Megölelem nagyfiamat, és azzal búcsúzom tőle, amikor reggel harcba indul a Hezbollah ellen északra, hogy “vigyázz ránk!”, Magi meg azzal, hogy “vigyázz magadra!”. Apa, anya – a gyerek két oldala.
A naplementében gyönyörű formájú felhők gomolyognak az égen, vége a sokszor már unalmasan kék nyári égboltnak. Sietek haza, hogy Dolly se maradjon le róla, ő is többre vágyik a fehér falaknál, neki is szüksége van a vizuális élményre, az ingergazdagságra.
Lehet, hogy a (túl?)fokozott ingerigényünk miatt élünk a Közel-Keleten? Ahogy a drogos is tovább szívja, pedig tudja, hogy lerövidülhet az élete?