Advanced Search
2014-06-02 > Home > Más > Szúnyogos
*
* Más
Szúnyogos
2006-01-18

Vissza a természetbe! - adja ki magának a napiparanccsá züllött filozófuspoént a városi körülményekre ráunó panteista polgár, meg is tesz néhány méternyit a susnyásban, majd perc múlva visítva szalad vissza a betonra, mert megcsípte valami.

Ha objektív, racionális vizsgálati szempontjainkat nem maszatolják mindenféle romantikus elemek, akkor meg kell állapítanunk, hogy a természet roppant idegesítő dolog. A természet csíp, szúr, hangos, fertőző és foltot hagy. Addig persze vidám és szép, amíg kulturáltan lebetonozott teraszról, szúnyogháló mögül, vezetékes víz és gázbojler fedezékéből szippant nagyokat a friss levegőből a panteista polgár, és bámul a kék égre, de amikor mondjuk a kultúrnövények kimódolt esztétikáját fenyegetné egy vakon turkáló, nomád vakondok, engedély nélkül épített hangyaboly tűnne föl a higiéniailag kényes stratégiai pontok közelében, az ember máris ásót/kapát/különösenmérgezővegyszert ragad, és intézkedik, intézkedése nyomán állati (és növényi) hullák hegyei borítják el az idillt, mert a kelleténél mindig több az áldozat, ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, ugye. A vége meg sosem lehet más, mint beton: az ember - lássuk be végre - kizárólag kemény, akadálymentes, steril síkon érzi jól magát.

A romantikus elképzelésekkel szemben a természet a legkevésbé sem barátja az embernek. (A természetnek megvan a magához való esze.) Ennek bizonyítására a legegyszerűbb kísérlet, ha egy drogdílerkedésben megedzett, akár valóságshow- és/vagy börtönviselt, ötven centiméter fölötti bicepszkerülettel bíró városi csúcsragadozóról lefejtjük kemény kültakaróját, az S-Classe Mercedest, és egy éjjel, tök sötétben magára hagyjuk kopasz fejével és nonfiguratív tetoválásaival egy legalább négyhektáros erdőben. Lehet fogadni, hogy fél- vagy háromnegyed óra alatt szarja össze magát.

Ahol én mostan nyaralok éppen - és hol másutt tenném, mint az Alföldön, mert én egy látens Petőfibe ojtott Móricz vagyok -, szóval, ott, ahol nyaralgatok, rengeteg szúnyog van. Hosszú és magas volt a zöldár, sokáig kinn volt az ártereken a Tisza, ez pedig alaposan megdobja a hal- és a szúnyogszaporulatot, de míg az előbbi előnyei csak évek múlva jelentkeznek - persze csak akkor, ha addig egy tréfás kedvű román bányavállalat nem ereszt több tonna, rádioaktív hypós ólommal szennyezett, mustárgázban oldott higanyt a vízbe -, az utóbbi hátrányai viszont azonnal. Tehát itten a helyi lakosság egyemberként szúnyogirtást követel, magyarul, hogy valami súlyosan mérgező anyagot, amelyet humánusabb amerikai tisztek már a vietnami háborúban sem voltak hajlandók bevetni, maradtak a napalmnál, szórjanak közénk, és akkor kevesebb lesz a szúnyog. Nagyjából három napig. Én ki vagyok békülve a szúnyogokkal, sőt. Ők kifejezetten szeretnek engemet, mint ahogy a bokám körül látható elkapart sebek is bizonyítják. Úgy vagyok a szúnyoggal, mint milliárdos szocialista képviselő a vagyonbevallással: elviselem, oszt annyi.

Amikor napnyugta felé átrongyolok az ártéri aljnövényzeten kezemben egy pergetőbottal, amelyre egész délután balinólmos-műlegyes szereléket pepecseltem több tucat kötetre rúgó horgászkönyvtáram tudásbázisán, hogy aztán majd két és fél óra múlva kissé megszégyenülten, dr. Hunyadi és Ferenczi horgászkönyvszerzők minden lehetséges felmenőjét szidva, de máris új tervekkel a fejemben térjek vissza, akkor persze vakarózom és szentségelek durván, Szuku ide vagy oda, dagadtra csípnek, persze, de ennyiből megúszható: maláriát nem terjeszt, AIDS-et meg hepatitis C-t meg mégsem itt fogok kapni.

A szúnyoggal én kalkulálok. Benne van a programban, bőséges ellentételezés, hogy két és fél órán át dobálhatok értelmetlenül néhány sok ezer forintért vásárolt műcsalit, amelyek legdrágábbjait többnyire akkurátusan be is szaggatom, lendítgetve egy aprókat a globális horgászipar hatalmas kerekén, bámulhatom a tükörsima vizet, amelyen percenként úszik le egy-egy pillepalack (Európa egyik legtisztább folyója!), és fölötte ritkásan köröznek a kérészek. (A kérész, miszerint a Tiszavirág a természet egy aránylag kevéssé idegesítő része, példás önkorlátozással évente csak két-háromszor egy-két órányit repked, egyébként meg három éven át láthatatlanul lapul a víz alatt lárva és álca formában, de aztán az a háromszor két óra röpülgetés is elég ahhoz, hogy népies műdalokat ihlessen.)

Uj Péter - Népszabadság

Laptetőre

Szunyog
Tudorak
Súlyos beteg
Valaki azt mondta, hogy fáj a tüdeje, lehet, hogy tüdőrákja van
Kóróval teli világ
Elmerengek most, hagyjatok egy kicsit magamra a gondolata-immal. Ne zavarjatok. Viszlát!