Advanced Search
2014-06-02 > Home > Család > Robilibi
*
* Család
Robilibi
2005-01-31

Olykor mások szinezik napjaimat, ilyen volt a Robilibi-látogatás, Yossi unalmas prédikációja...

Elszundítottam itt Reuven-re várva a festőnő karosszékében. Azt álmodtam, hogy az autó jobb első kereke kifordul a helyéről. A kutya is itt alszik mellettem, béke ven ebben a szalonban. Csendben ketyeg az óra, festmények körben a falon, a tejeskávém langyos, a folyosóról szűrődnek be tompán elhaló zajok. Úgy látszik, hogy a kutyának mást jelentenek ezek a hangok, mert felriad, élesen ugatni kezd, morog, vicsorít, később farkcsóválva idejön hozzám, felmászik az ölembe, megnyalogat, aztán visszamegy a kosarába aludni, én is elalszom.

Robibili elmentek, ki tudja, mikor jönnek újra. Jó volt, hogy eljöttek, kicsit megnézték az országot, lefényképezték, kipróbálták, mi is találkoztunk velük, meglátogattak minket, megkóstolták a házi készítésű humuszomat.

Tíz év házasság után először dolgoztunk Magival együtt a konyhában, na jó, az első hónapokban azért néha segítettem neki mosogatni.
A humusznak szédítő sikere volt, engem legalábbis elszédített, a dicsőségben egy kissé még Magi kalácsainak fénye is megkopott, a reflektol rám irányult, még jó, hogy a pattanás a kopasz fejem tetejére nőtt, így nem volt olyan feltűnő.

Robili eljöttek a gyülekezetbe is, Yossi pont egy óráig beszélt, de nem mondott semmit, többen mélyen elaludtak, én is abbahagytam a fordítást mikor éreztem, hogy vészesen meginognak gyülekezetbe-járásom jövőjének amúgy is futóhomokra épített alapjai.

- Milyen volt?- kérdezték Ilit a bölcsen otthonmaradó többiek.
- Unalom a köbön.- mondta nővérem.

Ami igazán aggaszt, hogy mindenütt hasonló unalmat éreztem, még Varbón is. Aztán az is unalmas, ha otthon maradok.

Egy pszichológus –néhány mondatos párbeszéd után- azt mondta egyik öcsémnek, hogy nincs már benne éhség. Megtelt.

Valaminek mindig történnie kell, változásra szükség van.
Észrevettem, hogy ahogy öregszem, úgy szűkülnek a változások határai. Már nyolc éve ugyanazon a helyen dolgozom, igaz, hogy mindig más beosztásban, de akkor is.
A gyülekezetet azért nem hagyom ott, mert már túl sok ideje járok oda, túlságosan ismerem az odajárókat, egyfajta család lettünk, a vérbeli család is unalmas néha, mégsem hagyom őket el, feleséget sem cserélek naponta, meg magamat sem váltom le, pedig én aztán végképp unalmas vagyok számomra.

A változásokat a fejembe szűkítem, és míg régen cselekedeteimmel és viselkedésemmel okoztam másoknak megütközést, ma beérem azzal, hogy magamat lepem meg gondolataim állandó megreformálásával. Persze nem igazán meglepődések és reformok ezek, csak annyira, hogy ne legyek elviselhetetlenül unalmas magamnak.

Nem várok újat az élettől, nem állok vizsgák előtt, nem kell már házasodnom, szakmát, iskolát választanom, nem kell kocsit, lakást vennem, karriert csinálnom, gyerekeim is vannak már... talán csak öreg nem voltam még, meg nyugdíjas. Azt sem tudom, milyen járókerettel járni.

Unaloműzés végett néha beszinezem a hétköznapokat egy-egy túra-szakasszal (shvil israel), jó könnyvel (a rózsa neve), filmmel (shaot), honlapfrissítéssel (ez az írás), humuszkészítéssel, Magival való beszélgetéssel, gyerekekkel való játszással, gyülekezetbe menéssel, emberek megfigyelésével, a festőnő szalonjában órakegyegő semmittevő várakozással.

Olykor mások szinezik napjaimat, ilyen volt a Robilibi-látogatás, Yossi unalmas prédikációja... ha nem lett volna ennyire unalmas, nem tudtuk volna (anyu, megint nagyon finomra sikeredett ebédjének elfogyasztása után az asztal körül ejtőzve) jóízű szörnyülködéssel kibeszélni.
Nálam minden eseményszámba megy, megpróbálom még a legrosszabb dolgokból is a lehető legtöbb hasznot kifacsarni, így végül is minden jóra fordul, viszont a bajok éppen ebből a hozzáállásból erednek, vagyishogy a szememben nincs igazán rossz, vagy igazán jó, minden viszonylagos.

- Van új életed?- kérdezte K. bácsi K. J. bácsit.
- Ahogy vesszük.- felelte, és védekezve karbatette a kezét.

Sokszor kipróbáltam, de soha nem sikerült környezetem konzervatimizmusát magamévá tennem.
Vannak kérdések (mint például abortusz, könnyűdrogok legalizálása, egyneműek kapcsolata, stb.), melyekben nem akarok állást foglalni, helyesebben pálcát törni mások felett, most sem fogom piszkálni az ügyet. Az élet egyrészt roppant bonyolult, másrészt hihetetlenül egyszerű, de ebbe se menjünk most bele.

Szóval Ibi a jobb részt választotta, és messiáshívők helyett az Achziv-i tengerpartot látogatta meg. Naplementét akart fényképezni, erős volt a pára, de a nap így is lement, Ibi fényképezett, Ági és Viola a kereszteskori romok alatt a fűre feküdtek, aztán kiültek a kövekre tengeri hullámokat nézni.

A tüzet és a vizet szeretem a legjobban, órákat, vagy akár napokat el tudok tölteni bámulásukkal, erő van bennük, állandóan változnak, ahogy az én gondolataim hullámoznak: fent, lent, habos, tüzes, vad, szelíd, hideg, forró, kicsi, nagy...

Robilibi-ről szerettem volna írni, de megint önző énem kerekedett felül, még a fenti kép is rólam szól...

Peti
Robilibi
Fotóalbum

Laptetőre

Peti foz
Teritett asztal
Doron party-ja
egy normális apukának igenis illik ott lennie a kisfia szülinapi party-ján
Frankok Zsuzsieknal
Frank-találkozó
az elmúlt időszak néhány pillanata meg lett örökítve és ezennel itt közzé lett téve