Advanced Search
2014-06-05 > Home > Család > Megszűnt
*
* Család
Megszűnt
2004 augusztus

csonka, virtuális családot nincs értelme fenntartani, család voltunk, mivé váltunk?

Magyarországi nő:
Néhány perce döbbentem rá, hogy megszűnt a honlap. Ha szabad kérdezni: MIÉRT???

Izraeli nő:
Peti úgy döntött, hogy legalábbis egy ideig szünetel a honlapunk. Egy kicsit visszavonulunk a magánszféránkba. Nagyon sokan látogatták, sok ismeretlen, s az utóbbi napokban nem igazán kellemes megjegyzéseket is tettek a vendégkönyvben. Igazából elejétől fogva tisztában voltunk azzal, hogy egy ilyen honlap bárki számára elérhető, s így az egész nagyvilág elé tárjuk a családi életünket, gondolatainak. Persze nincsenek itt titkok, sem illetlen dolgok amit szégyellni kellene, az életünk menete sem változott, csak egyszerűen most azt akarjuk, hogy kevesebben tudjanak rólunk. Meg azt is, kinek vagyunk annyira fontosak, hogy honlap hiányában személyesen keressenek meg. Vagy hogy a tiedhez hasonló reakciókból kiszűrjük, valóban fontos-e a dolog. Hát szerintem ilyesmi gondolatok forogtak kedves párom fejében amikor lehúzta a rácsot. Talán még az is, hogy az állandó frissítés terhétől is megszabaduljon. Egyébként ez a döntés része egy átfogóbb elhatározásának, hogy leszűkíti a számítógép mellett töltött idő mennyiségét, s ezt a családban és a gyülekezetben hasznosítja. Ez pedig tényleg támogatandó. S végül, ne aggódj, hiszen értesítelek én mindenről, ami érdeklődésre tart számot. Fényképek is lesznek mindig a webshot-on. Úgyhogy remélem nem fogod azt érezni, hogy eltűntünk az életedből. S egyszer majd újra visszakerül a honlap a hálóra - a beszüntetés nem feltétlenül végleges.

Izraeli férfi:
kicsit visszafogom magam, magamba kell szállnom, elgondolkoznom erről arról, a frankpeti honlap unalmasra sikeredett, vagy a téma unalmas? az új weblap lassan készül, más lesz, teljesen más, ez, a csak bennfenteseknek alapított weblap feleslegesnek tűnik, púp a hátamon, kik olvassák ezt az írást, miért olvassák, mi közük hozzá, tomiék elköltöztek egy bérlakásba, a lakásukat kiadták, az ilyen jellegű hírek leírásába belefáradtam, mi vagyok én híradó? miért nem ír más, úgy látszik felnőttünk, megöregedtünk, a mindennapok hajszája, a munka, a munkanélküliség beszürkít, elbutít, közömbössé tesz, nem ismerjük már egymást, miért erőltetjük, nem kell fenntartani a látszatot, ne légy képmutató, légy őszinte, hol van sanyi, ili, apu, ibi, robi, zoli, és a többiek, csonka virtuális családot nincs értelme fenntartani, család voltunk, mivé váltunk? fiatal vagyok még, csodás gyerekeim vannak, őket szemlélem, meg feleségemet, mások most háttérbe kerülnek, sziasztok

Honlap - a kukkoló is jóllakik, és az én, írásból fakadó bűntudatom is megmarad

Családi honlap - Ha valaki mondani akar valami eredetit, azt elmondja négyszemközt egy kávé, vagy sör mellett

Rólunk - Lehet egymást gazdagítani, nevettetni, bosszantani, lehet kötekedni, meg ilyesmi, de a felebarát megkárosítása nem ér.

Közlemény - a "Frank család" nevű website a kis Frank család honlapja, nem célja a nagy Frank család szócsöve, vagy hírlapja lenni

36 - Nagyon dühös vagyok, mert egyedül maradtam

Vélemények - Néhányan vették a fáradtságot és hozzászóltak, véleményt mondtak a honlapról. Itt te is beírhatsz a Vendégkönyv-be.

Homlaphasználat - Mindig voltak, vannak, és lesznek gyengébbek, akik magyarázat nélkül a legegyszerűbb dolgokat sem értik meg. Ezeknek szántam az alábbi honlaphasználatiutasítást.

A honlapról - A frankpeti.net története, célja, frissítés gyakorisága, Copyright, és egyebek

Laptetőre

Maganszfera
Új siratófal?
A média esete az izraeli biztonsági-kerítéssel
Hátha megkönnyebbültök
Beszéljétek csak a gyűlöletet szerencsétlen embertársaim, hátha megkönnyebbültök egyszer! Hiszen a gyűlöletbeszéd olyan, mint a hányás.