Babilon után Jeruzsálem

Előszó

          Ez a tanulmány elsősorban a megtért hívőket segíti, hogy tályékozódni tudjanak napjaink félelmetes eseményei közepette, melyek Urunk eljövetelét megelőzik „Azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt” (Máté 24:33). Segítheti sok megtéretlennek hitre jutását is, legyenek bár vallásosak, ateisták vagy közömbösek, mert Isten felhasználhatja a javukra. Kevesen fogják megérteni, és komolyan venni, mert az Ő Igéje, és Szellemének kijelentései bolondságok az emberek előtt, és „az istentelenek közül senki sem érti, de az értelmesek értik” (Dán 12:10). Az Ige szerint azok az istenfélők értelmesek: akik eltávoznak a bűntől.

          Végéhez ért „az Úr jókedvének esztendeje”, közel van „Istenünk bosszúállásának napja” (Ésa. 61:2). „Hamarosan megjelenik az Úr Jézus az égből az Ő hatalmának angyalaival, tűznek lángjában, és bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és akik nem engedelmeskedtek a mi Urunk, Jézus Krisztus evangéliumának” (II Thess. 1:7-8). Leleplezi a képmutató engedetleneket, akik szentségtelen üres beszédeikkel, és hamis ismerettel kevélykednek (I Tim 6:20). Abban a reményben írom amit az Úr feladatul adott, hogy lesznek akiket megtérésre, vagy helyreállásra segít általa, mert Ő „nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem, hogy mindenki megtérésre jusson” (II Pét 3:9).

Bevezetés

         Babilon volt az özönvíz utáni első nagyváros a földön, a Nimród által létrehozott ősi sumér birodalom székhelye, a Tigris és Eufrátesz torkolatától északra, a mai Irak területén. A bűnös emberi nagyravágyás miatt, és az Isten ellen lázadó Szellem sugallatára, az emberek egy tornyot kezdtek építeni. (Bábel görögül Babilon). Azt mondták egymásnak: „Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén” (I Móz 11:4) Tették ezt Isten parancsa ellenére! Mert Ő azt mondta nekik: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet” (I Móz 1:28).

       Az Úr meghiúsította a vakmerő tervet, összezavarta a nyelvüket „és elszéleszté őket onnan az egész földnek színére” (11:8). A közös nyelvet beszélő népek ősei magukkal vitték bűnös törekvéseiket, s örökül hagyták utódaiknak, ezért az egész lakott föld szellemi Babilonná vált. Ősszüleink bűne „minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek” (Róm 5:12). Az ember nem a jót cselekszi, amit akar, hanem a gonoszt, amit nem akar (Róma 7:19-20), mert a benne lakozó bűn erre kényszeriti. Az ember alkotta civilizációnak is a Sátán a szellemi inspirátora, „a levegőbeli hatalmasság fejedelme, az a Szellem, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik” (Ef 2:2).

         Babilon tehát a népeket jelenti, azt az egyre romlottabb és istentelenebb emberi társadalmat, melynek ítélete elkezdődött, és hamarosan bekövetkezik pusztulása is. Erről az Ó- és Újszövetség könyveiben sok helyen olvashatunk. A földi halál után minden ember a cselekedetei alapján fog számot adni az Úr trónja előtt, mert „elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, az után az ítélet” (Zsid 9:27).  A népek ítéletére viszont a mostani földön kerül sor, amit aztán az ezeréves Békekirályság fog követni. Ennek végén elpusztul az egész világegyetem, „de új eget és földet várunk az Ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik” (II Pét 3:13).

          Babilon a népeket, Jeruzsálem a választott népet jelenti!  A Bibliában először Sálem néven olvasunk róla, amikor Ábrahámot megáldotta Melkhisédek, „Sálem királya, ő pedig a Magasságos Istennek papja volt”. Tudta, hogy Isten kiválasztotta Ábrahámot és utódait, hogy az Ő népe legyenek, „mert az Úrnak része az Ő népe, Jákob néki sorssal jutott öröksége” (V Móz 32:9). „Közli Igéit Jákobbal, törvényeit és végzéseit Izraellel. Nem tesz így egyetlen néppel sem, végzéseit sem tudatja velük”(Zsolt 147:19-2O).

          A zsidó nép kiválasztása azzal is együtt járt, hogy hűtlenségük miatt Isten mint népet büntette: „Csak titeket választottalak magamnak, e földnek minden nemzetsége közül, azért büntetlek meg titeket minden gonoszságtokért” (Ámós 3:2). Ez a magyarázata szétszóratásuknak, a gyilkos pogromoknak, a Holokausztnak, az antiszemitizmusnak, amit az ördög szelleme gerjeszt, az Istent nem ismerőkben. Amikor fiatal hívőként erről beszéltem a falunkbeli öreg Goldstein bácsinak, felháborodva tiltakozott:

-          "Ki kérte erre Istent? Hagyott volna minket is olyan népnek, mint a többi, akkor talán még élne a családom és rokonságom nagy része, akik elpusztultak Auschwitzban. Vagy éppen erre választott minket Isten, akiről azt mondják, hogy a Ő mi Istenünk? Tekintsem kiváltságnak rokonaim halálát? Legyek hálás a népünket ért sok gyalázatért, a kétezer éves szétszóratás alatt elpusztított zsidók, sokmillió ártatlan ember véréért? Hát én erre nem vagyok képes!"

        Sokszor hallottam ilyen, vagy durvábban fogalmazott tiltakozást, mikor zsidó ismerőseimmel az isteni kiválasztásról beszélgettem, amely előbb egy népnek, aztán minden megtérő embernek lett meghirdetve. Együtt éreztem a tiltakozókkal, bár nem értettem velük egyet. Csak nagyon istentelen és embertelen lélek képes számon kérni az életben maradottaktól, ha azok vígasztalhatatlanok szeretteik szenvedései és halála miatt, és ha ezért nem csak embereket, de Istent is vádolják. Miért kellene megtéretlen emberektől számon kérni, hogy még nincs részük Isten vígasztalásában, és ennek hiányában nem töltheti be szívüket az örök élet reménysége?

          A választott nép még ma sem ismeri Istenét, mert „mind máig lepel borul a szívükre, amikor csak olvassák Mózest” (II Kor 3:15). Ezért tanulmányozzák inkább a Talmudot, és bölcseik különféle írásait. Különös módon szembesültem ezzel a lepellel, amikor egy idős zsidó barátomnak akartam bizonyságot tenni, Istentől kapott hitem, s az örök élet reménysége felől. Mindig szívesen fogadott, figyelmesen hallgatta bármiről beszéltem, amíg nem került sor a bizonyságtételre. Akkor sem tiltakozott, nem vitatkozott, hanem amint az első mondat végére értem, ő már aludt.

         Rendkivüli helyzet volt, ha nem lettem volna hívő, félelmetesnek is tarthattam volna. Amint ugyanis elhallgattam, vagy bármilyen közönséges témáról kezdtem beszélni (direkt kísérleteztem és menet közben témát váltottam), azonnal felébredt, kinyitotta szemeit, és újra figyelmesen hallgatta, amit mondok. Amikor utaltam arra, hogy közben elaludt, csodálkozva nézett rám, és állította, hogy ő végig éber volt és figyelt. Arra tanított az Úr az előbbiekhez hasonló élmények által, hogy az u.n. „zsidómisszió” eleve nem lehetett soha sikeres. Mert a gyülekezet elragadásáig csak az a 144.000 zsidó térhet meg és kaphat új életet, akiket Isten „a kegyelemből való választás szerinti maradék” (Róma 11:5) közé sorolt. Az elragadtatás után fog megtérni Izrael maradéka, amikor Isten kiönti rájuk „a kegyelemnek és könyörületességnek Szellemét, és így az egész Izrael megtartatik” (Zak 12:10, Róma 11:5).  A földön pedig elkezdődik az ezeréves Békekirályság, Jeruzsálem ideje.

          Az előző bekezdésben használt biblikus fogalmak az utolsó időkkel kapcsolatosak, melyeket a hívők közül is kevesen ismernek úgy, amint kellene. Ennek oka egyrészt az, hogy kevés a hiteles tanító, akiket az Úr Szelleme készített fel a szolgálatra. Annál több az emberi bölcselkedés, és a hamis tanítás. Ez utóbbiak által a gonosz igyekszik félrevezetni az embereket, a valóban istenfélőket és jó szándékúakat is. Másrészt kevesen jutnak a hívők közül olyan szellemi érettségre, hogy az Ige segítségével tudjanak tájékozódni, az egyre félelmesebb világeseményei közepette.

          Isten segítse megváltott gyermekeit, hogy naponként tudakozzák az Írásokat (Csel 17:11). Mert ha életüket igyekeznek az Igéhez szabni, akkor felismerhetik a végidők jeleit, s éberen munkálkodva várják az Úr visszajövetelét. Mert ami a népek számára „a veszedelem jele, nékünk az üdvösségé” (Filippi 1:28), a nagyon közeli elragadtatásé.