Advanced Search
2014-06-02 > Home > Izrael > A mérleg nyelve
*
* Izrael
A mérleg nyelve
2005-01-11   

Az ifjak időközben családfők lettek, s a hagyományos családmodellnek megfelelően szaporodtak és sokasodtak

Ariel Saron hétfő este mutatta be a Kneszetben a Munkapárt és a Jahadut Ha`Tora bevonásával kiegészülő, a „Kivonulást” zászlajára tűző kormányának új tagjait. Az utolsó pillanatig kétséges volt az új miniszterek sikeres csatlakozása, mivel a Likud 13 "szakadár" képviselője ultimátumot intézett a kormanyfőhöz: amennyiben nem rendel el népszavazást a települések felszámolásának kérdésében, az új kabinettagok ellen fognak szavazni. A sorsdöntő bizalmi szavazás előtti percekben - amolyan előzetesként - két bizalmatlanségi indítványt is túlélő Likud-kormány, egészen rendkívüli módon saját pártjának szakadárjai ellenében (!), s az ellenzékben maradó baloldali és arab (!!) pártokból érkező néhány szavazatnak köszönhetően kapott bizalmat, s ezzel a koalíciós tagok kormányba való bevonásának lehetőségét. /Különbség tétessék a bizalmatlansági és a bizalmi szavazás között! :-)/. A szavazás végeredménye: 58 igen, 56 nem, 6 tartózkodás mellett.

A modern Izrael parlamentáris demokráciájának történetében többször is előfordult már, hogy szekuláris pártok ultraortodox (charedi) pártokkal közösen alakítottak kormányt. Persze az 1948-as államalapitást követően még hosszú évtizedeknek kellett eltelniük ahhoz, hogy az időközben megsokszorozódó vallásos társadalmi csoportok számottevő politikai tényezővé váljanak.

A II. Világháború alatt kiirtott hatmillió zsidóval együtt szinte teljesen megsemmisültek a majd` négyezer éves kulturális kontinuitást átörökítő tanházak is, a köréjük szervesen kapcsolódó hagyományos ortodox zsidó életformával egyetemben, végveszélybe sodorva ezzel egy felbecsülhetetlen értékű kulturális örökséget. Ezért döntött úgy az államalapító David Ben Gurion, hogy az ujjászülető állam költségén 300 jesiva bocher (tanház növendék) katonai, és minden egyéb kötelezettségtől mentesen tanulhasson a megmaradt Tóra-tudósok legkivalóbbjainak vezetésével. Az ifjak időközben családfők lettek, s a hagyományos családmodellnek megfelelően szaporodtak és sokasodtak; nem csoda hát, hogy előbb-utóbb pártot is alapitottak. Izraelben ugyanis "mindenki" pártot alapít. Nincs még egy ország, ahol ilyen nagy lenne a népességhez viszonyitott "relativ pártsűrűség"; ezt a tényt remekül tükrözi is a Kneszetbe bejutó pártok nagy száma. Ennek köszönhetően aztán, sok esetben akár egyetlen szavazaton múlik nagy horderejü döntések sorsa, s ez nagyban növeli a kis pártok érdekérvényesítő képességét.

Ami tehát a társadalom vallásos csoportjainak létszámát illeti, a helyzet mára alapvetően megváltozott, a kiváltság azonban megmaradt, s noha az ortodoxián belül is széles a spektrum, és ezek között egyes irányzatok ifjai büszkén teljesitenek katonai szolgálatot, sokak szemében tüske az a modern társadalomtól radikálisan elzárkózó réteg, akik önkéntes gettóban élnek, és állami, valamint egyéb támogatásból, reggeltől estig csak a Tórát tanulják. Az ehhez való jogaik bizonyos mértékű megnyirbálásaként értékelhető az a kb. két hete hozott döntés, melynek értelmében az idén megvonják az állami támogatást minden olyan oktatási intézménytől, ahol nem hajlandók a növendékeket matematikára és angolra (vagy más elő, idegen nyelvre) oktatni. A döntéssel nyilván hidat próbálnak ácsolni az érintett kisebbség és a társadalmi többség közti kulturális szakadék fölé; meglátjuk, milyen sikerrel.

Hogy mi köze van mindennek a kormány kibővitéséhez?

A kivonulás megvalósítása érdekében most szövetséget kötő két nagy párt együttes létszámával (a Likud szakadárjait is beleszámolva) még mindig kisebbségben lenne a Kneszeten belül, ezért a parlamenti többség biztositására legalább "triumvirátus" kovácsolására volt szükség. Harmadik utasként - legalábbis a számok törvénye és egyéb kényelmi megfontolások alapján - az elkötelezett kivonulás-párti Sinuj is labdába rúghatott volna, Saron mégis a charedi pártokkal törekedett megegyezésre. Nem véletlenül: a telepesek, és a velük szimpatizálók többsége vallásos. Ebből, az érvek mezején legalábbis, két dolog következik: egyrészt, a szemükben az ő szavazataikkal (is) hatalomra kerülő, aztán őket eladó Saron kivonulási tervének semmi legitimitása nincs, és azt - a résztvételi és a képviseleti demokrácia közötti alapvető fogalmi és konzekvenciális különbségeket nem ismervén - a demokráciával való durva visszaélés példájaként utasítják el. Ez még a kisebb probléma lenne, mivel a demokrácia nem vallásjogi kategória, amelynek pontos jatékszabályaiban hajlandóak lehetnek elismerni a szekuláris jogtudósok kompetenciáját. Másrészről azonban Erec Jiszraelnek a Tóra által említett határain belül (függetlenül a mindenkori Izrael Állam határaitól) való lakozás vallási cselekedet, és ebben a kérdésben csakis a vallási tekintélyek döntéseit tekintik mérvadónak. Nem kis jelentőséggel bír tehát, ha egy charedi párt hajlandó résztvenni a nevezett programon munkálkodó kormányban.

Hogy mi játszódik a szinfalak mögött, azt csak talágatni lehet, az viszont tény, hogy a Jahadut Ha`Tora-val kötött koalíciós szerződésben egyebek mellett a felek megállapodtak abban, hogy nem sérül a jesivák oktatási autonómiája, továbbá, hogy a kivonulást megelőző, az érintett települések sorsát egyenként eldöntő szavazásokon a vallásos párt nem fogja a mérleg nyelvének szerepét játszani. S noha a kis párt egyelőre csak három hónapos próbaidőre kötelezte el magát, még hosszútávú következményei lehetnek e paktumnak.

Az is biztos, hogy a Palesztin Autonómia területein vasárnap elsöprő győzelmet arató Abu Mazenhez, a nagyvilág nehézsúlyú politikusaihoz hasonlóan Saron is reményeket fűz a béketárgyalásokat illetően. Hogy kinek mi van a tarsolyában, az megint csak nagy talány, de a fantaziálásra hajlamos olvasóknak szives figyelmébe ajánlanék két érdekes momentumot: egy szimbolikusan is értelmezhető döntést, amellyel Saron engedélyezte Kelet-Jeruzsálem lakosainak a palesztin elnökválasztáson való részvételét, továbbá egy nagyszakallú, vén rabbinak, a Jahadut Ha`Tora egyik Kneszet-beli képviselőjének a bizalmi szavazást megelőző vitán elhangzott, a telepesekhez intézett szófordulatát, amely körübelül igy hangzott: "A föld a fontos, amelyen lakunk. A zászló is fontos, de nem a legfontosabb..."

véef

<előző hét - következő hét>

Laptetőre

Ima-tuntetes a Knesszet elott
Narancssarga csillag
Narancssárga csillag
A telepesek az egyik reggel kabátjukon narancssárga hatágú csillaggal jöttek elő házaikból
sikator
Kétsoros2
Margó a kedvenc feleségem.