virágtartón – összesimult a makramé fali újságtartóval. Ismerős nevek a lépcsőházból, […]

Előérzet

Mivel már hónapok óta nincs munka a cégnél, és csak azért járok be, hogy pénzt keressek, megengedhetem magamnak, hogy zsebredugott kézzel bóklásszak a gyár körül, leheveredjek egy kis zöld fűszigetre, és a pálma alatt eltűnődjek, hogy a csótányhulla miért mindig a hátán fekszik, hisz halála után már nem tud felfordulni, és azonnyomban előálljak a magyarázattal, miszerint nyilván […]

Info

A járásomról messziről már nem ismernétek fel, mert bár nem sántítok, de a balesetek óta megváltozott a lépésformám. Valahogy úgy, mint mikor protézist raknak a szádba, és ezzel az egész fejed átalakul. Biciklit veszek munkábajáráshoz, mert a kocsitól olcsóbb, környezetbarátabb és egésszégesebb. Kövessétek példám! A gyerekek nyári táborokba mennek, az egyik 5 napos bentlakásos lesz, a […]

Zokni

Gyűlölök zoknit teregetni, amennyire szeretek pólót, annyira gyűlölök zoknit. A kényszerességemet találom, hogy mindig elkezdem egyengetni a zoknikat, hogy lapjával feküdjenek gyűrődés nélkül, pedig a zokninak ez annyira mindegy, a zoknit kitölti és kifeszíti a láb, nem is látszik, úgyis cipőben van satöbbi, és mindig üvöltöznöm kell magammal, hogy nem rendez! felesleges! abbahagyni! – de […]

Évtized

Tíz éve már, hogy itt dolgozom. Mikor idekerültem, úgy néztem fel a targoncára, mint kisgyerek a nagykonbájnra, ma meg olyan a szememben, mint unalomig kihasznált játékautó. Összement a gyár. Régen szorgos beosztott voltam, ma meg tétlenkedő szabadúszó. Régen tiltottnak vélt lapokat faxoltam titokban, ma meg a legkorszerűbben felszerelt digitális irodámban szörfözök a világhálón. Régen gyári gép […]

Magi levele

(…) Nálunk most éppen kánikula van, egész nap nagyon fáradt vagyok, pedig ma szabadnapolok. Idegesít a rumli (hogy folyton újratermelődik), a tévé zaja (ostobaságok), a nagy népsűrűség. Mostanában gyakran van olyan érzésem, hogy túl kicsi ez a lakás, nem találok egy nyugis sarkot magamnak. A takarításon, főzésen és ruharendezésen kívül nem lehet semmihez fogni. Mivel […]

Mozgássérült

Annyi hasznát látom a lábsérülésemnek, hogy most bármilyen nyomorékparkolóban letehetem a kocsit. Végülis már ezért megérte elütődni. Ja meg az is jó a megrokkanásban, hogy jól beperelhetem a cégem, és lehet hogy kismilliomos lesz belőlem nemsoká. Van már egy ügyes ügyvédem, akinek a munkahelyi balesetek a specialitása. Csak félek, hogy kirúgnak az állásomból. No majd […]

Laborduma

A munkahelyemen vénülök egy öreg nő ráncos rigojái mellett – Megyek csinálni pisit – mondja folyton franciás héberével, mikor félóránként pisilni megy. Ha a kakilásába is folyton beavatna, már járóbotos aggastyánná töpörödtem volna. Viszont nagyon finom pástétomot készít maradék alapanyagokból, és nagy kedveskedve azt kínálgatja nekem . Ez jó. Több az élet, mint csicseriborsó, fokhagyma […]

Mankós

Először családomra gondoltam, aztán a sivatagi túrákra – mi lesz velük láb nélkül?! Hoztunk a laborba egy különleges vágókészüléket és tudni akartuk, hogy miként aprítja a káposztát, ezért elszaladtam a szuperbe, megpakoltam a kosarat 30 fej vöröskáposztával (fontos volt hogy vörös legyen, mert a fehér valami miatt alkalmatlan a kisérlethez) és beálltam a pénztárhoz. Nagy […]

Traktoron

A cégönk fejlesztési részlege (8 emberke) elment kikapcsolódni, madarakat néztünk a Chula mocsárban (képek később), traktoronoztunk (négykerekű terepjáró motor) és Matulán (Izrael legészakibb zsidó települése) történelmi, romantikus étteremben vacsoráztunk hősi cionista meséket hallgatva.

Körkép

beni néhány napja végleg kijött libanonból, ment a lunagálba szórakozni, zolinak kutyája van a cica mellett, tibi bevonult egy hónapra kiképződni, hogy izmai el ne sorvadjanak a következő háborúig, ági irtó idegesítő gyerekekkel dolgozik, reméljük közösen, hogy nem fog hosszútávon beleőrülni! zsuzsi egy osztály főnöke lesz, tomi nemrég itthon volt, kimentem vele este az erdőbe […]

Hátsószél

Kolegáim körbeállnak egy fortyogó fazekat és hevesen lelkes izgatottsággal tárgyalnak valami semmiséget én meg mögöttük állok irigykedve, és szeretnék közéjük tartozni. Valójában közéjük tartozok, sőt, én vezetem a salátakisérletet, de ahelyett, hogy én is odaállnék kóstolgatni, és hőmérsékletekről meg fűszerekről vitatkozni azon tűnődöm, hogy miért nem veszítették el ezek 20-30-40 év után a lelkesedésüket, pedig […]

Tévedések

Egyszer, mikor kőműves segédmunkát végeztem egy pesti tatarozáson, odajött hozzám a lakástulajdonos, és azt mondta: – Ugye maga az a matematikus aki a fiamat tanítja az egyetemen…? Máskor meg malterkeverés közben, tévében vallásos műsort vezető katolikus papnak hittek. Akkoriban még okosnak tűntem, és bár a középiskolában matematikaversenyekre jártam szép eredményeket elérni, de az egyetemen már […]

Csőrendszer

Reggel bejövök a munkahelyemre, és senkinek nem köszönök, hisz csak tegnap váltunk el. Valami miatt holnapra tolódnak a peszachra szánt kóser majonézkisérletek. Nem bánom. Belebújok egy eszkimókabátba, és a részlegünk hűtőházában összegyűjtöm a mai napi laborvizsgálatra valót. Fejlesztés alatt levő saláták kémiai, fizikai, biológiai értékei, meg persze az ízviláguk. Később a kisraktárban pakolgatok, selejtezek egy […]

Díj

Az utóbbi időben sokat dünnyögtem a munkahelyemen, csak úgy az orrom alatt, de azért hogy a főnököm is meghallja, hogy tudniillik rosszkedvű vagyok, mert már régestelen régen nem kaptam fizetésemelést, pedig belegebedek a munkába, pörgök mint a ringispil, és sehogy sem figyel fel élenjáró szorgalmamra, vagy ha észre is veszi, rögtön elfordul, nehogy észrevegyem, hogy […]

Kompolók

Szigeti Edit (sógórnőm) és Barát Tamás (Edit barátja) a Szentendrei-szigeti Szigetmonostorhoz tartozó, de egy félelmetes, kerek erdő mélyén megbújó házikóban élnek boldogan. Egyedüli bajuk, hogy csak komp köti őket össze a külvilággal, mindketten Pesten dolgoznak, Tomi az éjszakai műszak végén éjjel tizenkettő után ér haza, de ekkor már nincs kompjárat, ezért Edit éjszaka biciklivel kikerekezik […]

Történések

Mostanában nemigen történik semmi új a családban, de régi sem, mert ha történne, az már új lenne ugyebár. Különböző történések hiánya késztet arra, hogy semmit ne írjak, vagy hogy semmiségeket írjak, ha már írok. Ja, Tibi Jeruzsálembe megy a helyi buszközlekedést védeni a terrorista merényletektől. Ennek hírértéke van. Előbb átment egy nyolcórás vizsgán, most egy […]

Kiváló dolgozó

Két éve kiváló dolgozó voltam, az ipari-miniszterasszony adta a díjat átfele, aztán tavaly a fejlesztési részleg lett a legjobb részleg, éttermi vacsora a díjunk, az idén pedig a gyárunk nyerte el az ország legjobb gyára címet, izrael állam elnöke és az ipari miniszter közös együttműködése révén lett az aranykupa átadva a számunkra, plusz minden dolgozó […]

Pisilni kell

Sokáig azt gondoltam, hogy a munkahelyen nem lehet írni, és íme most itt vagyok, írok, munkahelyi írást űzök. Igaz, csak próbálkózás, kisérlet, de mivel a kisérleti részlegen dolgozom, így bele tudom a dolgot illeszteni a salátakisérletek sorába, lecsendesítve ezzel lelkiismeretem bosszantó zavarkodását. Van itt egy nő, öreg már, de nem akar nyugdíjba menni, állandóan bosszant […]