Advanced Search
2014-06-03 > Home > Család > Napló > 2004 március
*
* Napló
2004 március
2004-07-21

Cáfolat
Peter
2004-03-30

január19
(P) Hétvégén a Beit Yedidia konferencia központban voltunk a gyülekezettel. A Karmel-hegyen van az épület, gyönyörű kilátással a Földközi tengerre. Magi ideje nagy részét a gyülekezeti gyerekekkel töltötte, én az utazást szerveztem, és az anyagiakat intéztem. Reuven, Doron és Eitan nagyon élvezték a kikapcsolódást, annak ellenére, hogy Doron influenzás, és Eitan sem teljesen egészséges. A szállodafolyosó végéről rá lehetett látni a szomszédos állatkert tigriseire, húsz méterre alattunk morogtak, éjszaka néha üvöltöttek is. Öreg pálmák, harsány madarak, szép napsütés. Felettünk egy utcával van az Éjféli Kiáltás Beit Salom szállodája. Szombaton ebéd után tettünk egy kis kirándulást a Louis Sétányon, nagyszerű rálátás Haifára, az öbölre, a kikötőre, a távolban Akko, Naharia, Ros Hanikra körvonalaira.


9
(P) Kirándulni voltunk a Nachal Calamon-ban. Fákat ültettünk a Keren Kajemet Lejiszrael szervezésében. Kis zászlócskák voltak a földbe szúrva az előre elkészített gödrök mellett, nekünk csak beléjük kellett helyezni a facsemetéket, betakarni a gyökeret földdel, és jól megdöngölni. Reuven két fát ültetett Magi és én egyet-egyet. Megjegyeztem a kis fákat, két év múlva kijövök, és megnézem, hogy megfogantak-e.

14
(P) Magi kapott egy mobiltelefont a munkahelyéről, neki van most kettő, nekem egy. Szinte teljesen feleslegesek, többnyire Doron használja őket, állandóan telefonálgat mindenféle embereknek, mi meg fizetjük a számlát.

15
(P) Korán keltünk a gyerekekkel, szaladtunk Tibériásra Évához. Nagyon jó helyen lakik, nagy szalon, tágas erkély nagyszerű kilátással a Kineret-re, a Golán magaslataira és a Hermon hófödte csúcsaira. A gyerekek ki-be rohangáltak, az ajtókat csapdosták, a villanyokat kapcsolgatták. Éva jó vendéglátónak bizonyult, mindenféle finomsággal kínálgatott, mi meg elfogadtuk. Magi csinált egy kis kirándulást a két nagyobbal, én meg a legkisebbel otthon maradtam.

16
(P) Ma itt voltak néhányan a családból, hoztak halászlevet, nem túl csípős- mondták, úgyhogy a gyerekeknek is jó lesz. Anyu hosszan fejtegette, hogy miért ne küldjük Reuvent művészeti iskolába. A tefen-i iskolára gondoltunk, ahol anyu nemrég járt és csúnya akt-képeket látott. Veszélyes ez a terület, mondta, jó lesz vigyázni.

Tomi az új biciklijével állított be, 1300 sekelért vette, részletekben fizeti, örül neki. Kérte, hogy mondjak neki valami érdekeset, mert már nagyon régen hallott tőlem eredetit. Azt válaszoltam neki, hogy elköltözünk Kármielből. Nemrég kezdtünk a gondolattal játszadozni, majd meglátjuk mi lesz. Míg a város szélén laktunk, hallottuk a környező arab falvak kora hajnali müezzinjét, sakálüvöltést éjszakánként és a szél hideg süvítését fakó téli estéken. Most a város mértani központjában lakunk Izrael legnagyobb városi parkja terül el alattunk, néha rókákat látni, meg mindenféle madarakat. A lakóhely nagyban meghatározza a napi tevékenységünket, a szokásainkat, a megjelenésünket, az egyéniségünket, de még az arcvonásainkat is. Hatással van a házaséletre, a gyereknevelésre, az álmokra, vágyakra. Ez a lakás kezd kicsi lenni, a gyerekek nőnek, kellene egy alkotószoba, nagyobb szalon, kis udvar, szomszédnélküliség. Gyerekek mellett nem könnyű gondolatokat vetni a papírra. Rájuk kell szólni, meg kell védeni őket, nehogy kinyissák az ablakot és kiessenek rajta, néha enni is kell nekik adni.

21
(P) A gyárban elkezdtük a Peszachi nagytakarítást, Magi Purimra díszíti a klubot, ünnepek jönnek-mennek.

22
(P) Az e-havi szombatfogadást purimi ünnepléssel töltöttük a gyülekezetben. Joszi királynak volt beöltözve, Ronit királynőnek, Yicik Mózesnek, Louis bohócnak, Midge Beduinnak, Trevor kovbojnak, Batja töröknek és ehez hasonlók. Joszi a „megilat eszter”-ből olvasott fel, de előtte megkért, hogy fényképezzek a digitális fényképezőgépével. Mikor már javában fotózgattam a körben ülő emberek között forgolódva, Magi közli: „-Ugye tudod, hogy lyukas a nadrágod a fenekednél? Nem baj, úgyis purim van.” Tényleg egy óriási lyuk tátongott a nadrágon, korábban már ki akartam dobni, de elfelejtettem. Ez után már csak az emberek háta mögül fényképeztem a körön kívülről, ügyelve, hogy a fenekem mindig kifelé forduljon. A svédasztalt is ülve fogyasztottam el, Magi szolgált ki mindennel, aztán a lehető leghamarabb távoztunk. Otthon kidobtam a nadrágot, nehogy újra felvegyem tévedésből.

 

 

 

Laptetőre

Május
leugrottunk Tel Aviv és Miczpe Ramon érintésével Eilatra, onnan Maszada Holt-tenger, Jordán völgye
Július
Igazi tűz, igazi tűzoltóautó, és mindez itt, az ablakunk alatt. Igazi nyári mulatság