Advanced Search
2014-06-03 > Home > Család > Napló > 2004 március
*
* Napló
2004 március
2004-07-21

Cáfolat
Peter
2004-03-30

03
(M) Nem vagyok bátor, már hosszú hetek óta halogatom a szükséges orvosi ügyek intézését. Félek buszra ülni, Haifán bóklászni. Egyenlőre, amíg kicsit összeszedem híres bátorságom maradékait.

Rohannak a napok, hetek. Sok időt vesz el a munkám, de alapvetően nagyon élvezem. Sokat rajzolgatok, játékokat szervezek, s egy havonkénti foglalkozás keretében egy-egy müvészt mutatok be. Ehhez sokat keresgélek az interneten, ami rendkívül érdekes és méginkább időigényes.

Porondon volt eddig Leonardo Da Vinci, Van Gogh, Leonard Bernstein, George Gershwin, s még tele van a fejem sok más ötlettel.

A héten volt "lag ba omer", egy a gyerekek körében igen kedvelt ünnep peszah és shavuot (pünkösd) között. Az isz. utáni néhány évtized római ellenállás (Bar Kochba vezetésével) hősi halottjai emlékére reggelig tartó nagy tábortüzet raknak, s másnap nincs suli. Mi is tüzet raktunk a klubban, hamuban sült krumlit, rostélyos pitát ettünk. Jelenleg beteg a kolléganőm, s ez az első eset, amikor egyedül kellett helytállnom.

Egyébként pedig keresek reggeli munkát. Szeptembertől Rubi iskolába, Doron oviba megy, s szükség lesz rám otthon délutánonként. Minden erőfeszítést meg kell tennem kis családon egészséges lelki fejlődése érdekében. Doron már kiheverte az egy évvel ezelőtti traumát, de egyértelmü lett, hogy átlagon felüli szuper érzekeny a lelke, s sokkal inkább szüksége van az anyai közelségre. Egyelőre. Kicsit magamat látom benne, én is ilyen voltam, anyuci a megmondoja mennyire a szoknyájához voltam nőve úgy három éves koromig. Utána hirtelen kinőttem a dolgot. Remélem nála is normalizálódik a helyzet. Most is itt csücsül az ölemben, s időnként rámutat a programot bezáró X jelre, ezzel egyértelü célzást tesz mi a lehető megfelelőbb lépés a részemről. Át akarja venni a helyemet.

Ezen a tavaszon sokat kirándultunk a házunk melletti hegyen. Én most jutottam ki először, s rögtön állandó kiruccanó helyünkké lett. A gyerekek már megnőttek annyira, hogy családilag útra kelhessünk. Gyönyörü volt a tavasz. Jó pár képet készítettem, remélem sikerültek.

Rubival nagyon sokat barkácsolunk, sok szép dolgot készítettünk az utóbbi időben.

Egy más jellegü nagy pozitivum ami ezen a héten történt, hogy a gyülibe immáron rendszeresen járó zenetanárnővel elhatároztuk, hogy időnként összeülünk együtt muzsikálni. Így történt, hogy végre kiderült, hogy a szoprán-furulyából miért nem sikerült eddig tiszta hangokat varázsolnom. Eddig ugyanis német furulyám volt, ez pedig barokk. S néhány hangot másképp kell fogni. Eddig is elég sürün elővettem, csak eléggé frusztrált az a néhány hamis hang. Most pedig nem győzöm élvezni a tiszta játékot.

Doron sokszor hozzámbújik furulyázás közben, s csendesen megjegyzi, hogy "szép". Éjtán pedig kiveszi a kezemből, mindkét végén felváltva fújja, miközben a kottában lapozgat. Szóval muzikális család lettünk. R. (az előbb említett tanárnő) megkérdezte nemrégiben Rubit, hogy milyen hangszeren szeretne tanulni. Rövid gondolkozás után kijelentette, hogy triangulumon (fémháromszög) :) :) :)

A nagyfiam egyre érettebb, önállóbb, okosabb fiúcska. Sokszor meglep bennünket felnőttes kijelentéseivel, megjegyzéseivel. És továbbra is "elkápráztat" bennünket egy egy rajzával. Doronka már elég szépen beszél, sokat kérdez. Büszkén gyakorolgatja újonnan szerzett ismereteit. Úgy tünik ő is szereti a fejecskéjét használni. Egyértelmü, hogy eléggé küönbözik a természete a két harsány eleven tesójától. Míg ők olyanok mint egy nyitott könyv, Doront elég nehéz megfejteni. Nagyon sokszor nem tudjuk min gondolkozik, hogyan érez, csak egy-egy szituáció hozza elő időnként, s ilyenkor igen meglepődöm. Igyekszem odafigyelni rá méginkább, s sokkal türelmesebben kezelni a dolgait. Éjtánka szerintem kicsit mindenkinek kimondatlan kedvence (rajtam kívül természetesen). belevaló huncutsága, kicsattanó jókedve, gyermeki szeretete ellen 'nincs védettség"-ahogy a bébiszitterünk mondja. Frank körben pedig az egyértemü tény, hogy ő az egyetlen "kiköpött' frank előkelő helyet biztosít neki a szívekben. Ez persze egyáltalán nem feltünő, talán csak egy anyai szív látja ezt. A tény az, hogy mindhárman szépek, bájosak, okosak, és élvezet együtt lenni velük. Nincs semmi ahhoz fogható, amikor együtt hancúroznak, kacagnak, és zeng a lakás a hangos jókedvtől.

A politikai helyzetről nem tudok mit irni. Már elfogytak a szavaim. Hogy mi folyik itt, csak mi tudjuk. Mindenki más a sajtó részlehajló tudósításaitól befolyasolt. Az Úr nem feledkezik meg rólunk, s ez elég.

22
(M) Vasarnap delutan Viktor, Peti egyik testvére az Urhoz koltozott.

Tegnap delutan vegso bucsut vettunk Tole. Sok kerdes, titok maradt elmenetele kapcsan.

Amiben bizonyos vagyok, hogy az Urnal van, s vegtelen setakat tehet most Isten Orszagaban olyan tajakon, amit emberi szem latott, sziv meg nem sejthetett. S annyi szeretetet, megertest kap, amit mi nem tudtunk megadni neki. Es megszabadult minden fogyatekossagatol, lelke szenvedeseitol.

Karmielen kivul egy magas viztoronyra maszott fel szokasos delutani setaja soran, onnan zuhant le. Masnap reggel talaltak meg. Nem egyszer maradt keso estig tavol, a csalad biztos volt abban, hogy valahol eltevedt, rasotetedett. Viola reggel ment bejelenteni eltuneset, rogton kivittek a helyszinre, s neki kellett eloszor szembesulnie a tortentekkel. O talalkozott vele utoljara, amikor setara indult, s eloszor a baleset utan. A szulok, foleg apuka nagyon osszetortek, de vegul is Isten kezebol tudtak fogadni ezt is, es hittel varni a viszontlatast Isten orszagaban. Most egyutt a csalad nagy resze. Az itt elok, Vili es Zoli Magyarorszagrol.

Rubi nagyon kedvelte es ertekelte Viktort, sokat rajzoltak egyutt. O mar megerti a tortenteket gyermeki modon. "Kar, hogy elmondtad anya, mert mostmar nagyon szomoru vagyok" -ez volt az elso reakcioja. De a szomorusag hamar elmult, mint ahogy az termeszetes gyermekeknel. Bennem azonban meg sokaig, talan mindig elni fog, csak azert, hogy jobban felismerjem a maganyosokat, a segitsegre szorulokat. Akikhez csak ugy lehet kozel kerulni, ha elhagyjuk a nagy tarsasagot, s keszek vagyunk belepni a sajat egyeni vilagukba, hogy megethessuk oket.

29
(P) Jo latni azt ahogy az Ur naponkent erositi Anyut, Aput, a gyerekeket a gyaszban. A gyaszhet vegen, miutan Vili es Zoli mar elmentek, kimentunk gyerekek (nyolcan) a sirhoz, elmondtuk a Kaddis-t, aztan kicsit beszelgettunk Viktorrol, a temetesrol, a megrendelt sirkorol, a csaladrol, eletrol, halalrol... A koszoruk mar elszaradtak. Jo volt egyutt lenni.

A haz lassan kiurul, Eva visszament Askelonba, Agi Haifara, Tamas el-el megy a fosulira, Laci leugrott az egysegehez egy napra, Bendzso ma mar ment iskolaba, en meg vasarnapig itt leszek, Tibi is vasarnap megy vissza az egysegehez. Oriasi ajandek volt ez az egyutt toltott ido, a fiaim most ismertek meg (es szerettek meg) igazan a nagyszuloket, en magam is annyit voltam naluk az elmult masfel hetben, mint maskor egy egesz evben. Furcsa volt megint abban a regen elfelejtett elmenyben reszesulni, hogy barhova megyek a lakasban mindenutt a tesoimba botlok (es ez tobb napon at!!), mint regi gyermekeveinkben...

Anyu hihetetlenul eros asszony, ujra vidam (!!!), sokat nevet, enekel, zsortolodik a gyerekekkel, uj szalonbutorrol vitatkoznak, racsap a fenekunkre. Apu is kimozdult a holtpontrol, felszabadultan jatszik az unokakkal, ok az olebe keredszkednek (ami korabban nem nagyon fordult elo), elmegy a piacra, kepalairasokat keszit a Tomi altal folyamatosan szamitogepbe toltott fotoknak.

Az elet folytatodik. Mindannyiunknak kulon kulon kell elszamolni az Ur elott azzal, hogy Viktor kozottunk toltott husz eve es hirtelen elmenetele mire tanitott bennunket.

Isten segitsen bennunket ebben a szamvetesben!

31
(P) 2001 Szeptemberében elkezdtem építeni egy családi honlapot ( www.geocities.com/frank18il ), amit azóta még nem bővítettem, annak ellenére, hogy azt igértem, kb. háromhavonta bővíteni fogom. Néhány számadat a honlap látogatottságáról:

2001 Szeptember 67

2001 Október 6

2001 November 0

2001 December 10

2002 Január 5

2002 Február 5

2002 Március 4

2002 Április 3

2002 Május 4

Összesen 104 látogató.

Nem tudom, hogy havi négy látogatóért érdemes-e fenntartani, vagy bővíteni a honlapot. Van aki azt mondja, hogy nincs is szükség családi honlapra, mert bárki (illetéktelenek is) hozzáférhetnek. Ezen kívül nem kaptam senkitől csatolandó anyagot, de még csak reflektálást, véleményt sem. Azon gondolkodom, hogy megszüntetem a honlapot, és nyitok egy sajátot.

 

Laptetőre

Május
leugrottunk Tel Aviv és Miczpe Ramon érintésével Eilatra, onnan Maszada Holt-tenger, Jordán völgye
Július
Igazi tűz, igazi tűzoltóautó, és mindez itt, az ablakunk alatt. Igazi nyári mulatság