A rabbi dadogó lánya


Az énekesnő szó nem fejezi ki azt a rengeteg mindent, amit a gyerekkora óta dadogó Victoria Hanna a hangjával művel. A hang határait vizsgálja, mikor betűket rág, szótagokat nyel, szavakat lő a szájából, nyújtja, préseli, köpi és énekli őket. Ritmikus, vad hiphop-ot űz ősi héber szövegekkel.

Nekem kicsit furcsa, hogy a vallásos társadalmat többségében elítélő Izraelben az “Álef-bet” című szám néhány hét alatt sokszázezres nézettségű sikert aratott a neten. Főleg ha figyelembe veszem, hogy a klipben szereplő lányok a legszigorúbb szemérmességi szabályoknak megfelelő egyenruhába vannak öltözve, és az egyetlen kihívó intimitás a klipben az az ábécét recitáló tanító néni kapcsolata a szavakkal.

A dalszöveg a Szukkót hetedik napján, Hósáná Rábá-kor mondott Hozsánna (szabadíts meg) imádság első része. Az a különleges ebben az imában, hogy az egymás követő mondatok a héber ábécé, az álef-bet sorrendjében kezdődnek.

Több szimbolikus dolog is megjelenik a klipben: a fűzfaággal, mellyel Hanna a táblát csapkodja, a hósáná rábá szertartás részeként a férfiak a földet verik, hogy így felébresztve azt gazdag termést hozzon.
A nyitott könyvre folyó méz sem csak a zsidó újévi alma-méz hagyományra utal. A vallásos szülők három éves korban a gyereket a rabbihoz viszik ábécé tanulás végett, aki mézet önt a könyvre, majd mond egy betűt, amit a gyerek megnyal és utána mondja.

Hanna elment egy rabbihoz és lefényképezte imádkozó mozgását, aztán kutatást végzett szukkótkor a zsinagógában a Hósáná alatti hajlongásról. A Lúláv és az Etrog rázása gyakorlatilag térben végzett provokáció, mely felrázza az égben és a földön lévő szel(lem)eket, arra ösztönözve őket, hogy az idén esős évad legyen. Hisz végül is mit jelent az eső? Beteljesülést (geshem-hagshama).

hana viktoria frankpeti

A klipből az sugárzik, hogy a hangnak, a szónak varázsa, teremtő ereje van. Tud gyógyítani, esőt ereszteni a földre, csak hinni kell ebben a varázserőben.

A világot is szavak teremtették. Ha kiadok egy hangot, ez egy teremtő cselekvés, mellyel összekeverem a légtérben a levegőt. Lehet, hogy ez mitikusnak, vagy pogánynak tűnik, de működik. Ha a gyerekemnek fáj a hasa, és kéri, hogy énekeljek a hasának, hogy meggyógyuljon, éneklek neki, és az meggyógyul. A hang gyógyít.

Az emberi hang mágikusabb, mint a hangszer. A hang valami merőben újszerű, ugyanakkor ősi, kezdetleges. Végtére is, mi az első dolog, amit egy gyerek csinál, miután megszületik. Hangot ad ki. Sír. Ez valami titokzatos dolog, mely összeköti a metafizikai világot a fizikai világgal. Sokszor azt hisszük, hogy mennyit tudunk, pedig szinte semmit sem tudunk.

A zsidó vallásban erős kapcsolat van a beszéd és az evés között. Például a különböző ünnepi rituálék része az evés előtti áldás. Az ünnepi asztal mellett mondott áldások a zsidó szó és a beszéd fizikai dimenzióját hangsúlyozzák. A szó az nem csak szó, és a nyilatkozat az nem valami, amit csak úgy félvállról lehet venni. Ugyanakkora a szavak súlya, mint a tetteké, sőt, sokszor még nagyobb.

Tovább növeli a szöveg varázsát, ha ismétlődik, mint az ősi törzsi rituálékban. Minden egyes ismétlődésben mások a szótagok. Átadjuk az ismétlődő szótagoknak és hangoknak a munkát, míg az révületbe, transzba, elragadtatásba vezet minket. Gyakran történik ez mikor imádkozunk. Mikor péntek este a nők az Énekek Énekét olvassák, nem mindig figyelnek a szavak jelentésére, mert sietni kell, hogy még a szombat bejövetele előtt elrendezhessék a tűzhelyen mondjuk a sóletet. Gépiesen mondják a szöveget, de belül tudják, hogy a szavaknak így is teremtő erejük van, helyet hoznak létre a térben, mozgásba hozzák azt.

A hang tényleg erő. Nem a hangerő. Szerintem Hannának ultraordodox nők előtt kellene fellépnie, akik rettegve zárkóznak el a gondolkodás és kreativitás elől. A klipben a vallásos lányok táncolnak, de ha rabbi nyitna az osztályterembe, és bekukucskálna, hogy mi folyik ott, mindjárt lemerevednének.

 

hana viktoria frankpeti 1Hanna Jeruzsálem egyik vallásos negyedében, spanyol ultra-ortodox rabbi lányaként született, a legszigorúbb vallási iskolákban tanult, és szent könyvekkel zsúfolásig tele házban nőtt fel.

Súlyosan dadogó, púpos, furcsán mozgó lány volt nagy, kilógó fogakkal, aki visszahúzódva verseket írt, enciklopédiákat olvasott és szobájába zárkózva elképzelt színpadon játszott. Főként elfojtást érzett gyerekkorában, nem virágozhatott a rengeteg vallási tilalom között. Egyedül állt a tükör előtt és magának énekelt. Született beszédhibája vitte arra, hogy a hang és a kiejtés határait vizsgálja.
Mikor a többi gyerek kigúnyolta, és ez már elviselhetetlen volt, nem tudta mit kezdjen magával, Istenhez fordult. Tudta, hogy csak Ő tud segíteni. Felállt egy magas kőre, és elküldte a hangját az égnek.
A héber tanulása közben én is megtapasztaltam, hogy nagy szenvedés a dadogás. Rengeteg mondanivalóm van, de félek megszólalni. Az osztályban nem tudom, hogy jelentkezzek-e, vagy ne, aztán mikor végül mégis megszólalok, úgy érzem, hogy súlyos kövek vannak a számban.

Apja igaz szívvel szerette a szent könyveket, az írásokat, sokszor hasán nyitott könyvvel aludt el. Halálos ágyán is csak igeverseket sorolt magának. Ekkor hallotta lányát először énekelni.

A hangművésznő neve két nagyanyja, az egyiptomi Victoria és az iráni Hanna nevéből áll. Családi nevét és életkorát senkinek nem árulja el. Talán a családja iránti tisztelet miatt őrzi féltékenyen a magánéletét. Az évek során mindig érzékeny téma volt a kreativitása. Első albuma is azért csak most, házasság és két gyerek után készült el, mert nem volt könnyű boldogulni azzal, hogy mindmáig magában érzi a vallásos kislányt, aki tilos dolgokat művel, melyek elől védenie kell a családját és közvetlen környezetét. Pici kora óta soha senkit nem akart megbántani, de tudja, hogy azzal, amit csinál sokakat megbántott.

Főhősnőnk egyszer a mindig magánál hordott imakönyvével ült a New York-i metrón, mikor az kinyílt a hozsannáknál és véletlenül erre a részre esett a tekintete: “ember és állat / hús, szellem és lélek” (héberül: adam vebehema / basar, ruah, veneshama). Hát nem csodálatos? Rendkívüli zeneiség, tetejébe megható. A szöveg teljesen elvarázsolta és mindjárt meg is zenésítette. Hanna nem zenél, csak énekel, és felveszi a fejében.

Azóta hogy bemagolt hosszú zsoltárokat és Talmud részeket fújt kívülről, bejárta a világot, fesztiválokon, színpadokon lépett fel anélkül, hogy albuma, rádiós kislemeze (radio single) lenne, vagy támogató csapat állna mögötte.

Az Egyesült Államok, Japán, Kína, Mongólia, India, Szingapúr, Dél-Amerika, Kelet-Európa és Ausztrália csak része azoknak a helyeknek, melyekbe eljutott különleges varázsával.

A művésznőt a hangja vezeti, előzetes tervek nélkül, a zenének való teljes odaadással énekel, ez vezette Bobby McFerrin-el, az amerikai virtuóz zenésszel való együttműködéshez is. Énekelt a Balkan Beat Box-al, a dalai láma előtt is dalolt, és több híres rabbinak (pl. Menachem Froman) súgta halálos ágyuk mellett az utolsó szavakat. Nyilván ilyenkor a hang és a betű hat mélyre, nem a jelentés. Ez egy más frekvencia. Az “Álef-bet, huszonkét hangba vésett betű” viszi őket oda, ahonnan jöttek.

Kitérése után Hanna nem szerette az archaikus héberre lefordított Csehovot, ezért visszafordult a Zohárhoz. Új albumában van egy apjától tanult gyönyörű arámi dal is, mely a Tóra szeretetéről szól: Orayta.

Ortodox körökben is nagy lelkesedéssel terjesztik a számot, ami azt bizonyítja, hogy a kóserságot továbbra is betartó, szombaton gyertyát gyújtó és kiddust mondó Hanna azzal, hogy otthagyta az ultraortodox életmódot, nem tette ezt a nagy részünk számára ismeretlen kultúrát minden rossz gyökerévé, hanem némi átdolgozás után tisztelettel vezet be minket ebbe a varázslatos világba.

A fent leírtakat erősíti és tágítja tovább a néhány hete közzétett “Huszonkét betű” nevű kabbalista rap-al a Sefer Yetzira-ból (Alkotás Könyve), mely szavak állítólag Ábrahám ősatyánk szájából hangzottak el. Nagy élményt nyújt ez a héber rapot, régi szövegeket, ősi ritmusokat, minimalista ütemeket és trendi dallamokat ötvöző dal is.


(fotó: haaretz.co.il)

Ez is érdekelhet

Minden vélemény számít!