Fájó esküvő

Milyen már az, mikor esküvői fotózásnál otthon hagyom a stúdiólámpa ernyőjét, a helyszínen elromlik a vaku, a baldachin árnyéka folyton kettévágja az ifjú pár fejét, a rabbi betakar a gyűrűnek és a pohártörésnek, hiába rángatom félre a baldachintartót, a rabbit, és tologatom a házasodókat, mindig visszamennek, és mikor lentről fotózok, buldog nyalja az arcomat és […]

Dedó

A főnöknőm jól összekapott a főnökével, sírt, kiabált, sápítozott, aztán mikor egymás melletti fülkékbe kerültünk a vécén, a csobogást is túlharsogva átszipogott a falon, hogy milyen szemét alak a nagyfőnök, de én inkább az előttünk álló laborkisérletekre tereltem a szót, csak hogy megnyugodjon. Másnap, mikor hármasban résztvettünk egyik kollégánk esküvőjén, megkért a főnöknőm, hogy a vacsorán […]

Az undorító izraeli

Éjfél körülire járt és esett, ezért felvettem a stoppoló lányt. – Meddig mégy? – kérdezte, miközben lepakolta vizes cuccait a lába mellé. – Karmielig – feleltem. – Milyen akcentusod van, brazil? – Magyar. – De aranyos! – nevetett – Szemtelen leszek, elvinnél kicsit tovább? – Meddig? – Moran kibucig. – Nem gond – adtam a nagylelkűt. – […]

Így is, úgy is zsidó

“Bár e bonyolult világban kizárólag egy igazság létezik, mindenki csak bizonyos részét látja annak. A judaizmusnak is száz arca van, fontosak a különböző vélemények, hogy fűszerezzék és gazdagítsák a valóságot…” – az Új Kelet izraeli folyóiratnak írt és rajzolt cikk Izrael szakadjon két részre, a telepesek és vallásosok Júdájára, és a világi Tel Aviv Izraelére! […]

Kik a cionizmus igazi örökösei?

A cionizmus sosem volt békés ideológia. A zsidó nép visszatérése bibliai hazájába és ott a zsidó függetlenség felélesztése – mindig is magában foglalta azok elűzését, akik azon a földön éltek… Az alábbi írás, mely a New York Times 2016 február 7-i vasárnapi kiadásában megjelent cikk fordítása, elgondolkodtató adalék egy korábbi, cionizmusról szóló írásomhoz >> Yigal Allon […]

A fáklyatartó

Tegnap közzétettem egy írást >>, mely gyakorlatilag két dologról szólt: 1 – (megmásíthatatlan tények) az izraeli hadsereg ártatlan palesztin családokat lakoltat ki és házakat rombol le, hogy helyet szerezzen a hadgyakorlataihoz. 2 – (burkolt üzenet) ha véget akarunk vetni a gyűlöletnek, és az ebből fakadó merényleteknek, több emberséget kell tanúsítanunk a másik fél iránt. Belinkeltem a […]

A palesztin terror gyökere

A világ legerkölcsösebb hadserege tegnap 78 embert tett hajléktalanná Izrael határain kívül, csak hogy több helye legyen gyakorlatozni. Az izraeli “baloldali” média természetesen hallgat az esetről (kivéve a Haaretz-et, az ország egyetlen megmaradt orgánumát, melynek még vannak emlékei arról, hogy mi a média szerepe egy demokratikus társadalomban). Aztán újabb merényletek lesznek, és mindenki azt mondja […]