Advanced Search
2014-06-05 > Home > Izrael > Gáza
*
* Izrael
Gáza
2005-01-20   

Egy-két héten belül kiderül, hogy a palesztin elnökválasztáson nagyarányú győzelmet szerző Abu Mazen képes lesz-e népének integráns vezetőjévé válni.

A Hamasz, több palesztin terrorszervezettel egyetértésben, mindent megtesz az új elnök boldogulásának, vagyis a társadalmi konszolidáció és az Izraelt partnerként kezelő politikai párbeszéd megtorpedózása érdekében. Ezt jelzi az elnökválasztást követően csak erősödő terrorista aktivitás: a Gáza-övezet mellett található Szderotba immár naponta többször becsapódó rakéták, és az egy hét alatt 8 halálos áldozattal, tucatnyi sebesülttel járó merényletek.

A csütörtöki öngyilkos akció célja nyilvánvalóan a beiktatására készülú őj elnök tömegbázisának megosztása volt: a terrortámadás következtében azonnal lezárt Karni átjáró a Területekre áramló létfontosságú élelmiszer és gyógyszerszállitmányok kapuja, továbbá a tizezrekre rúgó, Izraelben dolgozó palesztin munkások legfontosabb átkelőhelye, akik ezzel most, ki tudja mennyi időre, ismét „fizetetlen szabadságra” kényszerülnek.

Valószínűleg az sem véletlen, hogy az egyik (harmadik) merénylet éppen Abu Mazen Gázai látogatásának idejére esett, aki a Hamasz vezetőivel megbeszélt tárgyalásra érkezett azzal a céllal, hogy rábírja őket a terrorakciók beszüntetésére.

Az utóbbi hónapokban többszörösen lefejezett és megtizedelt Hamasz, befolyását megtartandó, a területeken uralkodó káosz és reménytelenség fenntartásában érdekelt. Az imigyen saját testvéreit is terrorizáló fanatikus kisebbség kemény dilemma elé állitotta az izraeli döntéshozókat: az általuk is favorizált, még be sem iktatott palesztin elnök pozicióit gyengítve, katonai választ adjanak, vagy, az elnéző passzivitást válasszák, annak legrosszabb interpretációs lehetőségeit kockáztatván, mint pl. ’tehetetlenség’, ’cselekvésképtelenség’ stb. amely izraeli oldalról a kormányba vetett bizalom veszelyes megrendülésével járhat, s amelyet másrészről a terroristák egész biztosan Izrael gyengeségeként, s a közelgő diadal jeleként ünnepelne.

Az annak idején, választási kampányát a 'Biztonság' szlogenjére építő Saron, beváltva igéretét, hatalomra kerülése óta mindent megtett annak érdekében, hogy efféle helyzeteknek még a látszat-lehetőségét is elkerülje.
Döntései (a gázai és ciszjordániai településeket olykor napokra megszálló hadsereg célzott akciói, a merényletet elkövető terroristáknak a kivitelezésben, vagy később a bújkálásban segitséget nyújtó civilek házainak lerombolása, s nam utolsó sorban a biztonsági fal épitése) őjabb muníciót szolgáltattak ugyan az Izraelt egyébként is a priori ’cionista agresszorként’ kezelők táborának érveihez, a tényen azonban mit sem változtat: a regnálása alatt érintett három év folyamán évről-évre kb. 40%-al csökkent a terror izraeli áldozatainak száma.

Itt térnék ki arra, az esetek többségében egyoldalúan értelmezett tényre, hogy a második intifáda sokezer zsidó áldozatainak többszörösére rúg a palesztin áldozatok száma. A sokszor föltett, provokativ kérdésre, hogy ’egy zsidó élete többet ér-e egy palesztin életénél?’, egyertelmü a válasz: every life worths life! Ám ha valaki csak a számarányokon alapuló következtetések relevanciájában hisz, akkor annak azt a tényt is illik számításba vennie, hogy amíg az úgymond ártatlan, civil áldozatok aránya izraeli oldalon meghaladja a 90%-ot, addig a másik oldalon - a nemzetközi média "reprezentációs" statisztikájától függetlenül - ez a szám a 10% körüli.
És ha megint valaki, erre azt mondja, hogy mindez Izrael kolonista megszállottságának köszönhető, az nem látja a fától az erdőt, vagyis, valami oknál fogva nem veszi tudomásul azt a több mint másfél évtizedes izraeli beismerést, hogy a ’67-es háború után hibát követtek el a megszálló politikával, amelyet azonban, az első oslói tárgyalások óta, a nagyvilág elfogulatlan megfigyelői számára is egyértelmű módon, rég feladtak már.

Így írt erről Izrael egyik neves politikai elemzője:
„A Likudban és a Munkapártban sokmindenre lehetnek teljes joggal büszkék. Hivatkozhatnak az ország, az állam építésének történelmi eredményeire, határaink védelmére, két békeszerződés szomszédainkkal, stb.
Ám vezetőik vállát nyomja a felelősség egy súlyos történelmi tévedésük miatt: az arabok lakta területek kellős közepén létesített településeinkre gondolok. Ilyen hibát ki lehet, sőt, ki kell javítani közös erőfeszítéssel és lehetőleg sürgősen. Ebben található egy jó adag történelmi irónia: a helyesbítés nehéz munkája dandárát Saron és Peresz együtt kezdik el. Bő három évtizeddel korábban, külön-külön, mindketten hibáztak...”.

A rossz döntést beismerni jobb később, mint soha, de egy tévedés beismerése sajnos ritkán tapasztalható emberi erény. Summa summarum: közös tragédia, hogy annak idején a ’rabló’ Arafatból még egy Béke Nobel-dij sem tudott ’pandúrt’ faragni, aki pedig 2000-ben egy tollvonással elkerülhetővé tehette volna két, jobb sorsra érdemes nép szörnyű véres áldozatát.

A kérdés tehát az volt: a fellángoló erőszakra hogyan reagál az izraeli kormány? Saron nagy garral bejelentette, hogy azonnal befagyaszt mindenféle (mellesleg egyelőre még nem is igen létező) kapcsolatot a palesztin politikai elittel, ami másképpen fogalmazva annyit jelentett, hogy a hadsereg egyelőre nem lép akcióba. Ezt a következő napok, Kasszam-rakéták folyamatos becsapódásaival terhelt légkörében utcára kerülő lapjai, már „lefordítva” kürtölték világgá: „Újabb esély Abu Mazennek!”.

Saron az újságcímeket látva dühöngött, és közölte, hogy nincs semmiféle újabb esély: a hadsereg szabad kezet kapott, hogy a lehető leghatékonyabb módszerrel lépjen föl a terroristák ellen. Aztán teltek a napok, hullottak a rakéták és az öngyilkos merényletet újabbak követték, az izraeli médiában pedig magas rangú politikusok, katonai szakértők és tisztek latolgatták, vajon milyen jellegű és méretű válaszcsapás várható.
Két figyelemre méltó dolog: egyrészt a mostanihoz hasonló korábbi helyzetekben a válaszcsapást soha nem előzték meg efféle nyilvános elemzések, másrészről eltelt egy hét, és a hadsereg lényegébe véve csöndben maradt.

Időközben Abu Mazen találkozott a Hamasz vezetőivel, akik a tárgyalást követően - némi meglepetésre, korábbi eltökélt nyilatkozataikkal ellentétben – közölték, hogy megfontolják az elnök ajánlatait, aki, mint a beiktatása alkalmából tartott beszédéből kiderült, nem akar ujjat húzni a palesztin szélsőségekkel, inkább beolvasztaná őket a formálódó nemzeti hadseregbe, két legyet ütve egy csapással: a polgárháborút elkerülve úgy vet véget az erőszaknak hogy közben legalizálja az egyelőre ellenőrizetlen félkatonai alakulatok fegyvereit.
Ha van nyomós érv, amellyel képes lehet a Hamaszt álláspontjának újragondolására bírni, akkor az valószínűleg a pénz lehet, amellyel - hála az USA és az EU felajánlásainak – most „bőven” rendelkezik. Márpedig a Hamasz nemcsak vezetőinek, tagságának és támogatottságának megcsappanásával volt kénytelen szembesülni: a nemzetközi fellépés következtében pénzügyi forrásai is jelentősen elapadtak.
Akárhogyis van, egyelőre csak remélni lehet, hogy végre elhallgatnak a fegyverek, és a ma kezdődő, a Ramadan után második legnagyobb, ’Áldozat’ nevű négy napos muszlim ünnep békésen telik el. A kérdés azonban még egy ideig nyitva marad: lesz-e végre a népével valóban törődő, annak tényleg javát szolgáló palesztin vezető? Egy biztos: ebben, a palesztinokkal együtt Izrael mindenki másnál jobban érdekelt.

véef

<előző hét

Laptetőre

Gaza
Ima-tuntetes a Knesszet elott
A mérleg nyelve
Az ifjak időközben családfők lettek, s a hagyományos családmodellnek megfelelően szaporodtak és sokasodtak
RubiMap
RubiMap
Doron party-jára ezt a térképet rajzolta Reuven