Köd

Péntek este Magival elmentünk az Úttörő Hegy kibucba (Kibutz Har Chalutz, קיבוץ הר חלוץ) reformzsidó szombatfogadásra a helyi zsinagógába, ahol először találkozott a karmieli Lélekbarát (Yedid Nefesh, ידיד נפש) és az itteni gyülekezet. Útközben, fenn a hegytetőn, ahol egy mély völgy végződik, olyan sűrű felhőbe keveredtünk, hogy azt hittem, ez a túlvilág, reflektorral sem láttunk […]

Ködös

Az egyik reggel teljesen szokásos módon kezdődött, Magi hétkor munkába ment, én felkeltem a gyerekekkel, kávét készítettem, a fiúk zabpelyhet ettek, aztán szendvicskészítés, fogmosás, utolsó simítások a frizurán… mikor véletlenül kitekintettem a félig elhúzott függönyön… és megrökönyödve megláttam a ködöt! KÖD!! Itt mindig hétágra süt a nap, és agyonunt bárányfelhők mosolyognak az égen. Az idén télen csupán kétszer esett eső, akkor is […]

Esős tél

Végre megjött a tél. Tegnap pulcsiban mentem dolgozni, aztán munka után ünnepélyesen elővettem a raktárból az esernyőket, és kis vita után eldöntöttük, hogy melyik kié lesz. Nekem egy törött, virágmintás női esernyő jutott, de másnap a többi is eltört a viharos szélben. Elmentem a gyülekezetbe, és mikor imádkozás közben a könnyűszerkezetes tetőn kopogni kezdett az […]

Nedves ragyogás

Olyan jó, hogy az eső itt áldás. Hónapokig sóvárogtunk, fohászkodtunk, és most megérkezett!   A gyárudvaron nézem, amint a kiszáradt szentföld mohón szívja a vizet, egyetlen esőcseppet sem pazarol el belőle, kellő komolysággal viszonyul hozzá, tapasztalatból tudja, hogy mily értékes nedv ez.   A hegyek felé fordulok, és irígykedve megállapítom, hogy Magi ma is a fellegekben […]

Égi jel

Nem elég, hogy 30 fokos nappali meleg van december elején, és az emberek a tengerben fürödnek, én meg éjszaka a haifai kikötőre néző erkélyen alszom a szabadban, tegnap ilyen égi jeleket láttunk Magival Karmiel felett.

Mi ez? Egy szem? Az utolsó idők jelei? Egy ufó kipufogójának a nyoma? Az izraeli légierő titkos kisérleteinek mellékterméke? Ki ismeri ezt az égi jelenséget?

Ó je

Kék az ég, bárányfelhők legelik a napsugarakat, a repülőgépek mint kis pulikutyák terelgetik őket, és ha néha van egy ejtőernyős, még az is mosolyog, mert olyan szép, ó je, olyan szép a világ. Az ejtőernyős földet ér egy szalmakazalban, aztán összehajtja az ernyőjét, kibiztosítja revolverét, és kémleli az ellenségeket. Azok nem jönnek, így a fáradt ejtőernyős elszenderedik […]