Advanced Search
2014-06-07 > Home > Izrael > Mai szemezgetés
*
* Izrael
Mai szemezgetés
2005-07-13   

Ma viszonylag kevés dolog történt ebben az egyébként is icipici országban. Ebből a kevésből szemezgetnék most

Lezárták a Gázai övezetet, az ott élő telepeseken kívül tilos a bemenet, ezzel gyakorlatilag elkezdődött az elszakadás. A jobboldal a narancssárga dávidcsillagok kitűzése után most a telepesek személyi számuk karukra írásával próbálja a nácikkal egy sorba állítani az izraeli kormányt.
Úttorlaszokkal akarják megbénítani az országot, mert ha ők gettóban élnek, akkor ugye senki más ne tudjon szabadon közlekedni.

Hat vallásos katona megtagadta az övezet lezárásában való részvételt, 21 napos zárkába kerültek.

A legdrágább kaja 3333 dollárba kerül két személynek a Negev sivatagi Timna egyik barlangjának éttermében. Az árban a teveháton való odatevegelés is benne van. A vacsora hét fogásból áll.
Én inkább vajaskenyeret eszek paradicsommal.

Letartóztattak egy bírónőt különböző okok miatt.
Biztos megérdemelte.

A néhány nappal korábbi, három halálos áldozatot követelő netanyai merénylet egyik sérültje a klinikai halál állapotában van, felesége ugyanannak kórháznak a szülészetén készül a szülésre.
Egy másik családból a nagymama meghalt, az anyuka és kislánya súlyosan sérült.

Öt év alatt -a legutóbbi netanyai merénylettel együtt- összesen 513 halálos áldozata, és 3380 sebesültje van a 160 terrorista által elkövetett 143 öngyilkos merényletnek. A több mint 1000 áldozatot követelő 24 ezer merényletnek csak 0,6%-a az öngyilkos robbantás.

Behatoltunk Tul Karem-be terroristákat fogdosni, mert onnan jött a merénylő.
De hogy jutott át a falon?

Netanyán van több ezer zsidó sportoló a világ 36 országából a négyévente megrendezett Makabia (zsidó olimpia) alkalmából. A biztonsági szolgálat megtiltotta a sportolóknak, hogy a merénylet idején utcára menjenek.

Ha a német külügyminiszter itt van, akkor merénylet is van. Először 2001 jóniusában volt itt, mikor Tel Aviv-i szállodájának erkélyéről élőben szemlélte a Dolfinárium bejáratában történt öngyilkos robbantást, melynek során több tucat fiatal életét vesztette.
2001 szeptemberében Jeruzsálemben hallott nagy bummot, mikor tőle nem messze autóbomba robbant, ekkor nem voltak halottak.
Most is itt van az országban, és íme, a Netanyai öngyilkos merénylet.
Mit lődörög itt annyit ez az ember?

520 amerikai és kanadai bevándorló érkezett két zsúfolt repülő fedélzetén. Még sosem jött egy nap alatt ennyi pénzes, tengerentúli zsidó az országba.
Az egyik amerikai egy világhírű orvos, aki egy másik világhírű amerikainak visszaoperálta a ...-jét. Netanyán akar élni négy gyerekével, és azt mondják, hogy nem félnek a terrortól.
Egy másik amerikai srác az ikertornyok egyikének 94. emeletén dolgozott, lefelé ment a liftben, mikor a másik toronyba becsapódott a repülő, éppen leért, mikor az leomlott, az övébe pedig becsapódott a másik repülő, rohant lélekszakadva, mikor hátranézett, látta, hogy az ő tornya is épp omlik le. Ott döntötte el, hogy kivándorol Izraelbe. Négy évig tartott neki a készülődés. Biztos jól felkészült.

Az izraeliek évente átlag 16 ezer kilométert vezetnek.
Sok. Túl sok. Az út meg kevés, de az is túl sok.

Mégsem fogadták el a 120 kilométer per órás felső sebességi határt, maradtunk a 110-nél.
De mit is számít ez, a gyakorlatban úgyis mindenki 130-140-el robog.

A jeruzsálemi hegyekben 1000 dunámon erdőtűz tombol.
Tíz éve leégett minden, ami azóta kinőtt, az most ég le.

A 44 fokos Eilaton egy fickó rántottát sütött az utca kövén, hogy fényképe bekerüljön az újságokba. A sztori nem csak az újságokba, de az én honlapomba is bekerült.

18 évet kapott az a szír emberke, aki beszivárgott az országba, hogy katonákat raboljon elfele.
Azt kérdem most tőle így az interneten keresztül: megérte?

4 éves tárgyalássorozat után aláírtuk Egyiptommal azt a nagyszabású üzletet, melynek során 15 év alatt 25 millió köbméter természetes gázt importálunk tőlük 2,5 milliárd dollár értékben.
Van itt pénz!

Több rakéta is becsapódott kissebb településeken. Egy 22 éves lány szörnyethalt mikor az egyik rakéta telibetalálta. A Hamasz lőtte ki a lövedékeket.

Azonosították a londoni merényletek izraeli áldozatát. A nő ma lett volna 40 éves.

Laptetőre

Netanyai merenylet
Palesztin no Erőszak
ártatlan lánykákat gyilkolnak fényes nappal az utcán, meg este is
Beni es Peti (Foto:Agi) Hadi-tekesz
- Mégis miféle találka ez? - kérdeztem Benitől.
- Fogalmam sincs.