Együtt voltunk
(A) Az eskütétel kezdetéről elkéstünk, mert olyan dugóban utaztunk (az épülő villamosvonal miatt leszűkűlt út miatt is), hogy csak araszolgatva tudtunk haladni. Kb. öt percet késtünk, már az Óvárosban igyekeztünk gyalog (a Jaffa kaputól), amikor meghallottuk a kezdéskor szokásos trombitaszót. Aztán biztonsági ellenörzés, végül mikor beértünk, csak tömeget láttunk, katonákat is csak olyanokat, akik vendégek voltak.Üres hely, mint láttad is, csak a "Fal" közelében volt, ahol néhány ember imádkozott (hogy is engedték volna meg, hogy ott a katonaság rendezvényt csináljon!) Aztán a Sirató fallal szemben felmentünk egy emelvényre, ami valójában egy gazos, üres telek, lehet, hogy emlékszel is rá. Persze ez is tele emberekkel. Mobil telefon ide- oda, megtudtuk, hogy hol áll a fiunk, néhánynak közülünk sikerült már a közelébe férkőznie, "Bendzsóztak", amiből egyértelmű lett előtte, hogy ott vagyunk, majd a szeme sarkából be is mérte a terepet, mert Tomi pld. egy magas fal sarkára mászott fel, onnan fotózott. Szóval elég nyaktörő mutatványokkal én is felkerültem, ha nem is éppen a fal tetejére, de jó kilátási pozícióba. Észre is vett a gyerekem, amit egy mosollyal nyugtázott. Egyszóval mindenki boldog volt, talán én a legjobban, hiszen a mobiltelefonok segítségével sikerült összeverődni mindannyiunknak, és jó érzés volt, hogy együtt vagyunk. mindannyian ugyanúgy éreztük. Jó volt ez az összetertozás, ez a szeretetkapcsolat, vagy hogy is fejezzem ki magamat. A ceremóniában az volt a jó, hogy rövid volt. Benjámin hamar odajutott hozzánk. Beszélgettünk, nosztalgiáztunk, Tibi felelősségre vonta Sanyit telefonon, hogy nem jött el az öccse esküjére, pedig a Benjámin 15 napos korában elment a Sanyiéra, stb... Amikor a végén "tanyát bontottunk", és a karmieliek, és Zsuzsi elköszöntünk a többiektől, utána még fél órába telt, amíg a parkolóból kikecmeregtünk,akkora zsúfoltság volt. Hazavittük Zsuzsit Ramótba, reménykedtünk, hogy háromnegyed óra mulva otthon leszünk, de kiderült, hogy egy közlekedési balaset miatti úttorlasz akadályoz minket a továbbhaladásban. Fél órát űcsörögtünk a kocsiban, közben próbáltuk megállapítani, hogy miért a négy rendőrautó, tűzoltó, és autómentő kocsi. A mentők már nem voltak ott. Miután a tűzoltók lemosták az úttestet, a roncsot is elszállították, mi is mehettünk tovább. Éjjel háromra már otthon is voltunk. Másnap ugyan eléggé szédelegve, kótyagosan dolgoztam, mégis örülök, hogy ott lehettem.
20/05/2004
Varrógép
Anyu ma jobb varrógépett vett, hogy jobban tudjon varrni.
21/04/2004
Kötés
(Anyu) Viola betegszabadságon van tüszös mandulagyulladással, és sálat köt. A lányokra most rájuk jött, hogy kötni akarnak. Éva, Zsuzsi, Viola széthordják a kötőtűimet, mert Ők most kötnek (Magi is köt /Peti/). Persze mindegyiket megtanítottam kötni, még a Kurucz utcában, de némelyik már elfelejtette. Most aztán újra kezdik. Örülök neki, mert ez legalább hasznos elfoglaltság, és jó, ha a lányok tudnak ilyesmit. Viola már belejött, mint kiskutya az ugatásba. Már többféle mintát is tud.
17/03/2004

(...) Áprilisban lesz három szabadnapom. Az első Peszahkor, akkor sokan leszünk itthon, előreláthatóan. Aztán lesz egy az ünnep utolsó napján, akkor valószínű lesz több időm írni. A harmadik szabadnapot azt gondolom Opáékkal töltöm valahol. Április 15-re, a késő délutáni órákra meghívott a Gabi, aki a barátnőinek szervez akkorra találkozót, mondván, hogy szeretne együttölteni  néhány órát az összes barátnőjével. Most tudtam meg, hogy engem is annak tart... Nem tudom, minek köszönhetem ezt a megtiszteltetést a részéről. A társaságban olyanok lesznek, akik valami részben hozzájárultak ahhoz, hogy otthon érezze magát Karmielben. Vannak közöttük vallásosak, vallás nélküliek,ivritül is beszélők, de a világ minden tájáról származó hölgyemények. Azt gondolom, hogy megpróbálom valahogy szabaddá tenni magamat.
26/03/2004

Kedves Ágica - Babacám!

(...) Igen megörültem, hogy írtál, még most is örülök. Laci még nem érkezett meg a munkából, Benjámin tegnap bevonult az ejtőernyősökhöz (most Jeruzsálemben van Tibinél), Apu itt alszik mögöttem, tegnaptól fájdalomcsillapítóval tud létezni a fél foga miatt... Úgy, hogy most van időm arra, hogy ilyesmin törjem a fejem. Egy kicsit odaképzelem én is magam közétek, és elfacsarodik a szívem, kipotyognak a könnyeim, ami miatt csak homályosan látom a billentyűket, de gyorsan letörölöm, és folytatom az írást közben is. Remélem nyáron én is találkozhatok velük, megszeretgethetem őket, stb... Jó lenne, ha közbe-közbe írogatnál egy-egy helyzetjelentést. Mit csinálnak a fogaiddal, mennyibe kerül, és a többi... Vili azt mondta nekem, hogy két héttel hosszabbítja meg az otttartózkodását, de akkor hogy fér bele neki a tompai út, ha Te Újfaluban leszel?
Közben Laci hazaérkezett.
Meggondolom még, hogy mit kellene hozatnom Veled, és megírom. Robiék városában egyébként olcsóbban lehet vásárolni, mint Miskolcon, vagy Pesten. Aztán jó lesz, ha vigyázol a pénzemre! Nem elkölteni! Egy kis fagyi, egy kis kóla... Tudod?
Most már be is fejezem, mert figyelő szempár  tekint rám, és kezdek zavarba jönni. Puszilj meg mindenkit helyettem (magadat csak tükörben tudnád, ezért), Te itthon megkapod a sok-sok puszi
Anyutól
26/03/2004

Kedves Sándorok!
(Kisfiam, Kisunokám, Nászuram)

           Aktuális kérdésem legelőször is, hogy hoztatok-e meleget, eleget? Ide is hozhatnátok még, mert Apu (Nagyapa) nem hozott meleget, eleget, ebből az okból kifolyólag fázom. Itt nálunk ugyanis most hűvösebb van, mint nálatok, mostanság. Most bújtam ki a meleg pléd alól, ahová ebéd után bújtam, még a délutáni munkám elött. Miután ilyen sok értelmes dolgot leírtam, sok boldog névnapot kívánok mindhármótoknak, és a család többi tagját is sok szeretettel puszilom Veletek együtt.
Zsuzska hugod is puszil, én pedig indulok dolgozni.
Anyu / Nagymama / Ica
18/03/2004

Anyu(A) Itt nálunk is kaptunk egy kis ízelítőt az "igazi" télből. Igaz, nem mindenki egyformán. Nekünk, Karmielben annyi jutott, hogy figyelhettük a körülöttünk lévő magasabb hegyek tetején mikor látszik már a hó, mert mire leesett volna, az alacsonyabb helyeken el is olvadt. Igen, a 800 m-nél magasabb hegyek tetején láttunk havat, messziről. Tibinek része volt közelebbi kapcsolatbakerülni a hóval, mikor is Jeruzsálemben esett. Élvezettel sétálgatott az utcákon, amikor nagy pelyhekben havazott. Benjámin elment a hegyekbe kirándulni, és ott már térdigérő, és magasabb szűz hóban élvezte a téli túra örömeit. Péter, Laci, és Benjámin a Hermon hegyen nézték meg a több, mint két méteres havat, Libegőről, de hógolyót is gyúrtak. Mindegyikük nagy élvezettel számolt be, az itten nem mindennapos eseményről. Jeruzsálemben két napig tartott, a 2800 m magas Hermonon viszont sokáig tart, az izráeli sielők nagy örömére. Amíg távolról gyönyörködhetünk a hófödte csúcsokban, közelről a mandula, és egyéb fák virágzásának örülhetünk, és csodálhatjuk a szebbnél szebb mezei virágokat, pedig a tavasz még el sem kezdődött. Itt tehát unikum nekünk a hóesés.
18/02/2004

(A) Laci tegnaptól szabad ember lett, a hadsereg kötelékeitől, leszámítva 40 éves koráig évente azt a 25-30 napot, amit tartalékosként bent kell töltenie. Zsuzsi, és Kornél tegnap landoltak ismét a Ben Gurionon, holnap, Zsuzsanna napkor megérkeznek hozzánk.Benjámin a következő hónap 25-én vonul be, amikor is úgy néz ki a dolog, hogy kettesben maradunk az "Apjukommal", mert Laci is dolgozni megy valahová, miután hazajönnek Svájcból a Tibivel. Azt hiszem írtam, hogy tavalyi, magyarországi útjuk során, "fájdalomdíjként" egy-egy ingyen jegyet kaptak az El-Al-tól, mert nem tudtak nekik helyet biztosítani arra a gépre, amelyikre a jegyük szólt. Rendben hazahozták őket másik géppel, csak kárpótólták "szegényeket". a jegyek át nem ruházhatók másra, és egy éven belül, Európa bármely országába felhasználhatók. Mivel van egy meghívásuk Svájcba, és még sohasem jártak ott, most odalátogatnak.
18/02/2004

Anyu átesett egy elég hosszan tartó (vírusos) meghűlésen, egy hétig betegállományban volt. Mostanra azonban már helyreállt az egészsége, bár még magas a vércukor szintje, no meg a koleszterin szintje, és a vérnyomása.
(P) Több mint ötven fát ültettünk a közeli parkban. Anyu is velünk volt. Izraelben ez a nap a faültetés ünnepe, amit a Keren Kájemet Lejiszrael segít.
06/02/2004

(A) Tibi tegnap leszerelt, de már megmondták neki, hová kell bevonulnia évente, tartalékosként. Most ő is munkát keres, és ha talál, közben készülnie kell a felvételire, ha tovább akar tanulni.
Valamelyik nap elmentem egy délután én is kirándulni kocsival, a gyerekekkel. Akkón, és Cfaton jártunk. Jó sok lépcső, le-fel, majd újra lefelé, és ismét fel. Sötét este érkeztünk. Akkor még nem volt hideg. Jó volt egy kicsit a megszokottól valami mást csinálni.
            Tegnap Izraelben helyhatósági választások voltak, amitől mi távolmaradtunk. Egyébként a lakosság több, mint a fele nem ment el szavazni. Nekik is elegük van már az ilyen-olyan szavazásokból. Karmielben továbbra is maradt a régi polgármester, a mi szavazatunk nélkül is. Addig marad, amíg  Isten feladatot bíz rá a város érdekében. Jó tudni, hogy a dolgok előbb a mennyben dőlnek el, mielőtt még az emberek hozzányúlnának a dolgokhoz.
29/10/2003