Sustorgó boldogság

Mikor bevonultam katonának, vittem magammal egy zsebrádiót. 1988 augusztusa volt, izgalmas időket éltünk, nem akartam lemaradni a hírekről
Konok Péter írása

Mikor bevonultam katonának, vittem magammal egy zsebrádiót. 1988 augusztusa volt, izgalmas időket éltünk, nem akartam lemaradni a hírekről.
Az alapkiképzésen az egyik tisztesnek megtetszett. Előbb finoman, majd nyíltan értésemre adta, hogy nem lenne ellenére, ha nekiadnám. És ha nekiadnám, akkor bizonnyal eltávozást kapnék az eskütétel után.
Nagy dolognak számított ez az eltávozás, egy hónap megalázó, aljas rabság után kiszabadulni egy hétvégére. Hazamenni. Ráadásul szerelmes is voltam.

De nem adtam a rádiót. Nem akartam engedni a korrupt, önhitt kis vörösképű önkénynek, legalább ebben nem. A rádióm valahogy elkobzott szabadságom szimbólumává vált. Hogy van még külvilág, és hogy én is vagyok még.
Persze nem kaptam eltávot, még hónapokig nem. Valamikor novemberben jutottam először haza.

Most pedig előkerült a rádió valami ládából (költözködéseink úgy rétegződnek ezekben az örökkévalósult ládákban, mint üledékes kőzetek egy geológiai tanösvény mentén). Ócska kis lom lett a rádió, félig szétesett dobozából kilátszanak az ódivatú ellenállások és suta áramkörök. Kaphattam volna érte két boldog napot.

Azért raktam bele elemet. Olyan kilencvoltosat, amit gyerekkorunkban nagy élvezettel nyalogattunk, és nevettünk, ha csípett.
Csak némi sustorgás, recsegés jött be rajta. Valami még feléledt zaklatott vezetékeiben, de megszólalni már nem tudott. Pedig érdekes lett volna, ha kihallom belőle az ottrekedt negyedszázados hangokat. Azok olyan optimista hangok voltak, mintha mindenféle lehetne még. Persze, ebbe a sistergésbe is bármit beleképzelhetek.
Fantáziám még van. Keveset használom.

Na, ez most ilyen kesernyés bejegyzés lett, pedig kitavaszodott, és itthon vagyok. A hiba talán az én készülékemben van.
Nézem a kacat kis rádiót. Olyan felesleges. Két boldog napért bárki elviheti.

 

Mikor bevonultam katonának, vittem magammal egy zsebrádiót. 1988 augusztusa volt, izgalmas időket éltünk, nem akartam…

Közzétette: Péter Konok – 2016. március 29.

Minden vélemény számít!