Latrun

Olajfák között sétálnak gondolataim, a madarak együtt imádkoznak velem. Három napig mintha kolostorba vonultam volna, ki a világból, bele a magányba. Jeruzsálemtől nem messze van a hely, trappista szerzetesek élnek itt némán, ha azt mondod nekik halkan „Shalom”, felszisszennek és csendre intenek […]

A bojkott nem (feltétlenül) antiszemitizmus

Az izraeli sajtó és politikai közélet az amerikai külügyminiszter nemrég elhangzott kijelentése miatt zajos, miszerint “Izrael biztonsága illúzió, és ha nem lesz előrehaladás a palesztinokkal folytatott tárgyalásokon, csak erősödni fog az ország elszigetelődése”. Az is nagy viszhangot vált ki, hogy egyes európai államok újabban nem csak a telepesek termékeit bojkottálják, hanem a legnagyobb izraeli bankokat […]

Kedves Isten

A Garami azt mondta, nem kell hangosan beszélni Hozzád, elég gondolatban mondani, akkor is hallod. Én ezt nem hiszem, de este suttogni se merek a pokrócom alatt, ezért inkább leírok mindent Neked a Titkos Füzetembe, így bármikor elolvashatod, ha ráérsz. Engem Somos Tibornak hívnak, kilenc és fél éves vagyok, negyedikes, kitűnő tanuló. Sajnos nem vagyok […]

Isten nem halt meg, csak felmondtak neki

A vallástalanság az nem csak – Isten elvesztése utáni – valamiféle maradvány, hanem egy alternatív jelentéssel bíró új rendszer kiépítése, melynek központja – az ember (az eredeti írás héberül itt) Elterjedt vélekedés, hogy míg a vallás az különböző meggyőződések gyűjteménye, addig a vallástalan az az, ami az Istenbe vetett hit megszűnése után megmarad. Ebből a […]

A jó oldalon

Az utóbbi időben gyakran konfrontálódom családtagokkal, munkatársakkal, de ismeretlenekkel is olyan kérdésekben, mint körülmetélés, homofóbia, gyerekverés, nőalázás, földfoglalás. Vannak dolgok, amiket a beszéd gyógyít, és vannak, melyeket a hallgatás. Vannak ügyek, amelyeket elő kell venni, és vannak, amiket át kell lépni. Érzékenyebb lettem: ami másnak fáj, az engem is kínoz, azonosulok a kisebbséggel és a […]

Vérszövetség

Igazán furcsa jelenséggel nézünk szembe. Miként lehetséges, hogy miközben világi, felvilágosult, szabadgondolgozású zsidók, lelkiismeretfurdalás nélkül eszik a disznóhúst, keverik a tejest a húsossal, és olyan szép és fontos parancsolatra is, mint a szombat betartása, fittyet hánynak, a micvák közül éppen a legkeményebb, legbrutálisabb, és legprimitívebb parancsolatot tartják be. Mostanában nagyon jól működő munkakapcsolat van az […]

Gondolatok

Halál Beszélgettem valakivel, aki azt mondta, hogy a halál utáni nagy Semminél neki még a Pokol is elviselhetőbb. Én erre azt feleltem, hogy nem vagyok benne biztos, hogy a Paradicsom jobb mint a Semmi. Egyszer álmodtam a mennyről, és nagyon hasonlított a mi világunkra. Valószinű a Föld a lehető legjobb mennyország az összes lehetséges mennyország […]

A lélek felemelése

Egyszer kutatást kellene végezni annak az érdekes jelenségnek a megmagyarázásához, hogy az orosz zsidók nem váltanak héberre, mikor leülök közéjük az asztalhoz, pedig jobban beszélik a nyelvet, mint a legtöbb arab, akik viszont rendszerint megtisztelnek azzal, hogy számomra is érthető nyelvre váltanak. Egyébként nem rasszizmus, hanem kizárólag ez az oka annak, hogy sosem  oroszok társaságában […]

Anusim

Egy számában óriási, keménnyakú, és ellentmondásos vallási csoport kellős közepén, – szigorú és abszurd uralom alatt, mely megköveteli, hogy a gondolkodás, az öltözködés, a beszédmód, a lakás, a viselkedés, a házasság, megfeleljen a többszáz generáció folyamán összegyűjtött sokezer törvény által előírt szabályrendszernek, létezik egy titkos és rémült közösség, „a marannusok közössége”, melynek pontos létszáma nem […]

Sakál-némítás

– Az éjszakai sakálüvöltést úgy lehet elnémítani –mondta egy drúz barátom-, hogy felfordítunk egy cipőt. Bármilyen cipőt –tette hozzá-, akár papucs is megfelel. – Hogy-hogy –értetlenkedtem-, a sakálok félnek a cipőtől? Látnak, hallanak téged, mikor éppen felforgatsz? – Nem. Bent vagy a házban, hallod a kertek alatti sakálok nyugtalanító vonítását, a gyerekek felriadnak, nem tudnak visszaaludni, […]