Zsidó identitás a Krisztusban

Frank Péter által héberről magyarra

Rengeteg szót fordítunk erre a témára, és a furcsa az, hogy az első keresztyének éppen ellenkező kérdéssel foglalkoztak: milyen azonossága van a pogánynak –Krisztusban.

Az első hívők közül senki nem gondolta egy pillanatra sem, hogy hívősége érvényteleníti zsidóságát, éppen ellenkezőleg, a hívőségben a zsidóság beteljesülését látták, mint ahogy azt Jézus, később tanítványai megjelenítették. Akkor mi történt? Hogy történt, hogy mi újra és újra zsidóságunk védelmére igyekszünk? Hogy történt, hogy környezetünknek, és nagy bánatomra néha nekünk is úgy tűnik, mintha a pogányok hitét tettük volna magunkévá, amely hit keretein belül meg kellene őrizni zsidóságunkat. Hisz ha mindnyájan igazán biztosak lennénk zsidóságunkban, nem hajtogatnánk állandóan: „Mi zsidók vagyunk! Mi zsidók vagyunk!”

Zsidó azonosságunk megértéséhez érdemes először definiálni mi is az a zsidóság. Az amit a rabbik képviselnek? Vagy amit a Misna rabbijai képviseltek (i.sz.200)? A zsidóság az kizárólag a mózesi törvény, vagy a Tóra egésze? A zsidóság lehetőséget ad a Szentírás különböző részei érvényességének megváltoztatására? Vagy a zsidóság az Izrael Istenébe vetett igazi és őszinte hit, mint ahogy az az Igében: a Tórában és az Újszövetségben megjelenik?

Szinte soha nem volt a zsidóság az, aminek a nép vezetői meghatározták azt. Aki Hofni és Pinha papok útját választotta, csak távolodott a zsidóságtól, nemhogy közeledett volna hozzá. Az, aki Mózes törvénye szerint mutatott be áldozatot, de szíve távol volt Istentől, kevésbé volt zsidó attól, aki teljes szívből szerette Istent. Jeremiás napjaiban szokás volt megtartani a Tóra látható törvényeit, mégis Isten azt kérdi: vajon találok-e Jeruzsálem utcáin legalább egy valakit, aki igazán cselekszik, hűségre törekszik?(Jer 5:1)

Ézsaiás arról panaszkodik, hogy míg Izrael a törvény szerint böjtöl, nem foglalkozik a gyengékkel.

            A zsidóságot soha nem a vallási szertartások jelentették, hanem Isten szeretete, és az általa megjelölt úton való járás. Nem arról van szó, hogy nem vesszük komolyan Isten parancsait, hanem arról, hogy az igazi zsidóság az az Isten szavának, és csakis az Ő szavának való teljes engedelmesség!

            Ezek szerint, ha Isten úgy döntött, hogy Jézus a Krisztus, akkor a Krisztusban való hit – zsidóság! Ha hitünk hűségesen képviseli Isten akaratát és az Ő Igéjét, akkor hitünk – zsidó hit. 2000 évvel ezelőtt ez teljesen természetes volt. A kérdés, ami akkor fel lett téve, azoknak a pogányoknak az azonosságával foglalkozott, akik a Krisztusban Istennek szolgáló zsidókhoz csatlakoztak. Hogyan tud pogány Izrael Istenének szolgálni? Ézsaiás már beszélt erről (56 rész), hogy az a pogány, aki hisz Izrael Istenében, egyenlőként csatlakozik Izrael népéhez. Nem az, aki elfogadja a zsidó hagyományokat, nem az, aki törvényes „betérésen” megy keresztül, és nem is az, aki kipát hord és „Smá Jiszraél”-t mond, hanem aki szereti Izrael Istenét, és az Ő útján jár.

            Ha ez így van, akkor a kérdés nem a Krisztusban levő zsidó öntudatról szól, hisz ez magától értetődő dolog, hanem arról, hogy miként kell hívőként élni, zsidónak, vagy nem zsidónak egyaránt. Nem az a kérdés, hogy kötelesek vagyunk-e a zsidó hagyományok szerint élni, természetesen nem kell. Még csak nem is az a kérdés, hogy be kell-e tartani a Törvény parancsait, erről bőségesen olvashatunk az Újszövetségben. Aki azt gondolja, hogy Törvény szerint kell élnünk, annak előbb érvénytelenítenie kell Pál galáciabeliekhez írott levelét, a zsidókhoz írt levelet, a rómaiakhoz írt levél nagy részét, és egyéb részeket az Újszövetségből. A Szentírás világosan beszél arról, hogy a hívők, zsidók és nem zsidók egyként öröklik az Ábrahámnak adott ígéretet. A Szentírás világosan beszél arról, hogy a megtérőknek, zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt megbocsáttatnak bűneik a krisztusi váltság által. Nincs különbség, és nem szabad, hogy legyen különbség. A zsidó és nem zsidó közötti választóvonal Krisztus drága vérével lett eltörölve, és tilos nekünk ezt a válaszfalat újraépítenünk.

            Mindenesetre fel kell tennünk egy másik kérdést: Mi, mint zsidók, mint Izraeliek kifejezzük-e valamilyen formában a múltunkat, nemzeti hagyományunkat az Istennek való szolgálat keretein belül? Természetesen igen, hisz azok vagyunk, akik vagyunk. Mi is ünnepeljük Izrael népével Rosh Hashana-t, Hanukát, és a többi ünnepet, de nem mint Isten előtti vallási kötelesség, hanem nemzeti azonosságunk részeként, pontosan úgy, ahogy a Függetlenség Napját ünnepeljük. Nem várjuk el a japán hívőtől, hogy Hanukát ünnepeljen, vagy hogy a Zsidó Húsvét estéjén a széder asztal körül üljön. Mi azért tesszük ezt, mert zsidók vagyunk, Izraelben élünk. Nem ítéljük egymást, hisz szabadságunk van a Krisztusban. Aki akarja, ünnepelje a Tóra ünnepeit felfogása szerint, vagy tartsa be a kóserság szabályait. De semmiképp se próbáljuk rákényszeríteni véleményünket  a másikra. Semmi bibliai alapja nincs annak, hogy a zsidó hívőnek be kell tartania bizonyos dolgokat, melyeket a nem zsidó hívőnek nem kell betartania....

Még egy megjegyzés. Sokan állítják, hogy zsidóként kell viselkednünk, hogy ezáltal elérjük népünket. Sokan mondják, hogy ha a gyülekezeteinkben zsinagógára emlékeztető motívumokat helyeznénk el, akkor érdeklődő látogatóink kényelmesen éreznék magukat. Nos, pont az ellenkezője igaz. Nem egyszer vádolnak bennünket vallásos szervezetek azzal, hogy félrevezetjük a minket hallgató népet. Megpróbálunk vallásos zsidóknak feltüntetve magunkat Krisztusi hitre hívogatni. A Krisztus evangéliuma tökéletes, és nincs szükség így vagy úgy beöltöztetni azt. Aki hallja az evangéliumot, annak észre kell vennie a különbséget. Éppen a másságot kell hangsúlyoznunk. Az igazi zsidóság nem a tálisz, vagy a kipa, hanem az Újszövetség a Krisztus vérében. Szövetség, amely eggyé teszi a hívőket minden különbség nélkül.

            Ez az eggyé tevő, Jeremiás által is említett új szövetség, olyan szövetség, amelyet Isten Izrael népével kötött, de kegyelméből lehetővé tette, hogy a népek közül  is csatlakozzanak hozzá. Így váltak a „távol levők” –a pogányok, „közelvalókká a Krisztus vére által”. S így váltak mindannyian polgártársakká (Ef.2). A népek közül megtértek a természet ellenére oltattak be, ahogyan Pál apostol jellemzi a rómaiakhoz írt levélben (11:11-24). Ez az evangélium nagysága, a zsidóság nagysága, a hívő élet nagysága.

            Ha a megfelelő fogalmakat használnánk, akkor azt mondhatnánk, hogy a zsidó hit és a krisztusi hit, egy. Eszerint „krisztushívő zsidó” - a létező legtermészetesebb dolog, és semmi ok nincs azonosságát keresni. S ami a népeket illeti, ők keressék nemzeti azonosságukat mint akik csatlakoztak a zsidó hithez.

(Egy konferencián, az izraeli hívő zsidók három szellemi irányzatának egyikéről szóló előadás tömör összefoglalása)