Gyümölcsöt szemétbe?!

A rabbik évente több tízezer tonnányira becsült, ehető, néha kimondottan jó minőségű gyümölcsöt és zöldséget semmisítenek meg.

gyumolcs tized izraelbenEngem a szüleim arra tanítottak, hogy ehető ételt nem dobunk ki. Jóval kisebb sikerrel, de én is erre oktattam a gyerekeimet. Büntetésképpen néha órákig szónokoltam nekik az étel becsületéről, csak mert lustaságból a csirkecsonton hagyták a sülthús felét.
A salátagyárban is többször összezörrentem a kósersági felügyelővel (masgiach), mert szerintem túl szép és túl sok zöldséget kobozott el, hogy aztán a szemétre dobja azt.

Aki nem tudná, az izraeli rabbinátus minden egyes nap (kivéve persze a szombatot és a zsidó ünnepeket) gyümölcsöt és zöldséget semmisít meg, évi 34 ezer tonna mennyiségben, melynek körülbelül 110 millió sekel (közel 30 millió dollár) az értéke.

Hogyan csinálják ezt? Pofonegyszerű: a rabbik odamennek a termelőkhöz, a nagy- és kiskereskedők raktáraihoz, kiválasztják az eladandó mennyiség 1%-át, melynek egy részét az állatkertekbe viszik takarmánynak, a legnagyobb hányadát viszont szeméttelepre szállítják, ahol dízelolajat öntenek rá, hogy senki ne élvezhesse a termést.

A rabbik ügyelnek arra, hogy a megsemmisítendő áru elsőrangú legyen, és nem hajlandóak olyan terméket elfogadni, mely rossz minősége miatt alkalmatlan a forgalomba hozatalra.
A megsemmisítés a gazdák számlájára történik, a költségét a piacról a gazdáknak járó kifizetésekből vonják le.

Miért egyeznek ebbe bele a gazdák?
Mert e pusztítás nélkül nem kapnának kóserségi igazolást, így nem tudnák az élelmiszerláncokban, az üzletekben és a piacokon forgalomba hozni a terméket.

Furán hangzik? Igen, szerintem is abnormális a szokás, főleg, ha ismerjük az eredetét.
Mózes törvénye előírja 1, hogy minden mezőgazdasági termékből félre kell tenni a lévitáknak, akik közigazgatási feladatokat láttak el: ők voltak a hivatalnokok, a rendőrök, a betegápolók, a tűzoltók, valamint a Templom kiszolgáló személyzete. Közülük kerültek ki azok, akik a “léviták kórusát” alkották, ők játszottak a különféle hangszereken. Mivel a léviták nem kaphattak földet, ezért közszolgálatukért Izrael egyéb törzsei a mező termésének egytizedét adták nekik, tehát ez egyfajta adó volt (korabeli ÁFA és SZJA), arra a célra, hogy biztosítsa a megélhetésüket.
A Tóra által előírt tizedet (maaszer) nem teljes egészében használhatták fel a léviták: “a tized tizedét”, tehát az egész termés egy százalékát ugyanis a papoknak (kohanitáknak, Áron főpap leszármazottainak) kellett továbbítaniuk, akik a Szentély szolgálatát látták el, és ők töltötték be napjaink főhivatalnokainak, orvosainak szerepét is.

Ma nincs Templom és nincsenek benne papok. A rabbiknak és vallási intézményekben dolgozóknak ma van egyéb foglalatosságuk mely általában elég a megélhetésre, de akik minden idejüket imádkozással töltik, azok is szépen boldogulnak a világiak adójából. Mindezek ellenére a rabbik továbbra is követelik a tized félretételét, és mivel nincs kinek odaadni, megsemmisítik a terméket, nehogy véletlenül megegyék a szegények, a hátrányos helyzetűek.

A régi zsidó állam és vele a Szentély összeomlása után megszűnt a papoknak szánt szolgáltatás, és helyébe a szociális értelemben vett jótékonyság lépett, az újkori Izrael megalakulása után pedig modern adórendszer jött létre.

Nagyon furcsa, hogy eddig egy rabbi, vagy vallási intézmény sem jött elő azzal a merész ötlettel, hogy e mára értelmetlenné vált hagyományt tegyék szimbolikussá, vagy egyszerűen szüntessék meg.

Az izraeli számvevőszék legutóbbi jelentésében élesen bírálta a jelenséget:
“Minden évben, évente több tízezer tonnányira becsült, ehető, néha kimondottan jó minőségű gyümölcsöt és zöldséget semmisítenek meg kóserségi okokból – adományok, tized, szombatév 2, orlah gyümölcs 3 – anélkül, hogy a Földművelésügyi Minisztérium, a Növény Tanács, a Vallásügyi Minisztérium, vagy a Főrabbinátus tudná, hogy mekkora mennyiségről és milyen minőségű termékekről van szó.
Fent említett szervezetek nem vizsgálták meg annak a lehetőségét, hogy e termék átirányítható-e, a zsidó jog, a háláchá előírásainak figyelembevételével, zsidó, vagy nem zsidó rászorulók táplálására. E helyett a termék szinte teljes egészét szeméttelepekre dobják, figyelmen kívül hagyva minden ezzel járó társadalmi, gazdasági és környezeti következményt.”

Amit leginkább nem értek ebben a szomorú történetben, hogy ha már kidobják a jó termést, miért nem adják azt tisztán vissza az anyaföldnek? A dízelolaj ráöntésével nem csak a termést mérgezik meg, hanem a szülőföldet is meggyilkolják. Most akkor mi ez, istentisztelet, vagy barbár cselekedet?

Ez is érdekelhet

Jegyzetek:

  1. IV. Mózes 18:21-24
  2. minden hetedik évben a földeket parlagon kell hagyni, és az ilyen földön nőtt termést nem lehet megenni
  3. a fiatal fa első három évében nem szabad enni a fa gyümölcséből

Gyümölcsöt szemétbe?!” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Ostobán bigott vallásosság, amelyik gondolkodás nélkül, betű szerint hajtja végre a Tóra utasításait. A gázolajjal való leöntéssel pedig még a Tóra tisztasági törvényeit is megsérti. Egy komposztdaráló tisztán, “kóserül” semmisítené meg a mindenáron kidobni akart élelmiszert. Mehet a darálék a kóserül termesztett növények alá.
    Látszik, hogy az izraeli rabbik nem tanultak a diaszpóra szokásaiból. Sok helyen az egyházi adományból kivesznek egy kis darabot, azt rituálisan feldarabolják, és elföldelik, a többit meg a szegény nem zsidó honfitársaiknak adják.

  2. Ha a rászorulóknak adnák a gyümölcsöt, zöldséget, az jobban tetszene Istennek, az emberekről nem is beszélve. A kérdés ilyenkor hogy erről hogy lehetne őket meggyőzni?

  3. Ebben az a szomorú, hogy Istent akarják tisztelni a tettükkel. Nem sokat változott a farizeusi szemléletmód kétezer éve.

  4. A szomorú az, hogy mindezt Isten nevének haszálatával teszik! Isten nem akar ilyet. A föld javát azért adta, hogy az embereknek legyen elég élelme. Ha megnézzük csak a fanatikus magukat Isten hívőknek nevezők tesznek ilyet, az ateisták SOHA!

Minden vélemény számít!