Latrun

Olajfák között sétálnak gondolataim, a madarak együtt imádkoznak velem. Három napig mintha kolostorba vonultam volna, ki a világból, bele a magányba. Jeruzsálemtől nem messze van a hely, trappista szerzetesek élnek itt némán, ha azt mondod nekik halkan “Shalom”, felszisszennek és csendre intenek […]

Isten nem halt meg, csak felmondtak neki

A vallástalanság az nem csak – Isten elvesztése utáni – valamiféle maradvány, hanem egy alternatív jelentéssel bíró új rendszer kiépítése, melynek központja – az ember (az eredeti írás héberül itt) Elterjedt vélekedés, hogy míg a vallás az különböző meggyőződések gyűjteménye, addig a vallástalan az az, ami az Istenbe vetett hit megszűnése után megmarad. Ebből a […]

Véres szövetség

Egyre több fiatal szülő tartózkodik fia “Ábrahám szövetségébe” hozásától, vagyis körülmetéltetésétől. A védtelenek megkínzásának tűnő műtéttől való idegenkedés, a procedúra mellett szóló orvosi érvek elégtelensége és az engedelmes, csendes többséggel való szembefordulásra való nagyobb készség az előmozdítója annak, ami azzal “fenyeget”, hogy elsöprő trenddé válik Mikor 11 évvel ezelőtt Eran Sade-nek (42 éves) megszületett az […]

Vérszövetség

Igazán furcsa jelenséggel nézünk szembe. Miként lehetséges, hogy miközben világi, felvilágosult, szabadgondolgozású zsidók, lelkiismeretfurdalás nélkül eszik a disznóhúst, keverik a tejest a húsossal, és olyan szép és fontos parancsolatra is, mint a szombat betartása, fittyet hánynak, a micvák közül éppen a legkeményebb, legbrutálisabb, és legprimitívebb parancsolatot tartják be. Mostanában nagyon jól működő munkakapcsolat van az […]

Anusim

Egy számában óriási, keménnyakú, és ellentmondásos vallási csoport kellős közepén, – szigorú és abszurd uralom alatt, mely megköveteli, hogy a gondolkodás, az öltözködés, a beszédmód, a lakás, a viselkedés, a házasság, megfeleljen a többszáz generáció folyamán összegyűjtött sokezer törvény által előírt szabályrendszernek, létezik egy titkos és rémült közösség, “a marannusok közössége”, melynek pontos létszáma nem […]

Sakál-némítás

– Az éjszakai sakálüvöltést úgy lehet elnémítani –mondta egy drúz barátom-, hogy felfordítunk egy cipőt. Bármilyen cipőt –tette hozzá-, akár papucs is megfelel. – Hogy-hogy –értetlenkedtem-, a sakálok félnek a cipőtől? Látnak, hallanak téged, mikor éppen felforgatsz? – Nem. Bent vagy a házban, hallod a kertek alatti sakálok nyugtalanító vonítását, a gyerekek felriadnak, nem tudnak visszaaludni, […]

A protestáns fundamentalisták és Izrael

A közhiedelemmel ellentétben Izraelt, és különösen a jobboldali Likud Párt politikáját, nem annyira a (keleti parti) baloldali, liberális, zsidó értelmiségi elit támogatja a legvehemensebben, hanem a (déli) keresztény vallási jobboldal. Bármilyen furcsán hangzik is, már hosszabb ideje a politikailag neokonzervatív, többnyire szekuláris izraeli politikusok és az evangelista1 keresztények közötti együttműködés befolyásolja a leginkább az amerikai […]