Advanced Search
2014-06-03 > Home > Család > Napló > 2004 március
*
* Napló
2004 március
2004-07-21

Cáfolat
Peter
2004-03-30

(M) Tegnap este tartottuk (Peti) az első házialkalmat nálunk. Három hívő asszony jött el a gyüliből, hasznos beszélgetést folytattak. Örülünk, hogy eljött az ideje az ilyen jellegű találkozásoknak. Én végig a csemetéinkkel voltam, hogy ne zajongjanak, és ne fordítsák fel a lakást.
Sok odafigyelés kell a folyton változó kapcsolatrenszerükben. Doron látványosan fejlődik. Néhány hónapja nem hittem volna, hogy hamarosan együtt játszik majd egyetértésben Rubival és Éjtánnal. Most már sokszor ő kezdeményez, utasításokat osztogat, harsányan szovegel. Egyre többször megcsillantja kreatív tehettségét, aminek eddig vajmi kevés csíráját láttam. Ahogy egyre nyitottabb a világra, gyorsan lehet pótólni a beszédbeli és egyéb elmaradásait. Mindenesetre élvezni való kölyök.
Sok helyen jártunk a tavasszal, nagyon szupi volt. Megegyeztünk abban, hogy Doronnak vándorcirkuszhoz kellene csaltlakoznia, mert minden reggel az ajtó mellett várta, hogy keljünk útra. Ha hazaérkeztünk, még elüldögélt az autóban, nem fogadta el a tényt, hogy vége a túrának.
30/04/2003

A múlt hét óta a nap 24 órájában interneten vagyok, Apuéknál ma kötik be a kábelt, az internet-sávval együtt szélesednek az on-line kapcsolattartás lehetőségei is, a család - egyenlőre csak virtuálisan - újra egyesül!?
27/04/2003

(P) Mostanában sokat utazunk, felfedezzük Észak Izeaelt, a Galilt, a Golánt, meglátogatjuk a környék településeiből (Maalot, Mishmar HaJarden, később Korazin, Shlomi, Kfar HaNasi...) gyülekezetünkbe járó testvéreket. Állandóan úton vagyunk, a gyerekek számára már ez a természetes állapot, és ha netán néhány napra itthon rekedünk, nagy hangon tiltakoznak. Természetesen most erős túlzásokba bocsátkoztam, de a korábbi állapothoz (autónélküliség) képest sokat változtak szokásaink.
Tegnap Maalotba utaztunk, és ahogy a szerpentinen kapaszkodtunk felfelé, elértük a felhőket, sűrű köd vett körül, Doron kijelentette, hogy ő nem repülőben akar utazni, hanem apa kocsijában. A repülőúton kívül most láttak először ködöt. Maalotban egy hívő testvérnő látott vendégül, hívott még öt másik környékbelit, és tartottunk egy rövid kis házi alkalmat.(Maalotban nincs gyülekezet). Reuven, szokás szerint sok új barátra tett szert, és abba a tévedésbe esett, hogy ő az esemény központja. Doron és Eytan felszabadultan hancúroztak, fel-alá szaladgáltak a falépcsőn.
26/04/2003

(M) Legfrissebb hírem elég szomorú, ugyanis tegnap reggel hűlt helyét találtuk a gyermekeink bicajának. A ház közös bezárt tárolójából pattantották meg a legkisebb szines háromkerekűt, meg a legnagyobb bicajt. Annyira rosszul esett, hogy sírva fakadtam... A gyerkőcök vigasztaltak... Rubi kivételével még nem fogják fel mi történt, most is kérik hogy menjünk le. Mihely megtehetjük veszünk nekik újat, nem olyan drágák állítólag. Egyébként ezeket a kis járműveket egy Németbe költözött hívő családtól kaptuk tavaly szeptemberben. Igazán nehéz felfogni, mi lehet az indítóoka egy ilyen szörnytettnek... No, ez van. Rubival már megegyeztünk, hogy megbocsátunk, és hagyjuk, hogy Isten számoljon az illetővel...
Péntek reggel van, a lakás koszos, takarítanom kell, a gyerekeknek mehetnékjük van, Petinek aludnia kell éjszakai műszak után, estére pedig hivatalosak vagyunk egy hivő hölgy házába testvéri találkozóra, meg étkezésre.
25/04/2003

(P) Mi van veletek Frankok? Nem kuldtok anyagot rolatok (vagy toletek) a honlapra? Szeretnem fejleszteni a Nagy Csalad rovatot. Eddig 660-an latogattak meg, napi atlag harom-négy latogato. Van sok friss kep is a Galeriaban, a kozos csaladi szederesterol, a legutobbi (elmult csutortok) csaladi kirandulasrol a Golanon.
20/04/2003

(M) Majdnem elfelejtettem húsvéti ünnepeket kívánni nektek. Mi Péter szüleinél széder estéztünk, együtt az egyre nagyobb családdal. Ebben az évben elmaradt a gyülekezeti alkalom, hogy ki-ki hagyományos formában a szeretteivel lehessen együtt. Másnap útra keltünk két kocsival (mikrobusz és személyautó) és bejártuk a Golánt. Ez volt az első közös kiruccanásunk a nagyobb családdal. Igazi ajándék ez a lehetőség. A honlapunkon sok kép látható a túráról.
Nagy örömünk az utóbbi hetekben a Doronka lelkében történt pozitív változás. Mindig jókedvű, egyfolytában szövegel, ugrál, táncol, énekel. Egész jól kijön a tesóival, mostanában sokat játszanak együtt. Az oviban is megszólalt már, remélem a három hetes peszahi szünet nem veti nagyon vissza. S ha kérdeznéd mi az oka a változásnak, csak azt mondhatom, hogy az Úr imát meghallgat... Igyekeztük minél többet "kényeztetni", külön foglalkozni vele, sétálni, pizzázni, amiből szerintem sokat kamatozott, de ez még nem hiszem, hogy elengendő lett volna. Visszakaptuk kedves hívő bébiszitterünket kemoterápiás kezelés után egészségesen, s az ő Istentől kapott szeretete és imái sokat segítettek. Meg mindenkié, aki megemlékezett róla. Folytatnunk kell a kezeléseket, s bízom abban, hogy hamarosan teljesen megnyugodhatunk Doronkánkat illetően.
A peszahi szünet viszonylag nyugisan telik. Sokat takarítunk, Ruben egyfolytában vagdos, ragaszt, a kicsik autóznak, legóznak, a lakás néhány perc alatt csatatérhez hasonlít. Minden nap lemegyek velük a szomszédszédságunkban levő parkba, meg bicajozni az épület földszinti nagy előcsarnokába (kép a goláni albumban). Nagy örömömre már elég önnállóak, úgyhogy én tudok olvasgatni, meg egyebek. Elhatároztam, hogy átismétlem az anatómiát meg a kapcsolatos tantárgyakat, hogy ismerősebben mozoghassak az itteni szakirodalomban. Jó lenne "megmaradni a szakmámban".
Most is hív már a kötelesség, úgyhogy búcsúznom kell.
20/04/2003

Celmon-i kirándulás
(M) Én most jöttem haza a munkából, Péter hamarosan indul a gyárba. A gyerkőceink időközben sikeresen (és balesetmentesen!!!) "legyőzték a tériszonyukat" -távollétemben Peti elszenderedett, és a csemetéink házi ugrószőnyeget rögtönöztek az emeletes ágy mellé. Rubi csillogó szemekkel fogadott az ajtóban, Doron repdesett a meghatott boldogságtól -"örök barátságot kötöttek" (Rubi). Én meg majdnem szívrohamot kaptam. Éjtánka kimaradt a partiból, mert "félt, hogy bibis lesz" (fájni fog neki). Mintha említettem volna már, hogy hármójuk közül az ő esze van leginkább a helyén...
Ezen a hétvégén beköszöntött hozzánk is a tavasz 40 fokos meleggel. Ez az itteni tavasz beköszöntője. Aztán néhány nap múlva normalizálódik a hőmérséklet, s magunkhoz térünk a sokkból. Mindenesetre ahogy a gyüli autójában utaztunk, határozottan vágyakoztam már a tél után ( a gyüli 9 személyas Hyundai minibuszát is mi használjuk, ugyanis Péter végzi a szombatonkénti utaztatást, a kocsiban nincs légkondi! Mivel a mi kocsinkba nem fértünk be nyolcan, a nagy kocsit vittük).
Szombaton ahogy az istentiszteletről hazaértünk, gondoltuk kirándulunk egyet kis családunkkal. Meghívtuk mamáékat, s indultunk a legközelebbi vádi felé. A Celmon patak most duzzad a víztől, erről a héten a Rubi osztálykirándulásán már meggyőződtem, s most szerettünk volna egy kicsit több időt eltölteni ebben a gyönyörű tavaszi paradicsomban. Az osztálykiránduláson ugyanis nem engedtük közel a vízhez a gyerkőcöket, mert túl csintalanok, szófogadatlanok, és egyáltalán veszélyes lehet a felduzzadt patak. A rövid, de izzasztó autóút után igencsak meglepő látványban volt részünk. A vádit teljesen benépesítették a közeli települések arabjai, drúzjai. A vízben egy kavicsot sem lehetett elejteni, minden négyzetméteren gyerekek ugráltak, a turistaút mentén kétoldalt piknikező nagycsaládok, kiabálás, sikoltás, kacagás, veszekedés, árusítók, füst és töménytelen szemét.
Mindig kiváncsi távoltartással szemléltem eme felebarátainkat, akikkel a sors honfitársakká tett, mégis világok választanak el egymástól. Ahogy átmentünk közöttük, furcsán idegennek éreztem magam, s lépteimet megszaporázva igyekeztem minél hamarabb magam mögött tudni ezt az alig félórás turistautat. Vajjon eljön-e az idő, amikor valódi szeretettel tud együttélni ennek az országnak minden népe... Ez csoda lesz.
Mivel a kirándulás eme része hamar lezárult, felautókáztunk Viola bázisához ami öt percre van a pataktól. Fiatal lánykák, fiúk fegyverrel oldalukon tereferélnek, sétálgatnak a festői magaslaton. Viola szintén fegyveresen kávét készít az orvosi rendelőben, állandó szolgálati helyén.

Ez a mi világunk...
06/04/2003


 

Laptetőre

Május
leugrottunk Tel Aviv és Miczpe Ramon érintésével Eilatra, onnan Maszada Holt-tenger, Jordán völgye
Május
Délután, elfogadva Zoli meghívását, a gyüli után utaztunk a kibucba