Advanced Search
2014-06-05 > Home > Más > Viccek
*
* Más
Beteg világ
.

„Keletről jött, genovai hajókon. Haldokló tengerészeket vetett partra és bűzhödt rakományt, amelyen patkányok toroztak. Ahol megállt, ott megállt az élet is. Haifa, Konstantinápoly, Messina, Genova, Marseille… Nem állt meg. Nem lehetett megállítani…”(Marek Halter: Ábrahám emlékezete, Bognár Róbert fordítása)

Most nem 1347-et írunk, és ez nem is a pestis, hanem a SARS, az atípusos tüdőgyulladás. Egy olyan járvány, amely felbukkanása óta – hat hosszú hónap alatt! – az egész világon mindössze ötezer embert betegített meg, és a halálos áldozatok száma nem éri el a négyszázat sem. Pánik, karantén, a keleti légi közlekedés, turizmus és kereskedelem, végső soron a Föld lakosságának felét kitevő egész Ázsia gazdaságának megtorpanása. Globalizált, összezsugorodott civilizációnkban ez a járvány – pontosabban annak gazdasági és szociális következményei – bizony lassan már világválsággal fenyegetnek.

Valóban nagy a veszély, vagy csak az emberbe beléivódott rettenetről, a ragályoktól való örök félelemről, netán az azon alapuló (mesterségesen is gerjesztett) hisztériáról van szó? Egyértelmű válasz persze nincs – bár nekem Julie Gerberding, az Egyesült Államok Járványügyi Hatósága igazgatójának álláspontja a szimpatikusabb, aki szerint „túllihegtük a betegség megelőzését”.

Persze, hogy érthető a félelmünk a járványoktól, hiszen közismerten több áldozatot követeltek (és sajnos követelnek ma is), mint az emberiség másik két rákfenéje, az éhínség és a háború. Illetve egymást erősítik, ősidőktől fogva. Gondoljunk csak a XIV. században, szintén Ázsiából (valószínűleg a Góbi sivatagból) kiinduló pestisre, amelyet az emberi lelemény biológiai fegyverként használt fel: 1347-ben a krími Kaffa városát ostromló tatár kán a pestisben elpusztult saját harcosainak holttesteit katapultáltatta át a város falán. Az onnan menekülő és megfertőződött genovai kereskedők hajón hordták szét a kórt a Földközi-tengeren, aminek következtében Európa és az iszlám világ lakosságának rövidesen legalább a harmada kipusztult. A pestis még 1665-ben is százezer londoni halálát követelte, hogy aztán átadja a helyét a nem kevésbé gyilkos, minden második áldozatát megölő fekete himlőnek, később pedig, a XIX. században a kolerának – 1831-ben, egy aszályos évben csupán Magyarországon 250 ezren haltak bele. A gyilkos ragályok sora hosszú, és sajnos elég friss is: az első világháború után a kontinensen a spanyolnátha (valójában egyszerű influenza) húszmillió halottat követelt, nem beszélve a torokgyíkról, a hastífuszról, a járványos gyermekbénulásról stb. – ezek mind cseppfertőzéssel terjedő, igen ragályos kórok.

Szerencsére a többségüket mára felszámolták, de nem mindet. A rendszeresen világjárványokat okozó influenza – oltás ide vagy oda – továbbra is szedi áldozatait. Ebben az idényben Magyarországon 200 ezren kapták el. 2002-ben csak Németországban ötezer ember halt bele légúti fertőzésbe vagy annak szövődményébe (többek között tüdőgyulladásba). Atípusos tüdőgyulladásba, ismétlem: fél év alatt – még négyszázan sem!

Racionális és irracionális félelmeinkbe az is belejátszik, hogy az elmúlt évtizedekben sorra bukkantak fel a semmiből vadonatúj fertőzések, járványok. Elsősorban persze az AIDS: több mint negyvenmillió fertőzött – évi hárommillió halott, főleg Afrikában, amely a rengeteg egyéni tragédián túl (13 millió AIDS-árva!) demográfiai és gazdasági katasztrófát okoz a kontinensen. Oki kezelése nincs, csak tüneti, az sem hozzáférhető mindenkinek, mert nagyon drága – a megfertőzöttek döntő többsége tíz év múlva biztosan nem él. Éppen úgy nem ismerjük az eredetét (állítólag az afrikai cerkófmajom a forrás, de ez sem biztos), ahogy a többi új szörnyűségnek: a szintén afrikai Marburg-betegségnek, a Lassa-láznak, vagy – a hetven-kilencven százalékos halálozású! – ebolának.

Szorongásunkat növeli, hogy mennél többet tudunk a SARS-ról, annál több a kérdés, amelyre nem kapunk választ. Tudjuk már, hogy mi okozza: coronavírus. Tudjuk róla, hogy emberi fajtája általában enyhébb tünetekkel, náthával, hasmenéssel jár, állatokat, szarvasmarhát, madarakat, rágcsálókat megbetegítő törzse súlyosabb betegséget okoz. Felderítették az új RNS-vírus egész szerkezetét, mind a 28 ezer alkotóelemét, strukturálisan valahol a madarat és az egeret megfertőző törzsek között helyezkedik el – de nem tudni, honnan került elő. Talán valóban a sűrűn lakott Dél-Kína, a háziállataikkal szoros szimbiózisban élő kínaiak az első áldozatok. Vagy nem.

Így aztán rémhírek kapnak szárnyra: az elszabadult katonai laboratóriumi vírus elméletét senki sem erőlteti, mert nincs olyan öngyilkosjelölt, csökött katona, aki a sűrűn lakott Kantonba telepítene életveszélyes kísérleti laborokat. Ezt a teóriát egyébként – a biológiai fegyverek buzgó kutatásában, a világ más forró pontjain olyannyira eredménytelen – amerikaiak sem erőltetik. Wainbright és Wickramasingh, brit mikrobiológus elmélete pedig a világűrből, meteortörmelékkel érkezett vírusokról meg már nincs is olyan távol az isteni büntetés elképzelésétől sem…

Nem tudjuk pontosan, de sejtjük, hogy cseppfertőzéssel és szoros testi kontaktussal terjed. Erre utal, hogy elsősorban a betegek rokonai és ápolói fertőződnek meg (Kínában minden ötödik-hatodik új beteg egészségügyi dolgozó). A közhiedelemmel ellentétben még senkiről sem derült ki, hogy repülőn kapta volna el. De az sem egyértelmű, hogy széklettel, étellel, szájon át terjeszthető-e vagy sem. Még a csótányokat is meggyanúsították a vírus szórásával.

Gyerek eddig alig kapta el – talán tünetmentes vírushordozó lesz? Ha ez igaz, akkor az is előfordulhat, hogy a lakosság jelentős része tünetmentesen esik át a betegségen, azaz szerez védettséget a kór ellen.

Az újabb hírek arról szólnak, hogy a korábban három százalékra becsült halálozás magasabb, hat százalék körüli. Ez bizony nem kevés – ám önmagában nem ok a pánikra, mert nyilvánvalóan jóval kevésbé fertőző, mint más betegség, mondjuk az influenza. Hiszen – nem győzőm hangsúlyozni – kevés a beteg. Számoljanak csak: ha Kínában, ahol a betegek felét regisztrálták, háromezer körüli az összes betegek száma, akkor több mint 400 ezer kínaira jut egy fertőzött. Mitől is félünk?

A fő baj persze az, hogy senki sem tudja, mennyien lesznek holnap, mikor áll meg, „fullad ki” a fertőzés. Nem megjósolható, hogy emberről emberre terjedve, az úgynevezett pontmutáció során erősödik vagy gyengül a vírus. Esetleg eltűnik, mint például a disznó-agyvelőgyulladást okozó indonéziai nipahvírus.

Nem jó hír, hogy pillanatok alatt, ahogy egy német tudós fogalmazott, a repülőgépek sebességével széterjedt a világon, és jelenleg 28 országban mutatták ki, de – Hongkong, Kína és Kanada kivételével – nagyon kevés a beteg, alacsony a halálozás. Most éppen úgy tűnik, csökken a betegek száma. Ám nagy kérdés, mi lesz, ha a 150 millió kínai vándormunkás megindul, és szétviszi a fővárosból a járványt a hatalmas ország szegény vidékeire, ahol sem diagnózisra, sem a gyógyításra (pontosabban a tüneti kezelésre!), sem az igazi izolálásra nincs mód. Márpedig hiába szólítják fel a hatóságok a fővárosiakat a maradásra, nem adják ki a szabadságot, a diákoknak sem – mindenki menekül –, a pekingi egyetemek pedig kihaltak.

Eddig is az öregebbek voltak veszélyeztettebbek – és ha a betegek, a legyengült szervezetűek, a sok millió AIDS-es kapja el?

„Ebben a tökéletes magányban senki sem várhatott a szomszédjától segítséget. Magára maradt mindenki az aggodalmával. Tudták jól, hogy senki sem bízhat a szomszédjában, mert észre sem veszed, és máris elkaptad tőle a pestist.”

(A. Camus: A pestis)

Nem tesz jót a sajtó tálalása sem. A bulvár- és elbulvárosodó sajtó ellen persze nem érdemes hadakozni, bár nem tudom, sírni, vagy nevetnivalók-e a címlapsztorik EGY újabb halálos áldozatról, valamely kórházban a világon. Mi lenne, ha a lapok arról számolnának be: ma 10 225 ezren haltak meg AIDS-ben, 3425-en maláriában és 2098-an tébécében, hoszszan felsorolva az országokat, városokat, kórházakat. A világ összes sajtóorgánuma reggeltől estig gyászjelentéseket közölhetne. A megfélemlítő fényképek, a félelmetes maszkok, a menekülők, a kényszerkaranténbe helyezettek (nemcsak Szingapúrban, Ausztráliában is hat hónap börtönnel sújthatják azokat a fertőzötteket, akik nem hajlandók magukat kezeltetni) – hatásvadászok, nem a tárgyszerű tájékoztatás eszközei. (Tájékoztatásra persze valóban szükség van. Tudom a kezdeti bűnös kínai hallgatást – most meg „vírus-glasznoszty” van, és Peking pánikban. Az ember nem tud szabadulni az érzéstől, hogy a politikai manipuláció, a mesterséges feszültségszítás – számomra egyébként érthetetlen – kényszere is hajtja a média- és politikacsinálókat. Pontosabban magyarázni tudom, csak nem értem: lehet, hogy kapóra jött a SARS, nem árt egy kicsit elterelni a figyelmet az egyre kevesebb látványos sikert felmutató, a média szempontjából egyébként is kifulladó közel-keleti eseményekről – a távolabbi és félelmetes tempóban fejlődő, feljövő Távol-Keletre. Ki tudja? Amerika meg igen visszafogott, szerény, segítőkész a SARS-ot illetően. És kevesebb szó esik arról, hogy Kína, Hongkong, Szingapúr, Kanada és Vietnam után – az Egyesült Államokban regisztrálták a legtöbb gyanús esetet. Halálesetről ott nincs tudomásunk – mint ahogy az amerikai gyógyultak, a karanténból szabadultak számát sem hozták még nyilvánosságra.

Ha sok a megválaszolatlan kérdés, ismereteinkben a hézagokat – pszichológiai kifejezéssel élve, a kongruencia (megfelelés) elvének engedelmeskedve – tudás híján a fantáziánkkal töltjük ki. Márpedig a félelemmel kevert tudatlanság elég rémes válaszokat ad. Okot, bűnbakot kreálunk, még ha nem is valljuk be magunknak. Gyanúsan nézünk minden ázsiai turistára. Az izraeli El-Al pilótái vonakodnak a Távol-Keletre repülni. A New York-i taxisofőrök nem vesznek fel kínai gyerekeket, üresek a kínai éttermek szerte a világon (miért is?). Az új-zélandi kocsmák ajtaján megjelentek a feliratok: „Hongkongi, kínai turisták – kérjük ne lépjenek be”, ami különösen Európában ébreszt rossz reminiszcenciákat. Persze nem vagyunk a középkorban, amikor sok helyen a Cion bölcsei összeesküvésének tulajdonították a pestisjárványt, és kútmérgezés vádjával zsidók tízezreit égették meg. Ez egy más középkor…. Amelyben a SARS és annak emberi „civilizált” interpretálása kétségtelenül nem a népek közeledését segíti elő.

A SARS káros hatása felmérhetetlen. Nemcsak a gazdaságban – a fejekben is.

„Mert ő tudta azt, amit nem tud a vidám tömeg, de a könyvekben olvasható, hogy a pestis bacilusa sohasem pusztul el, sem el nem tűnik, mert évtizedeken át szunnyadhat a bútorokban és a fehérneműben, türelmesen várakozik a szobákban, a pincékben, a bőröndökben, a zsebkendőkben és a liliomokban, s hogy eljő a nap, amikor a pestis, az emberek szerencsétlenségére és okulására, felébreszti a patkányait, és elküldi őket, hogy egy boldog városban leljék halálukat."

(Camus: A pestis)

Dr. Nemes János - Népszabadság

Laptetőre

Sargalaz Valenciaban 1800
Identitás Krisztusban
a kérdés nem a Krisztusban levő zsidó öntudatról szól, hisz ez magától értetődő dolog
Húsvét
„Miben különbözik ez az este a többi estétől?” – kérdezték a zsidó családok kisgyermekei