Kedves Testvéreim az Úrban!

          Néhány Ige magyarázatáról írok nektek. El vannak rejtve ezek az emberi bölcselkedés elől, ne-künk azonban az Isten kijelentette az ő Szelleme által. Egy-egy bibliaverset gyakran több más vers magyaráz, de ezekre mindig az Úr hívja fel figyelmünket. A megtéretlenek nem ismerik a Bibliát, akár-milyen egyházi pozícióval, vagy teológiai képesítéssel rendelkeznek. Csak újjászületett hívők kapnak felülről való bölcsességet, amit elsősorban az Úr szava iránti engedelmességgel lehet gyarapítani.

        Ebből következik, hogy egy írástudatlan hívő esetleg bölcsebb lehet, mint egy magas iskolai vég-zettségű, sok ismeretet gyűjtött hívő! A most következő magyarázatokkal azok a hívők fognak egyet-érteni, akik hitben vannak, akikben Krisztus értelme van.

„Szüntelen imádkozzatok” I. Thess. 5:17. 

          Isten gyermekei soha nem elégedettek imaéletükkel, és rendszerint azt gondolják, jóval többet kellene imádkozniuk, hiszen az Ige is „szüntelen” imádkozásra buzdít. Pedig ez nem azt jelenti, hogy egyre hosszabbak legyenek imádságaink. Urunk óv ettől: ne legyetek sokbeszédűek, mint a pogá-nyok, akik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg. A látszólagos ellentmon-dást a szüntelen imádkozás, és a kevés beszéd között azok értik, akik tudják, nem a mondott szavak mennyiségét, hanem szellemiségét vizsgálja Isten. Mert az Isten Szellem, és akik őt imádják, szük-séges, hogy Szellemben és igazságban imádják.

         Azok imádkoznak szüntelenül, akiket Isten Szelleme vezérel! Akik figyelnek az Ő vezetésére, s életük minden területét (gondolataikat, szavaikat, cselekedeteiket), állandóan az Ige világosságában vizsgálják, Isten akaratát tudakolják, és vállalják, úgy amint a Bibliában írva van. A zsoltáros így ír er-ről: Az én lábaimnak szövétneke a Te Igéd, és ösvényemnek világossága. Urunk így imádkozott: A Te Igéd igazsága. Amikor a hívők elutasítják e világ hazugságait, és Isten igazságát vállalják, akkor az Ő Szelleme segíti, vezeti őket. Világosságában járnak, közösségük van az Atyával, és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ez a szellemi közösség jelenti gyakorlatilag a szüntelen imádkozást!

          Természetesen, szavakra is szükség van ebben a szeretetkapcsolatban. Nincs helye hízelkedő, mellébeszélő szószaporításnak, de ha az Úr világosságában testies, bűnös dolgokat veszünk észre magunkban, akkor megvalljuk bűneinket. Ő pedig hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól. Ez a feltétele annak, hogy tudjunk mindenért hálát ad-ni, és kívánságainkat is minden alkalommal hálaadással feltárni az Isten előtt. Mindehhez nincs szükség sok beszédre, hanem valódi alázatra, s a mi Atyánk is ilyeneket keres az ő imádóiul. (Azok sokasítják meg imádságaikat, akik bűnvallás helyett siránkozni, hálaadás helyett hízelegni szoktak.)

„Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és fogadjatok szót” Zsid. 13:17.

          Minden hívőnek vannak szellemi elöljárói, ha az Urat követi. Isten rendelt gyülekezetében elő-ször apostolokúl, másodszor prófétákúl, harmadszor tanítókúl, valamint egyéb szolgálatokra, hit-ben elöljáró férfitestvéreket, s ellátta őket a szolgálatukhoz szükséges kegyelmi ajándékokkal. Ezek a férfiak nem vallási, egyházi, felekezeti klerikusok, sem a hívőnek mondott gyülekezetek vezetőségébe, többségi szavazással megválasztottak, hanem a szentek elöljárói az Úrban. Feladatuk Krisztus tes-tének építése, nem uralkodással, hanem példaadással.

           Senki nem növekedhet szellemileg Krisztusban, aki nem engedelmeskedik előljáróinak. Amikor egy megtérő bűnös hitre jut, pontosan tudja kik voltak ebben Isten eszközei. Később azt is észreveszi, kik szeretnek hivalkodni az emberi bölcsesség hitető beszédével, és kik szólják az Isten beszédét, akikre figyelni kell, és követni hitüket. Azok maradnak hitben „kisdedek”, akik egy idő után elutasít-ják Isten szolgáinak intelmeit. Utána aztán a tanítás akármi szele, az emberek álnoksága (e világ  romlottsága), a tévelygés ravaszsága (a hamis hit) hajtja őket ide s tova, de lelki békességet sehol nem találnak.

          Isten akarata, hogy az asszonyok a saját férjüknek engedelmesek legyenek, mint az Úrnak. A gyermekek szót fogadjanak szüleiknek mindenben, mert ez kedves az Úrnak. Senki nem élhet hitből, aki nem engedelmeskedik Isten akaratának, amint az Igében írva van. Ebben olvasunk a törvé-nyek, a hatóságok iránti engedelmességről is. Azért aki ellene támad a hatalmasságnak, amelyek Istentől rendeltettek, az Isten rendelésének támad ellene.

          Engedelmeskedni, szót fogadni, emberi megítélés szerint megalázó dolog, szolgaállapot. Pedig éppen ez teszi szabaddá Isten gyermekeit. Ők ugyanis soha nem embereknek, mindig Istennek enge- delmeskednek. És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak, és nem embereknek, mert az Úr Krisztusnak szolgáltok. Az emberek is észreveszik, hogy a hívő mindig istenfélelemből teszi a jót, és nem az emberektől való félelem miatt. Az Úrnak akar tetszeni, és nem a környezetének.

          Azért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljunk meg, és ne legyünk olyanok, akiknél a szabadság ürügy a testnek, hogy bűnös kívánságaikat „szabadon” kielégíthessék.

          Bibliánknak már első lapján olvasunk ünnepekről. Mózes által aztán elrendelte Isten népe szá- mára, mely napokat kell ünnepnek szentelni az Úrnak. Izraelben, napjainkban is megtartják ezeket, persze csak úgy, mint mindenhol a világon, a megtéretlenek szoktak ünnepelni. A vallásosak a maguk sajátos ceremóniájukkal, az elődeiktől (de nem Istentől!) örökül hagyott babonás hiedelmekkel, főként pedig a szokottól gazdagabban terített asztallal. A vallásilag közömbösek is ünnepi asztalhoz ülnek, vendégeskednek, és felelevenítik ilyenkor az ünnephez kapcsolódó hagyományokat, népszokásokat.

          Az elmúlt napokban volt itt a kovásztalan kenyerek ünnepe. A vallásosak ilyenkor látványosan eleget tesznek bizonyos mózesi előírásoknak. Lakásunk ablakából kinézve látom, amint egy férfi áll a gyermekével egy kis rakott tűz mellett, és szórják a lángokba, a lakásból gondosan kitakarított kenyér-morzsákat. Egy másik az autójából pakol ki minden mozdíthatót (pld. ülést), nincs e benne a korábbi elemózsiák valami „kovászos” maradéka. A boltokban kenyér és egyéb kovászos lisztes áruk helyett, pászkát árúlnak, hét napon át.

          A keresztény-keresztyén ünnepek egyházi liturgiájáról, babonás hagyományaikról, és az ehhez kapcsolódó népszokásokról (húsvéti sonka, tojás, locsolkodás stb.) nem írok, jól ismeritek. Elővettem az Igét, a teljes írást, hogy ebből tudakoljam Isten akaratát.

„Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret, még az első napon takarítsátok el a kovászt házaitok-ból, mert valaki kovászost eszik, az első naptól fogva az utolsó napig, az olyan lélek irtassék ki Izraelből” II. Mózes 12:15.

          Azt mondtam családomnak (kilencen voltunk együtt az ünnep bejövetele, naplemente előtt), mi-előtt a széder esti asztalhoz ültünk (Luk. 22:7-14): „Ha más nem lenne írva a Bibliában erről az ünnep-ről, akkor e régi törvény szerint őrizkednénk, minden kovászostól. Ám ezek a testi rendszabályok a megjobbulás idejéig, az újjászületésig voltak kötelezőek. Attól kezdve nem a régi, hanem az új szö-vetség népe vagyunk, akik szellemben szolgálunk az Istennek, Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk. A kovászt is új módon kell értelmeznünk.”

         Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, minthogy kovász nélkül va-lók vagytok. A bűnkovásztól óvakodjunk, mert ha megtűrjük magunkban, egy kicsiny is megrontja, megposhasztja életünket. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, sem a rosszaságnak és gonosz-ságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában.

„Vegyetek magatoknak bárányt, családjaitok szerint, és vágjátok le a pészachot. A húsát pedig tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyétek meg” II. Mózes 12:8,21).

          Erről az áldozatról s a többiről is, azt olvassuk a zsidókhoz írt levélben, hogy a bűnre emlékez-tetnek, de nem képesek tökéletességre juttatni az Isten elé járulókat. Mert lehetetlen, hogy bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket. Ezek csak emlékeztették Istent a mi eljövendő Urunkra, aki a vi-lágba bejövetelekor így szólt: áldozatot és ajándékokat nem akartál, de testet alkottál nekem, hogy cselekedjem ó Isten a te akaratodat.

          Amikor elkezdte szolgálatát, az útkészítő próféta ezt mondta róla: Íme az Istennek ama bárá-nya, aki elveszi a világ bűneit! Csak Ő törölhette el bűneinket, a mi húsvéti (peszachi) Bárányunk, a Krisztus, aki egyetlenegy áldozatával, örökre tökéletesekké tette a megszentelteket. Erre az áldozatra, az Ő érettünk megtöretett testére, és kifojt vérére emlékeztetnek, a testvéri közösségben elfogyasztott jegyek.

„Eltemettettünk azért ővele együtt a bemerítés által a halálba, hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk” Róma 6:4.

         Új életben járunk, az Ő nyomdokait követjük. Érette tűrünk minden hálátlanságot, rágalmazást, gyűlölködést, bántalmazást, mert úgy tekintenek, mint vágó juhokat. Érette tűrünk keserűségeket, méltatlanul szenvedve. Vállaljuk mindezt, mert csak akkor szolgálhatjuk Őt, csak olyan mértékben le-hetünk Isten munkatársai, bűnösök megtérítésében, amennyiben részesülünk az Ő szenvedéseiből. Amilyen bőséggel kijut nekünk a Krisztus szenvedéseiből, olyan bőséges a mi vigasztalásunk is, Krisztus által, és vele együtt jutunk majd dicsőségre.

         Az emberek földi élete a bűn miatt telve van szenvedéssel. Részben saját bűnös esztelenségük, részben mások bűnös kegyetlensége miatt. Mi hívők, jót cselekedve szenvedünk, ha így akarja Is-ten akarata, mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk, igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk. Nem könnyű ez, nem járhatnak ezen az úton, csak Istennek újjászületett gyermekei, akiknek mindenre van erejük Krisztusban. Ő segítsen benneteket, adjon jó előmenetelt az Ő követésében.

Szeretettel: id. Frank S.

Karmiel, 2OO3. Húsvétján