Laci
(P) Laci február 17,-én leszerelt a hadseregből és rögtön ágynak esett. Elmondása alapján a hároméves szolgálat alatt egyszer sem volt komolyabban beteg, a bevonulás előtt viszont a fülével volt kórházban, többször műtötték a lábát, most meg ez az egy hete tartó betegség... A fegyverhasználat jótékonyan hatna az egézségre? :)
20/02/2004
Benjámin ejtőernyős?
Benjamin(B) Az utóbbi napokban, kihasználva a nem mindennapi lehetőséget, meglátogattam Izrael két legmagasabb havas csúcsát. Itt Izraelben olyan nagy ritkaságnak számít a hó (kivéve a 2300 méter magas Hermont ahol minden télen esik bőven a hó), hogy ha pl. Jeruzsálemben vagy bármely városban esik néhány centis hó, akkor megáll az élet, és a diákoknak nem kell iskolába menni.
Én amúgy közel 6 éve nem láttam havat egészen tegnapig. Nagy elmeny volt szamomra a térdig érő, puha, fehér hóba barangolni teljesen egyedül.
Közel 2 hete hagytam ott a munkahelyem ahol vagy 3 hónapot dolgoztam. A fő oka ennek a döntésnek az a bevonulásom közelgő ideje (március 25.). Most már 99 százalék biztos hogy ejtőernyős leszek mivel 25-én a jövendőbeli ejtőernyősök (csak?) vonulnak be.
A hátralevő időt pihenéssel és főleg kirándulással szeretném tölteni.
16/02/2004
Éva dicsérete
Kol hakavod (Minden elismerésem)! A honlapon keresztül tényleg könnyebb képben lenni a családdal kapcsolatban. Mert én is itt élek Izraelben, és még nem teljesen remeteéletet, de sok dolgot a honlapról tudtam meg. Pedig csak néhány napja találkoztunk, plusz tegnap Agi beugrott egy órára, Laci hívott telefonon stb. A dolog (a honlap szerk.) igazolja önmagát.
13/02/2004
(Köszi Éva, nekem nagyon fontosak ezek a reagálások! Peti)
Földrengés, egyebek...
Ma délelőtt Apunak egy olyan élményben volt része, amiben a közel 68 év alatt még soha. Éppen a számítógép előtt ült, 5-ik emeleti lakásukban, amikor úgy érezte, mintha valaki rángatni kezdené alatta a széket. Felhívta Tibit (Jeruzsálemben), aki a 9-ik emeleten levő szobájában borotválkozott, és egyszerre 20-30 centiméterre kilendült előtte a tükör. Az ablakon kinézve látta, hogy egyre több ember áll az utcákon, ahol izgatottan tárgyalják mi történt. Földrengés volt országunkban, a Richter skála szerint 4,5-es mértékü!
Anyu a buszon utazott, azon nem vettek észre semmit. Ő egyébként átesett egy elég hosszan tartó (vírusos) meghűlésen, egy hétig betegállományban volt. Mostanra azonban már helyreállt az egészsége, bár még magas a vércukor szintje, no meg a koleszterin szintje, és a vérnyomása. Péter megelégelte korábbi beosztását a munkahelyén, és egy olyan részleg vezetését vállalta, ahol egyrészt kevesebb a menet közben adódó probléma, másrészt állandó nappalos lehet, a fizetése pedig marad a régi. Zoli munkahelyet változtat. Valószínű új bevándorlóknak fog héber dalokat tanítani, annak az állami szervezetnek alkalmazásában, ahol Noa is dolgozik. Ezen kívül a Tel Aviv-i Kamarakórusban énekel, de úgy néz ki, hogy felvették az Izraeli Filharmonikusokhoz is. Az előbbiekkel nemsokára elutazik egy kéthetes ausztriai-németországi koncertútra. Mindez kedvére való, és a jövedelme is több lesz.
Vili márciusban Magyarországra készül látogatni szűk egy hónap időtartamra. Tamás továbbra is kávéházban dolgozik Tel-Aviv-ban.
Éva folytatja tanulmányait, közben új lakásba költözött Haifán, és nagyban rendezkedik az utóbbi napokban. Ma is ott segített neki Péter és Benjámin. A tulajdonosok az USA-ban élnek, Ági korábban ott dolgozott egy ideig náluk, Hollandiában. Erre tekintettel, nagyon kedvező feltételekkel adták bérbe lakásukat. Ági is tanul, ezen kivül sokakat korrepetál (olykor egy-egy osztályt is) angolból, matematikából (!), a Főiskola megbízásából, természetesen tisztes órabérért. Tibi Jeruzsálemben dolgozik, az ő jövedelme a legmagasabb, de takarékoskodik, arra az időre, amikor ő is elkezdi felsőfoku tanulmányait, mert akkor már csak csökkentett munkaidőben dolgozhat. Mostanában rendszeresen jár Jeruzsálemben egy ritka (!) jó szellemü gyülekezetbe, valamint ifjúsági és háziközösségekre, ahol jól érzi magát. Éppen ma mondta, hogy egyre ismertebb lesz sokak előtt, hívő életmódja és biblikus ismeretei révén, s érzi ennek felelősségét az Úr előtt.  A vezető megtért, józan gondolkodásu zsidó ember, de túl sok teher van a vállán, szeretné Tibit bevonni a szolgálatba, sőt arra biztatta, szívesen támogatnák, ha bibliaiskolai tanulmányokat kezdene. Ő erre azt válaszolta, a hétköznapi munka során szeretne az Úr tanitványa lenni, szellemileg felnövekedni az Ő ismeretében és szolgálatában. Nem látja szükségét semmi más tanfolyamnak. Érdekes, hogy vezető egyetértett vele.
Laci tegnap búcsúzott katonatársaitól, egy u.n. "svédasztal" mellett. E hó 17-én végetér a leszerelési szabadsága, aztán ő is munka után néz. A tavasz folyamán terveznek egy két-hetes utat Svájcba, Tibivel együtt. Egy ott lakó, de most Izráelben vendégeskedő, megtért zsidó hívta meg őket, akivel Tibi  a gyülekezetben ismerkedett meg.Talán még ide Karmielbe is ellátogat néhány órára, mielőtt visszautazik Svájcba.
Viola leszerelési szabadsága augusztusban kezdődik. Arra gondolt, egy bizonyos időre esetleg marad még a hadseregben, ugyanebben a beosztásban, de persze polgári alkalmazottként, és elég jó fizetésért. Addig, amig az Úr ki nem rendel egy jobb munkalehetőséget, s aztán ő is szeretne tovább tanulni. Zsuzsitól ma jött levél, miszerint e hó 17-ére kaptak repülőjegyet, jönnek ismét Izráelbe dolgozni.
11/02/2004
Jönnek Opáék is
Márciusban készülnek Opauszkiék Izraelbe. Magi utolsó válaszlevele.
12/02/2004
Jönnek Zsuzsiék
Zsuzsi és Kornél február 17.-én jönnek ki ismét Izraelbe. Laci ekkor szerel végleg le.
10/02/2004
Zoli új száma
Zoli elvesztette a mobilját, az új készülék száma: 066-827-188
09/02/2004
Hermon
Felvonoval a csucsra (P) Benjámin, Laci és én ma ellátogattunk a 2800 méter magas, hófödte Hermon-hegyre, aztán a kr. után 1200-ban épült, és meglepő módon épségben megmaradt óriási Nimród erődbe. (Képek)
09/02/2004
Zoli ismét dalol
Zoli(P) Zoli a "Kolégium Tel-Aviv" kamarakórusban énekel, a kórustagok betanítás nélkül olvasnak kottából (blattolnak?), Zoli szerint még soha nem dolgozott ilyen képzett énekesekkel. Nemsokára elutaznak egy kéthetes ausztriai-németországi koncertútra. Öt koncert, 3000 sekel (670 dollár) nem rossz arány. Zolit megkérték egy ötperces magyar repertoár betanítására és levezénylésére is. Ma este lesz az öcsike meghalgatása az Izraeli Filharmonikusoknál.
Mindezeken túl Noa munkahelyén kapott ajánlatot, új bevándorlókat fog izraeli dalokra tanítani. 09/02/2004
Svájc
(P) Tibi és Laci Május környékén kb. két hétre Svájcba utaznak egy ott élő izraeli barátjuk meghívására.
08/02/2004
Vili repdes
Vili(P) Vili még két hétig a Hotel Sheraton Moriah konyháján dolgozik (tavaly itt vendégeskedtünk Magival egy hétvégét), aztán hazarepül Mo.-ra a tervek szerint egy szűk hónapra, hogy miután Judittal elintéznek néhány dolgot (gyűrű?, egyebek), újra visszarepüljön ide.
08/02/2004
Svájc
(P) Tibi és Laci Május környékén kb. két hétre Svájcba utaznak egy ott élő izraeli barátjuk meghívására.
08/02/2004