Gondolatok az időről

18 év nem múlik el nyom nélkül: kicsit megváltoztam, gyarapodtam, van amiben fejlődtem, másban elsorvadtam. Sokakkal ellentétben az én időm nem körben forog, hanem egyenesen halad előre, és mivel tisztában vagyok ezzel, nem lehetek boldog, hisz a boldogság az az ismétlődés utáni epekedés. Hálistennek az elmúlt években nem arra vesztegettem az időmet, hogy más életét éljem. Nem hagytam, hogy baptista […]

Telik az idő

Telik az idő. Nem fáj, úgy tűnik, hogy minden rendben van, de valahogy eltompulok. Mintha folyton valami ködben lebegnék. Egyre kevésbé veszek észre dolgokat, egyre kevésbé vagyok okos, egyre kevésbé érdekel bármi. Bár szeretek másokat, de inkább birtoklom őket. Nem örömet okoznak a dolgok, hanem elégtételt. Vágyakozás helyett irigykedek. Aztán ha mégis megkapom, nem tudok […]

Nincs idő

Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban. Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy […]

Csak használom

Kint, a gyárudvaron túl a hegyekben előre, a kisérletilaborban meg hátrafelé megy az idő, én meg itt forgok köröskörül pont a kettő közt, tulajdonképpen a tengelyen. A hűtők zúgásától nem hallani a légkondizúgást. Nézem, ahogy állandó minden és elhelyezem benne azt, ahogy múlok. Lassan elmúlok. Csak használatba kaptam mindent. Nincs tulajdonom.

1010101010

Magi még időben, 1010101004-kor jelezte, hogy mindjárt 1010101010 lesz az íróasztalomon lévő nyomtató kijelzőjén, így még sikerült előkaparnom egy fényképezőgépet és megörökítenem a kerek percet, bár szerintem az sokkal érdekesebb volt, mikor vagy nyolc évvel ezelőtt a gyárban elmentem egy gép mellett, és  ellenőrzésképpen csak úgy véletlenszerűen leemeltem a futószalgról egy salátásdobozt, amire ez volt […]

Rongyos

Megváltam ma egy nadrágomtól, utoljára vettem fel mert lyukasra rongyolódott. Az utolsó leheletéig hordtam, megkedveltem az idők folyamán, hozzám tapadt, és kívülről a lyukakat nem is igazán lehetett látni, csak a figyelmesebben szemlélődők hökkentek meg egy kissé, de enyhe pírral az arcukon ők is gyorsan elfordultak, hogy ne legeltesség illetlenül a szemüket ott, ahol nem […]