Őseim messziről érkeztek a Kárpát-medencébe. Apám elődeit a Frankokat, a XVIII.szd. közepéig visszamenően tartom számon, a rendelkezésemre álló levéltári adatok alapján. Az alföldi mezővárosokban élő szegény (askenáz)  zsidók voltak, kereskedők, házalók, könyvelők, bérlők, stb. Apai nagyanyám családja a Milhofferek, Spanyolországból települtek a Dunántúlra, a XVIII.szd. közepe táján. Szefárd zsidók lévén, talán Jeruzsálemből (Abdiás 2O), Títus hadai elől menekülve indult hosszú vándorútjuk. Közülük sok orvos, ügyvéd, gyógyszerész került ki, a szolídan módos zsidó intelligencia tagjai voltak. E család egyik ágához (Schweigerek) viszont olyan dúsgazdag hirességek tartoztak, mint a br. Hatvany Deutsch, a br. Hercog, a br, Weisz Manfréd, a budai-Goldberger, a Popper stb. család.

              Anyai nagyszüleim magyarok voltak. Nagyapám szorgalmas parasztgazda, akinek 1O hold földje adott akkora tekintélyt, hogy egy régi nemesi familia, a Csákyak nincstelenné szegényedett leányát vehette feleségül. A „nemes és nemzetes” elődök ugyanis, a múlt század elejére elmulatták az ősi jussot. Ezzel a szines családfával mögöttem tekintem magam zsidónak, mert Isten is annak tart. A Biblia az atyák nevét sorolja, amikor a családi, a nemzetségi, a nemzeti hovatartozást tartja számon. „Boáz nemzé Obedet, és Obed nemzé Isait, Isai pedig nemzé Dávidot” (Rúth 4:21-22), Izráel legnagyobb királyát, akinek dédanyja a moábita Rúth volt.

              Búcsúzom Babilontól. A népek között zsidóként, a keresztények között ujjászületett hívőként voltam és vagyok idegen. Kettős kiválasztatásom (Ábrahámban és a Messiásban) miatt, állandó isteni kegyelem őrzött, gondoskodott rólam. Isten iránt hálás szívvel, erre tekintek vissza ebben e könyvben, amikor búcsúzom Babilontól. Teszem ezt azért mert többen kértek erre, de az Úr is bátorít, és számomra ez a döntő. Legyen ez a könyv mennyei Atyámnak örömére és dicsőségére, választott népe számára pedig tanulságul és áldásul.